Hirvonen: Csak az első hely érdekel

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 30. 14:25
Sebastian Loeb sorozatban aratott futamgyőzelmeivel az ötödik világbajnoki címének kapujába lépett, Japánban már egy harmadik hellyel bebiztosítaná a történelmi sikerét. Tudja ezt jól egyetlen riválisa Mikko Hirvonen is, aki azonban elmondta, nem törődik ellenfelével, csak a győzelemre és reményei életben tartására koncentrál.


A hajrájához közeledik a rali-világbajnokság idénye, a hétvégén az utolsó előtti viadalt, a Japán Ralit rendezik meg. A szervezők új helyszínen, az északi Hokkaido szigetén található nagyváros, Szapporo környékén jelöltek ki 12 eddig még ismeretlen szakaszt, a legnagyobb változást az jelenti, hogy az aszfaltot a murva váltja fel.

 

A futam északra helyezése november elején kockázatokat hordoz magában, az időjárás pedig közbe is szólt, hó borítja két speciál útvonalát, amely a szakaszok törlését eredményezte. A borítás mindenesetre valamelyest a Ford reményeit növelheti, amely aszfalton képtelen követni a Citroën tempóját.

 

Ennek ellenére finoman szólva sincs egyszerű helyzetben Malcolm Wilson által dirigált istálló. Sebastian Loeb 14 ponttal vezet Hirvonen előtt a pontversenyben, míg a Citroen 23 egységgel előzi meg riválisát a gyártók rangsorában.

 

A minimum, amit a Ford tehet, hogy kettős győzelemmel limitálja a veszteségeket. Amennyiben ez elmarad, gyakorlatilag elköszönhetnek a csapat-világbajnoki címtől, illetve a finn pilóta számára is csak a siker adhat reményt.

 

„Szinte lehetetlen utolérni Loeböt és megszerezni a vb-címet, még ha meg is nyerem a futamot, akkor is egy dobogós helyezés elegendő számára a bajnoki aranyhoz. – kesergett Hirvonen, majd így folytatta – Viszont soha nem tudhatjuk, mi történik, ameddig matematikai esélyem van a végső sikerre, addig folytatom a küzdelmet."

 

A finn pilóta azt a sajátos képességét kamatoztathatja, amelynek segítségével idén győzelmet ért Jordániában, illetve Norvégiában is, két olyan helyszínen, ahova első alkalommal látogatott a világbajnokság mezőnye. Japán ugyan szerepelt a tavalyi versenynaptárban, ám jelentősen átalakult és leginkább az Új Zéland Ralihoz hasonlítják a szakértők. Ott Sebastian Loeb aratott győzelmet.

 

Hirvonen úgy véli, nagyobb fontos szerepet játszhat a végső siker elérésében az új útvonalak helyes bejárása és az itiner tökéletes felvázolása. „Külön figyelmet kell szentelnünk a bejárás során arra, hogy szűk és igen kanyargós az útvonal. A szélesebb kanyarkijáratok esetében a kövek jelenthetik a legnagyobb veszélyt."

 

A Japán Rali három napon át zajlik, vasárnap könnyedén ötödször is megkoronázhatják Sebastian Loeb-öt, amellyel eddig nem látott magasságokba emelkedhet a rali világában.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu