Ír népünnepély: a 24 éve várt siker

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 22. 10:05
Írország rögbi-válogatottja nyerte a rangos sportági Hat Nemzet torna 2009-es kiírását, miután az idei sorozat ötödik fordulójában 17-15-re verték a címvédő walesi csapatot, ráadásul idegenben!


Az írek a Hat Nemzet 2000 óta íródó története során még soha nem tudtak győzni, míg korábbi sikerük, még az Öt Nemzetben 1985-re datálódott. Ráadásul övék a Grand Slam is, amely a pontot sem vesztő gárdák külön jutalma, illetve a négy alapító brit csapat közötti különverseny, a Triple Crown is nekik jutott.

Ezzel 23 éves kényszerszünetnek vetettek véget az írek. Ha idén sem jött volna össze a siker, akkor beállították volna a franciák 1910 és 1953 közötti 24 szezonos győzelemmentes szériáját.

Bár az írek alapítói a több mint száz éves múltra visszatekintő sorozatnak és egyszer sem hiányoztak azóta, nemcsak az érdekelt brit együttesek, hanem a francia csapat is messze eredményesebbnek számítanak náluk, a 108. szezonban ez volt a tizenegyedik sikerük, 1948 után a második Grand Slamjük.

Wales ellen szombaton a szünetben még vesztésre álltak, a fordulás után azonban előbb a 44., majd a 46. percben is célt értek el, amely a cél nélkül maradó, csupán büntetőkkel operáló házigazdák ellen eredményre vezetett.

 

Izgalmakban nem volt hiány


A 2009-as sorozat legtöbb célt vivő játékosa a rutinos ír kapitány, Brian O’Driscoll lett, aki egymaga négyszer volt eredményes, minként az angol Ritki Flutey is.

Az angolok zárásképpen kilenc ponttal verték a skótokat, így utóbbiak a leggyengébb brit csapatként az ötödik helyen zárták az idei tornát.

$$fhvideo:74887$$

A záró kör legegyértelműbb mérkőzésén a jóval esélyesebb, ám a végső győzelem megszerzésétől idén távolra került franciák hét célt vittek és gáláztak az olaszok ellen. Az ismételten utolsó helyen végző olaszok erejéből egy célra – igaz, ebben a mutatóban egyszersmind megduplázták idei statisztikai mutatójukat - és egy sikeres büntetőre futotta.

Olaszország tizedszer vett részt a rangos sportági megmérettetésen, hetedszer végzett az utolsó helyen, ráadásul idén pontot sem szereztek. Ezt megelőzően háromszor zártak nulla ponttal – 2001, 2002, 2005 –, de négynél kevesebb cél egyszer sem vittek, sőt volt, hogy nyolcig jutottak. Nyugodtan mondhatjuk az ideit minden idők legkeservesebb olasz szereplésének.

2009-ES HAT NEMZET:
6. FORDULÓ:
  • Wales – Írország 15-17
  • Anglia – Skócia 26-12
  • Olaszország – Franciaország 8-50

 

A 2009-ES TORNA VÉGEREDMÉNYE:
1 Írország 5 5 0 0 121 73 48 12 cél
10 pont
2 Anglia 5 3 0 2 124 70 54 16 6
3 Franciaország 5 3 0 2 124 101 23 14 6
4 Wales 5 3 0 2 100 81 19 8 6
5 Skócia 5 1 0 4 79 102 −23 4 2
6 Olaszország 5 0 0 5 49 170 −121 2 0
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu