Doppingolt a sakkozó, miénk a bronz?

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 1. 19:26
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap szerint az ukrán Vaszilij Ivancsuk doppingvétsége miatt elképzelhető, hogy a magyar férficsapat a harmadik helyen végez a múlt kedden befejeződött drezdai sakkolimpián. A magyar sakktársadalom két, magát megnevezni nem kívánó alakja is megdöbbenéssel vette tudomásul a hírt. A SportHirado.hu érdeklődésére elárulták, a kiválóság évek óta depressziós, így az is elképzelhető, hogy betegségére szed szereket.


A világranglista harmadik helyén álló Ivancsukot a záró fordulóban az Egyesült Államok ellen 3,5-0,5-re elveszített mérkőzés után jelölték ki doppingvizsgálatra.

 

A nemzetközi nagymester azonban nem adott mintát, hanem elmenekült a helyszínről és az ukrán csapat egyik tisztségviselője sem tudta rávenni a részvételre.

 

A 2004-es olimpián hasonló esetben két csapattól is pontokat vontak le, ha Drezdában is erre kerül sor, akkor Magyarország a rangsorban a FAZ számításai szerint előrelép a harmadik helyre. Ivancsuk tettéért akár kétéves eltiltást is kaphat.

 

A magyar sakkélet két alakját is megkereste a SportHirado.hu. A két, nevét vállalni nem kívánó játékos megdöbbent a hír hallatán, ugyanis lelkiismeretes, fantasztikusan sokoldalú játékosnak tartják Ivancsukot, akiről nem tudják elképzelni, hogy tiltott szerekhez nyúlt volna.

 

Felmerül a kérdés, miért doppingol egy sakkozó, hiszen itt a fizikai adottságok a legkevésbé számítanak. A laikus ember a gondolkodást elősegítő szerekre gondol, azonban az általunk megkérdezett sakkozók elárulták, az ukrán hosszú ideje depresszióval küzd, ez állhat az eset hátterében.

 

Mint mondták, az ilyen kórok esetében a gyógyszeres kezelés szükséges és ezzel magyarázzák a sakkozó elmenekülését a helyszínről.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu