Nem bírtak az angolok Walesszel

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 14. 20:37
A 2009-es Hat Nemzet rögbisorozat második fordulójában Franciaország hazai pályán kilenc ponttal nyert Skócia ellen. Az első fordulóban mindkét gárda kikapott – a franciák az írektől, a skótok a walesiektől szenvedtek vereséget –, így előbbieknek most összejött a javítás, utóbbiaknak nem. Hiába vitt két célt Anglia, kikapott a címvédő Walestől.


A céloktól mentes első félidőben mindössze három büntetőt láthattak a nézők, a csapatok 6-3-as francia vezetéssel vonultak pihenőre. A szünet után Fulgence Ouedraogo célt vitt a franciáknak, amely előnnyel aztán jól gazdálkodtak a házigazdák a folytatásban, akiknek győzelmét az sem veszélyeztette, hogy Thom Evans révén azért egy céllal a vendégek is észre vétették magukat. Döntöttek a rúgások: Lionel Beauxisnak öt, míg Phil Godman két jó rúgással zárta a napot.

 

"$$fhvideo:74887$$"

 

A szombati nap másik mérkőzésén a címvédő walesi csapat legyőzte Angliát. A félidőben már a házigazdák vezettek, igaz csupán egy ponttal (9-8), ám a második felvonásban beigazoldott a papífroma. A vendégek azonban az egy hazai célra válaszolva kétszer is az alapvonalon túlra jutottak, de a hat walesi büntető eldöntötte a találkozót. Az angolok egyetlen pontot sem értek el büntetőből. Wales őrzi hibátlan mérlegét, Anglia az olaszok legyőzését követően először kapott ki.

 

Legázolta Írország a házigazdaként pályára lépő Olaszországot, a vendégek öt célt is vittek - Fitzgeraldn kettőt vállalt -, a hazaiak egyet sem. A félidőben még tisztes vereségre álltak az olaszok, akkor az írek 14-9-re vezettek, de a második felvonást a vendégek 24-0-ra nyerték, egyértelművé téve sikerüket. Az írek második győzelmüket aratták, az olaszok másodszor szenvedtek vereséget.

 

HAT NEMZET:
2. FORDULÓ:
  • Franciaország – Skócia 22-13
  • Wales – Anglia 23-15
  • Olaszország – Írország 9-38

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu