- A műrepülést szinte egy az egyben Besenyei Péterrel azonosítja az egyszerű magyar honpolgár, miközben többek, köztük ön is, rengeteg szép eredményt érnek el nemzetközi szinten is. Mi ennek az oka?
- Való igaz, ebben a sportágban egyelőre elég kevés ember ismeri ki magát idehaza, de aki egyszer belekóstol, az nehezen veri ki a fejéből, amit látott, vagy amit tapasztalt. A média sajnos nem szán elég teret a műrepülésnek, így jó ideig még bizonyosan kell arra várnunk, hogy ha nem is tömegek, de ennél magasabb számban hódoljanak ennek a szenvedélynek.
- Mint az imént említette, aki egyszer beül egy ilyen gépbe, azt valósággal megfertőzi a sportág szeretete. Önnel is ez történt, vagy mint oly sokak, ön is arról álmodozott gyermekkorában, hogy pilóta lesz?
- Rám abszolút ez előbbi igaz. Az egyik barátom egy hirtelen elhatározástól vezérelve azt mondta, tegyek egy kört vele. Na már most rólam tudni kell, akár hiszi, akár nem, akkoriban féltem a repüléstől. Ha nem is rettegtem, de azért a két lépés távolságot mindig megtartottam a géptől. Az a nap azonban mindent megváltoztatott. Annyira megtetszett a sportág, hogy nem sokkal később már be is iratkoztam egy pilótatanfolyamra, és innentől kezdve nem volt megállás. Ekkor 1999-et írtunk. És mondjak valami nagyon meglepőt?
- Csupa fül vagyok.
- A mai napig tériszonyom van. Ha ki kell cserélni a villanykörtét, nálam az sem megy egyik percről a másikra. A székre felállni bizony komoly előkészítő munkát igényel, de ha egy bérházban sétálok, bizony akkor sem nézek le szívesen az ásítozó mélységbe.
- Azt hiszem, egyhamar nem hívom el meggyet szedni.
- Nagyon megköszönném, ha ettől megkímélne…
- De kanyarodjunk vissza a szakmához: a kezdet gondolom – a tériszony leküzdésén túl – nem volt könnyű. Most elsősorban az anyagiakra gondolok…
- A pénz valóban fontos tényező, de vannak ennél sokkal költségesebb hobbik is. Rengeteg barátom, ismerősöm akad, akik akár több millió forintot is áldoznak a szenvedélyükre, a vadászatra vagy éppen az autóversenyzésre. Ezekhez képest a műrepülés esetében nem kell ilyen húzós összegekre gondolni. A szakszolgálati engedély megszerzése néhány százezer forintot emészt fel – ennyibe került legalábbis, amikor vizsgáztam –, és noha vannak egyéb járulékos költségek, ha az ember hozzám hasonlóan nagyon akarja, akkor nem lehetetlen előteremteni az anyagiakat.
- Később, feltételezem, a szponzorok megjelenése már megkönnyítette a helyzetét.
- Igen, de azért ne felejtsük el, Magyarországon vagyunk, és itt nem állnak sorba a vállalatok azért, hogy finanszírozzák a sportot. A tömegeket megmozgató sportágakban sem rózsás a helyzet, hát akkor a műrepüléssel foglalkozók mit szóljanak?!
- Ez minden bizonnyal nagy hátrányt jelent a versenytársakkal szemben. Más országokban milyen feltételeket biztosítanak a műrepülők számára?
- Fényévnyi a távolság. Nem egy országban, mint például Franciaországban, államilag is támogatják a műrepülést, és komoly megbecsülésnek örvendenek a pilóták. De a környező országokhoz képest is lemaradás tapasztalható, és a folyamatok nem afelé mutatnak, hogy hipp-hopp, egyszercsak minden megváltozik.
- Mi a legnagyobb hátrány, amit a magyar versenyzőknek le kell küzdeniük, hogy legalább a fény megcsillanjon az alagút végén?
- Kezdhetném sorolni, de rengeteg hely kellene ahhoz, hogy semmi se maradjon le a „panaszlistáról”. A legalapvetőbb probléma, hogy a műrepülők, írd és mondd, két helyen, Biatorbágyon és Tökölön gyakorolhatnak az egész országban. Persze meghatározott időpontban, nem egyszer a délutáni forróságban. A másik „érdekesség”, hogy csak 1000 és 3500 méter között repülhetünk. Na már most: az egésznek az a lényege, hogy a néző élvezze a légibemutatót, abból azonban vajmi keveset látnak, ami egy kilométerrel a fejük fölött történik. Még csak a bemutató közben repült magasságban sem edzhetünk! Ezen szigorításokat hat-nyolc éve hozták, és a teljes hozzá nem értésről tanúskodnak. Egy tollvonással felbecsülhetetlen károkat okoztak a sportágnak, de a rendszerváltás óta sajnos kevés kedvező döntés született a műrepülésre vonatkozólag.
- Ennek ellenére a nemzetközi versenyeken kiválóan teljesít. Hogy lehetséges ez ilyen körülmények között?
- Sokáig egy, a 80-as években használatos, réges régen elavult Z-50-essel repültem, ennek ellenére 16. lettem hatvanhét indulóból egy nívós nemzetközi megmérettetésen. Mondanom sem kell, mindenki különb géppel versenyzett, ahhoz képest igenis figyelemre méltó eredményt értem el.
- Valami olyasmit érhetett el, mintha a magyar labdarúgó-válogatott egy világbajnokságon továbbjutna a csoportjából. A párhuzam megállja a helyét?
- Nem tudok vitába szállni vele, azt hiszem, ráérzett a lényegre. De most valóban bivalyerős gépet toltak alám, egy Extra 300 LP-t, amibe már önmagában beleülni is élményt jelent. A közelmúltban a Karlovy Vary-i műrepülő kupán már sikerült egy második helyet megcsípnem összetettben, remélem, ez csak a kezdete volt egy nagyszerű sorozatnak.
Szárny fesztávolság: 8 m |
Szárnyhossz: 6,9 m |
Magasság: 2,6 m |
Üres súly: 620 kg |
Motor: Lycoming AEIO-540 L1B5, 6 hengeres boxer |
Teljesítmény: 300 lóerő |
Tank térfogat: 171 liter |
Műrepülhető tank térfogata: 45 liter |
Szárnyfelület: 10,7 m² |
Terhelhetőség: /-10 g |
Motor élettartama: 1200 óra |
Max. sebesség: 407 km/h |
Max. manőverezési sebesség: 292,3 km/h |
Forgási sebesség: 360º/másodperc |
Átesési sebesség: 101 km/h |
Fogyasztás: 2 l/perc (repülőbenzin) |