„Röhögünk, miközben meghalunk"

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 19. 14:04
A fenti mondat Tatarek Rezső egyik mottója. A sorozatban negyedszerre az év személyi edzőjének választott szakember a Presenter of the Year 2009 során olyan neveket előzött meg, mint Schobert Norbert, Rubint Réka vagy éppen Béres Alexandra. A tréner nagy fölénnyel nyerte az ELITE kategória vetélkedését.


„Zsinórban ráadásul - reflektált Tatarek Rezső szinte azonnal, miközben az edzést követő levezető gyakorlatokat végezte, majd komolyabbra fordította a szót. - Senkit sem áltatok azzal, hogy nulla befektetéssel eredményt érhet el, mert ez marhaság. Az emberi test egy csodálatos szerkezet: ha megfelelő ingert kap, akkor megfelelően válaszol. Igen, kőkemény vagyok, de a vasszigort megpróbálom humorral fűszerezni és tapasztalatom szerint erre az emberek többsége vevő. Röhögünk, miközben meghalunk."


Just Creative
Kőkemények az edzések Tatarek Rezsőnél Fotó: Just Creative

A most 48 éves Tatarek ökölvívóként debütált annak idején, majd gyorsan edzőként folytatta. Szerinte a kőkemény fegyelem áll sikerei mögött. „Csodálatos pillanatokkal ajándékoz meg ez a hivatás. Ilyen volt, amikor tavaly négyezer ember mozdult együtt a szavaimra. Jólesik az elismerés, a pozitív visszajelzés."

Nem kis dolog a részéről a díj elnyerése, hiszen nem kisebb neveket előzött meg, mint a bulvármédiában közkedvelt Schobert-házaspár vagy éppen Béres Alexandra. „Nem gratuláltak, igaz, nem volt fanyalgás sem. De ez nekem nem is fontos, én nem akarok velük versenyezni. A szakmában elismernek, a tanítványaim szeretnek, nekem csak ez számít."

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu