Szergej Bubka, az ukránok legendás rúdugrója a szerdai, megismételt szavazás után alelnök maradt a Nemzetközi Atlétika Szövetségben (IAAF). A három nappal a tegui világbajnokság rajtja előtt tartott kongresszuson, helyi idő szerint délelőtt az elektronikus hiba miatt érvénytelenítették a négy alelnök kijelöléséről döntő voksolást. Akkor Bubka az utolsó lett az öt jelölt között.
Az ismételt szavazáson a rúdugró rekorder a negyedik legtöbb voksot gyűjtötte be. Mellette a katari Dahlan Al-Hamad, a brit Sebastian Coe és az amerikai Robert Hersh is alelnök maradt. A kanadai Abby Hoffman, aki eddigi tanácstag volt, nem kapott elég szavazatot.
Azokat a szavazásokat, amelyekre eddig nem
tudtak sort keríteni, csütörtökre halasztották. Így akkor derül ki, hogy
a magyar szövetség főtitkára, Gyulai Márton tanácstag lesz-e. Itt 14
helyre 32-en pályáznak. Az már korábban eldőlt, hogy - egyetlen
jelöltként - a szenegáli Lamine Diack marad újabb négy évre az IAAF
elnöke.
A pénzügyi beszámolóból kiderült, hogy a 2009-es berlini vb óta eltelt két évben jelentős, húsz százalékot meghaladó kiadáscsökkentést hajtott végre a szervezet, ez az összeg 67 millió dollárról 52 millióra apadt. Elhangzott az is, hogy az IAAF bevételének 88 százaléka a marketing-, valamint televíziós jogdíjakból ered, és a globális pénzügyi válság a bevételi oldal ezen részét komolyan érinti.