Magyar Eb-cím Belgrádban

Szerző: MTILétrehozva: 2013. augusztus 4. 16:24
Hoang Thanh Trang nyerte a belgrádi női sakk Európa-bajnokságot. A magyar színeket képviselő játékosnak az utolsó fordulóban már egy döntetlen is elég volt a biztos első helyhez, mivel a pénteki, tizedik fordulóban aratott győzelmével 8,5 ponttal egyedüliként vezette a mezőnyt, ráadásul előnye egypontosra nőtt.


Szombaton a világos bábukat vezette a litván Viktorija Cmilytével szemben, és remijével 9 ponttal - hét győzelemmel és négy döntetlennel, azaz veretlenül - zárta a tornát. Beszámolójában a hazai szövetség emlékeztetett rá, hogy a 150 fős mezőnyben ott volt két korábbi világbajnok, az orosz Alekszandra Kosztenyuk és a bolgár Antoaneta Sztefanova. Utóbbit Trang a tizedik fordulóban legyőzte sötéttel.

A 14. helyen kiemelt Hoang Thanh Trang sikere azért is egyedülálló, mert eddig egyetlen magyar versenyző sem tudott Európa-bajnokságon dobogóra állni a klasszikus versenyszámban.

A siker nem előzmény nélküli, a magyar csapat olimpiai éltáblása ugyanis 2011-ben a grúziai Kutaisziben már nyert rapid Eb-t. A másik magyar induló, Papp Petra az utolsó fordulóban sötéttel remizett az orosz Marina Barajevával, így 5,5 ponttal a középmezőnyben fejezte be a kontinensviadalt.

Címkék: sakk
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu