"Minden idők legnagyobb eseménye jön!"

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 28. 11:43
A Budapest Sportiroda-BSI október 2-án, vasárnap rendezi a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton® és Futófesztivált, Magyarország legnagyobb szabadidős sporteseményét. Öt nappal a rendezvény előtt minden egyes távra többen neveztek be, mint az elmúlt évben.


A verseny leghosszabb, 42 kilométeres maratoni távján végig zenei pontok fogadják a futókat. Az útvonal 38 zenei pontja közül az egyiken a Liszt Ferenc Kamarazenekar vonósnégyese játszik majd a „Klasszikusok a klasszikus távon” szlogen jegyében.

Az Operaház látványos zenei produkcióval köszönti a futókat az épület nagyteraszáról: Héja Domonkos főzeneigazgató vezényletével és Ókovács Szilveszter kormánybiztos közreműködésével rézfúvós és kórusmuzsika biztatja a maratoni táv teljesítőit.

Az idei SPAR Budapest Maraton egyik érdekessége lesz a színházak számára meghirdetett verseny a 42 kilométeres táv ötfős, úgynevezett ekiden váltójában. A színházi csapatok között ott lesz többek között a Magyar Állami Operaház Miklósa Erika operaénekessel, a Kolibri Színház Szanitter Dávid színművésszel, a Magyar Színház, melynek csapatában Benkő Nóra, Soltész Bözse és Szatmári Attila is indul, illetve az Ördögkatlan Fesztivál Bérczes László rendezővel.

Rajthoz áll az eseményen Béres Alexandra fitness magyar, Európa- és világbajnok, aki a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete segítőjeként egy látássérült fiatalt fog kísérni ez egyik rövid távon. A maratoni távon indul Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Élete első maratonjára készül az eseményen Szántó Dávid televíziós műsorvezető-sportriporter négy amatőr futó társaságában.

A külföldiek érdeklődése óriási az esemény iránt: előzetesen 53 ország több mint 2000 futója nevezett be a különböző távokra. A legtöbben Angliából, Franciaországból, és Olaszországból jönnek, de érkeznek résztvevők Brazíliából, a Dél-Afrikai Köztársaságból, Indiából, Japánból, Mexikóból, Szváziföldről és Új-Zélandról is.

Az eseményt szervező Budapest Sportiroda-BSI több mint 1000 fős rendezői gárdája gondoskodik a futók biztonságáról és ellátásáról: 27.000 liter vízzel, 4400 liter isoitallal, 100 liter Coca-Colával, ezekhez több mint 200.000 pohárral, 1,5 tonna banánnal, 200 kilogramm citrommal és közel 200 kilogramm szőlőcukorral készül a résztvevők frissítésére.

„Stílusosan fogalmazva idén elég szépen fut a futás szekere: minden idők legnagyobb eseményére készülünk” – mondta Kocsis Árpád, a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton® és Futófesztivál versenyigazgatója. „Az esemény előtt másfél héttel – időarányosan az elmúlt évhez képest – 30 százalékkal nagyobb a nevezők száma a verseny távjain. A külföldiek száma extrém módon magas, ami a vendégéjszakák növekedését is jelenti a fővárosban. Nagy öröm számunkra, hogy ebben az évben az Operaházzal is együttműködünk: a dalszínház látványos zenei produkcióval köszönti a futókat az épület erkélyéről, e mellett két 5 fős csapatuk is nevez. Az útvonal 20 zenei pontja közül pedig az egyiken többek között a Liszt Ferenc Kamarazenekar vonósnégyese játszik majd. Mindezt a „Klasszikusok a klasszikus távon” szlogenünk jegyében szervezzük.”

(bővebb információ: futanet.hu)

Címkék: maratonfutás
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu