Van negyeddöntősünk az Eb-n!

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 17. 20:38
Póta Georgina óriási csatában legyőzte a címvédő német Wu Jiaduót, így nagy bravúrt végrehajtva bejutott a negyeddöntőbe egyesben az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokságon.


A két játékos a csapatverseny során már találkozott egymással, akkor Póta nyert szintén szoros meccsen, s ahogy a viadal honlapjának videóközvetítésében a szakkommentátor Tóth Krisztina fogalmazott: ez lélektanilag mindenképpen őt segíti. A párostárs ezért előzetesen úgy vélte, mindkét félnek 50-50 százalék az esélye a győzelemre annak ellenére, hogy a kínai születésű Wu jelenleg 12., Póta pedig 50. a világranglistán.

A 25 éves magyar másfél órával a páros sikeres negyeddöntője után lépett ismét asztalhoz, s az első két szettben látszott is rajta a fáradtság, a nála nyolc esztendővel idősebb rivális könnyedén lépett el 2-0-ra. A folytatásban már szorosabb volt a küzdelem, Póta szépíteni is tudott, de a negyedik játszmában ismét Wu irányított. A magyar játékos azonban 1-3-nál sem adta fel, előbb újra felzárkózott, majd nagy csatában egyenlítenie is sikerült, így következhetett a döntő szett. Ebben fordulatos küzdelmet láthatott a közönség, a végén előbb Wu jutott meccslabához, amit Póta hárított, majd 11-10-nél már az ő kezében volt a lehetőség, s egy szerencsés poénnal be is fejezte a találkozót.

Póta szombaton már éremért játszhat, ellenfele a fehér Viktorija Pavlovics lesz.

Magyar részről még a Tóth, Póta duó is versenyben van az Eb-n, a kettős szombaton 17:15 órától a fináléba kerülésért lép asztalhoz a Ruta Paskauskiene, Okszana Fagyejeva litván, orosz párossal szemben.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu