Farkas nem kaphat tovább életjáradékot

Szerző: shLétrehozva: 2009. december 7. 22:00
Nem kaphat életjáradékot a jogerősen szabadságvesztésre ítélt, vagy doppingvétség miatt büntetéssel sújtott olimpiai érmes sportoló. Az erről szóló törvénymódosítást hétfőn fogadta el az Országgyűlés. Az ügy egyik érintettje a tavaly marihuána-termesztésért öt év börtönre ítélt Farkas Péter. A vélhetően külföldön bujkáló birkózó olimpiai bajnoknak nem folyósítják tovább havi mintegy 200 ezer forintos járandóságát.


Kilencszáz sportoló kap életjáradékot hazánkban, amelynek mostantól feltétele a büntetlen előélet. A módosítás érinti Farkas Péter birkózót, 1992-es olimpiai bajnokot, aki kábítószerügyének elsőfokú ítélethirdetése előtt megszökött a bíróságról és azóta sem találja a rendőrség. A törvénymódosítást éppen a Farkas Péter elleni eljárás miatt nyújtotta be az Igazságügyi Minisztérium.  

"A járadékra jogosult érdemtelen a járadékra, és a járadék folyósítását meg kell szüntetni, ha a járadékra jogosultat a bíróság jogerős ítéletével szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtotta, amíg a külön törvényben meghatározott bűntettesek nyilvántartásában vagy a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásában szerepel" - áll az új jogszabályban. 

Az Országgyűlés 193 igen, 149 nem szavazattal, valamint két tartózkodással fogadta el a sporttörvény módosítását, amely a Nemzet Sportolója címet is érinti, az olimpiai életjáradékhoz hasonlóan ezt is csak büntetlen előéletű személy kaphatja a jövőben.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu