Herczig Norbert nagyon élvezi Subaruját

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 21. 22:57
Ha valaki beszélget Herczig Norberttel, vagy csak olvassa a vele készült interjúkat, egy valamit egészen biztos, hogy rögtön megállapíthat: a subarus pilóta nagyon élvezi azt, amit csinál. Lehet, hogy az eredmények nem úgy jöttek az abszolútban ötödik helyen álló egységnek, mint ahogy azt a közvélemény elvárta volna, de náluk idén nem is ez az elsődleges szempont. Hercziget és Csökő Zoltán navigátort már évek óta megfogta a Subaru-feeling, amitől nem tudnak, de nem is akarnak megszabadulni.


„Az aszfaltos pályákon közel azonos időt tudtunk autózni az elejével, murván viszont nagyon elmaradtunk a bajnoki címre legnagyobb eséllyel pályázó pilótáktól – vonta meg az eddigi négy verseny mérlegét Herczig Norbert. – Nincs is ezzel semmi gond, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy a Subaruval mire lehetünk képesek. Annak viszont nagyon örülök, hogy tudjuk élvezni a versenyzést, minden egyes pillanat örömet okoz nekünk, amikor benne ülhetünk ebben az autóban."

 

 

„Már harmadik esztendeje, hogy érezhetjük, milyen kiváló egy Subarut terelgetni a versenypályákon. Az eredmény nekünk igazából csak harmadlagos szempont. A legfontosabb, hogy örömmel tegyük mindazt, amit autóversenyzés címszó alatt művelünk, másrészt szeretnénk megfelelni azoknak az elvárásoknak is, amelyet a partnereinkkel az év elején kitalálunk."

 

 

„Nincs bennünk feszengés, ha nem jön össze az eredmény, akkor is felszabadultan, jókedvűen végezzük a dolgunkat. Talán sokszor jobb is ez így, mert nálunk nem megy át görcsösségbe a nagy győzni akarás. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem vennénk komolyan az egészet, szó sincs róla. Csupán mindezt úgy tesszük, hogy örömünket leljük benne."

 

 

 

Herczig Norbert tehát vidám, jókedvű és Ózd előtt is optimista. Mint ahogyan fentebb is fogalmazott: amikor aszfaltos útburkolaton zajlott a verseny, akkor megszorongatták az elejét. Most tehát abban bíznak, hogy a bajnokság ötödik futamán megint sikerül csökkenteni a különbséget az éllovasokkal szemben.

 

 

"Egy kicsit nosztalgiáztunk a Baranya-kupán, ismét fölment bennem az adrenalin – folytatta a pilóta. – Már alig várom, hogy ismét felbőgjön a boxer motor, és bajnoki pontokért harcoljunk. Pályafutásom során nem sokat jártam Ózdon, a gyorsasági szakaszokat még a Miskolc-ralikról ismerem. Van azonban két új is, ami mindenki számára tartogathat meglepetéseket. Bevallom, nem vagyok valami nagy prológmenő, de tudom, hogy kell, így mi is igyekszünk majd kiszolgálni a közönséget. Már nagyon lehetne augusztus vége, mert kicsit viszket a talpam."

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu