Loeb „pihent”, de így is simán nyert

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 1. 14:57
Az összetettben már ötször győztes Sebastien Loeb (Citroën) már pihent, ötből csak egy szakaszt nyert a záró napon, így is nagy fölénnyel győzött a 2009-es világbajnokság első futamán, az Ír-Ralin. A francia zseni mögött a spanyol Dani Sordo (Citroën) lett a második, míg a vasárnap négy etapon is első finn Mikko Hirvonen (Ford) a harmadik helyen zárt.


A szigetországi verseny nagy kérdéseire már korábban választ kaphattunk, Loeb olyan magabiztos előnyre tett szert pénteken és szombaton, hogy a harmadik napon már csak fatális balszerencse foszthatta volna meg a diadaltól. Jól tudta ezt a Citro

n ásza is, ezért nem is hajtotta szét magát, inkább a biztonságra törekedett.

 

Loeb pontosan vezette autóját, navigátora, Daniel Elena sem hibázott, így a várt eredmény sem maradt el. Igaz, az utolsó előtti szakaszon csak negyedik lett a francia, monacói duó, de ez csak szépséghiba volt, a végeredményt nem igazán befolyásolta. A duó ugyanis a második etapot megnyerte, a záró felvonást pedig ugyan csak a hetedik pozícióban zárta, így a végén szép győzelem után pezsgőzhetett.

 

A záró nap azonban nem Loebről, hanem az eszeveszett tempóban hajtó Hirvonenről szólt. A finn versenyző a korábbi napokon műszaki hibákkal küszködött, így a harmadik helyen várta a hajrát. A klasszisnak nem volt reális esélye az előrelépésre, de vasárnap négy szakaszgyőzelemmel bizonyította, a későbbiekben Loebre és Sordóra is veszélyes lehet.

 

Sebastien Loeb negyvennyolcadik futamgyőzelmét ünnepelhette, 2007 után másodszor diadalmaskodott az Ír-ralin.

„Nagyon nehéz verseny volt, igazán örülök annak, hogy tíz ponttal gazdagodtam. Jól kezdtem a szezont egy igazán kemény és trükkös pályán. Persze, mindenkinek kemény volt ez a futam, boldog vagyok, hogy maximális pontszámmal zártunk” – jelentette ki az ötszörös világbajnok.

A második helyen záró Sordo is elégedett volt.

„Pocsék volt az időjárás, néhány egészen őrült szakaszt is túléltünk, de a lényeg, hogy kiváló eredményt értünk el” – jegyezte meg a Citroën spanyol pilótája.

Hirvonen pedig reméli, hamarosan már Sordót is megelőzi, de ehhez el kell kerülnie a műszaki problémákat.

ÍR-RALI, VÉGEREDMÉNY:
1. Sebastien Loeb francia, Citroën 2:48:25,7 ó  
2. Dani Sordo spanyol, Citroën 2:49:53,6 +1:27,9
3. Mikko Hirvonen finn, Ford 2:50:33,5 +2:07,8
4. Henning Solberg norvég, Ford 2:54:58,1 +6:32,4
5. Chris Atkinson ausztrál, Subaru 2:56:17,6 +7:51,9
6. Sebastien Ogier francia, Peugeot 2:59:09,7 +10:44,0
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu