Feladták a magyarok a Francia-ralit

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 30. 13:16
A navigátor Zsiros Gábor erős hátfájása miatt Turán Frigyes feladta a Francia-ralit, a világbajnoki sorozat idei 11. viadalát. A pontverseny éllovasa, a sorozatban hétszeres világbajnok francia Sébastien Loeb szintén búcsúzott a pénteki nyitónapon.


„Már korábban is fájt a hátam, de nem akartam, hogy ez befolyásolja a szereplésünket, és nem is beszéltem róla. A tegnapi nyitóprogram eléggé megviselt, ma reggelre szinte mozdulni sem tudtam. Elindultunk ugyan, de Frici látta, hogy baj van és visszafordultunk az orvoshoz. Nagyon szeretném folytatni a versenyt, legszívesebben így is mentem volna tovább!” - idézte Zsiros Gábort a magyar kettős menedzsmentje.

„Mi egy csapat vagyunk, és ugyanúgy közösen kell viselnünk minden gondot, mint ahogyan közösen ünneplünk. Most az a legfontosabb, hogy Gabi teljesen felépüljön. A csapatorvos szerint jó esély van rá, hogy a spanyol versenyre rendbe jöjjön. Ahogy őt ismerem, még a legnagyobb fájdalmai között is végigcsinálná, de ezzel most nem veszélyeztethettük, hogy komolyabb baja legyen” - tette hozzá Turán Frigyes.

A magyar páros a tervek szerint idén még egy viadalon, az október 20. és 23. közötti Spanyol-ralin indul. Loeb a pénteki harmadik gyorsasági szakaszon motorproblémák miatt kiállt. Szintén ezen az etapon búcsúzott a Forma-1 2007-es világbajnoka, a finn Kimi Ra:ikkönen. Négy gyorsasági szakasz után a hazai közönség előtt szereplő, az összetettben harmadik helyen álló Sébastien Ogier vezet, előnye kereken 5 másodperc a norvég Petter Solberg előtt.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu