Nemzet Sportolója: javaslatokat várnak

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 16. 15:38
Január 15-ig lehet jelölteket javasolni a Nemzet Sportolójának, miután a 12 fős társaságban Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó hétfői halálával megüresedett egy hely. A sporttörvény értelmében a kormány a Nemzet Sportolója címet és az ezzel járó, havi nettó 500 ezer forintos életjáradékot a magyar sport tizenkét, 60 évnél idősebb, kimagasló eredményt elért sportolójának adományozhatja, aki aktív sportpályafutását követően is kimagasló szerepet tölt be a magyar sportéletben. A Nemzet Sportolója cím jelenlegi birtokosai: Albert Flórián, Balczó András, Gyarmati Dezső, Hammerl László, Keleti Ágnes, Kulcsár Győző, Portisch Lajos, Székely Éva, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Földi Imre, Rejtő Ildikó.


A Nemzet Sportolója címről szóló 2004. évi kormányrendeletet szerint a "javaslatot az országos sportági szövetségek és szakszövetségek, a fogyatékosok országos sportszövetségei, a sport területén működő társadalmi szervezetek, a Magyar Edzők Társasága és a Nemzet Sportolója cím birtokosai, s emellett természetesen bármely magyar állampolgár is tehet."

Egy szervezet, illetve állampolgár több személyt is jelölhet, de az országos sportági szövetségek és szakszövetségek, valamint a fogyatékosok országos sportszövetségei csak saját sportágukból jelölhetnek sportolót - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkársága.

A javaslatokat a beérkezéstől számított 30 napon belül bírálják el, a 60 nap elteltével pedig a jelöltek listáját Czene Attila sportért felelős államtitkár állítja össze egyeztetve a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Sportújságírók Szövetsége egy-egy állásfoglalásra jogosult képviselőjével.

A lista összeállítása után Czene Attila a Nemzet Sportolóival közösen is áttekinti a névsort, a cím elnyerésére javasolt sportoló nevét pedig az államtitkár kezdeményezésére Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter terjeszti majd a kormány elé.

A Nemzet Sportolója cím birtokosa volt haláláig: Puskás Ferenc, olimpiai bajnok labdarúgó (2004-2006), Zsivótzky Gyula, olimpiai bajnok kalapácsvető (2004-2007), Polyák Imre, olimpiai bajnok birkózó (2004-2010).

Címkék: polyak_imre
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu