Elmaradt a magyar bravúr Valenciában

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 26. 12:10
A 16. helyről rajtoló Kiss Pál Tamás három pozíciót javítva a 13. lett a GP3-as kategóriában a valenciai Európai Nagydíjon. Az egyszeres futamgyőztes magyar autóversenyző így nem szerzett pontot Spanyolországban.


Kiss Pál Tamás a vasárnapi rajtnál az előtte álló, beragadó autót egy ügyes manõverrel kikerülte. Már az elsõ körben a 12. helyen autózott az olasz Ghirelli mögött, és ezt a helyezését egészen a verseny feléig sikerült megőriznie. Az autója nem teljesen tökéletes, hiszen a gumik kopásával a magyar pilótának módosítania kellett a fékerő elosztást, mert a féktávon min dig leblokkoltak a hátsó kerekek.

A verseny felénél Kiss Pált megelõzte Dillmann és Christensen, akik azonban néhány körrel ezután összeértek, és kicsúsztak a pályáról. A Right Guard Racing motorsport program magyar versenyzője így a 13. helyre került és ebben a pozícióban zárta a futamot.

„Nehéz verseny volt, hiszen a kezdetektől fogva volt némi problémám a fékerő elosztással, és a futam alatt a gumik kopásával mindig állítanom kellett rajta. Ezzel együtt sikerült néhány helyet előre lépnem. Őszintén meg kell mondanom, hogy a valenciai ring az én vezetési stílusomtól eltérőt igényel, így még tapasztalatot kell szereznem ezen a pályán. A következő versenyhétvége a silverstone-i ringen vár, amit nagyon jól ismerek, hiszen két éven keresztül éltem és s zámtalanszor versenyeztem ott a brit Formula-Renault Bajnokság alatt. Remélem tehát, hogy jobb eredményt sikerül majd elérnem. Szeretném megköszönni a csapat mostanáig végzett munkáját, megpróbálunk ezután még erősebbek lenni” – nyilatkozta a futam után Kiss Pál Tamás.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu