Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 4. 15:06
A GTS Motorsport és az OXXO Energy Drink együttműködése az egyik leglátványosabbnak számít az autósportban: OXXO Energy Drift Team!


A GTS Motorsport 2009 ben alakult, amikor is Magyarország két tehetséges versenyzője, Radák János „Radír” és Gondos Tamás „Pyro” úgy gondolta, innentől egy csapatként folytatják tovább.


De kezdjük az elején:


Mi is az a Drift?


A Drift sport, talán a 21-ik század legdinamikusabban fejlődő technikai sportja, ami Japánból indulva meghódította a világot. A Drift egyértelműen a leglátványosabb autósport.


Ahogy a sportág hazájában, Japánban mondják:

”A Drift nem csak egy autósport, a Drift az autóvezetés művészete”


Aki még nem látott Drift versenyt, nagyjából a következőképpen kell elképzelnie:

Egy 750 lóerős Nissan Skyline, mely már puszta megjelenésével is sokkolja a nézőket, kb 160 km/h sebességnél egyszer csak megindul keresztbe, onnantól csak kilinccsel előre közlekedik. A gumik úgy füstölnek, hogy az autó mögött már semmit nem látni, az égő - csikorgó gumik hangjára pedig minden hétköznapi autóvezető libabőrös lesz. És képzeljük el, mikor egy szűk pályán egymás mellett két autó műveli ugyanezt, maximum 50 centire egymástól, 100 km/h felett, keresztbe autózva.


Ezért mondják Japánban, hogy ez művészet…


Hogy kik is művelik ezt a sportot?


Olyan pilóták, akiknek ki vannak hegyezve az érzékeik, akik a másodperc tört része alatt képesek dönteni, és lereagálni a keresztbe csúszó autó minden rezdülését. Ilyen pilóta többek között Radír, és Pyro is.


Radák János „Radír” a Magyar Drift Szövetség alapító tagja ként, 2005-ben kezdte űzni a Drift sportágat, és sorozatos futamgyőzelmek, valamint dobogós helyezések után 2008-ban megnyerte a magyar bajnokságot. Külföldi versenyein is szinte kivétel nélkül a mezőny elejében végez.

Gondos Tamás „Pyro” több autós szakág után 2008-ban lett szerelmese a Driftnek. Azóta minden versenyén pontszerző helyen végez, emellett pedig a Magyar Drift Szövetség alelnökeként is tevékenykedik.

A két versenyző 2009 végén megalapította a GTS Motorsport Team-et, azóta együtt versenyeznek, járnak kiállításokra, bemutatókra. Két, japánból származó Nissan Skyline R33-as autóval versenyeznek, melyek 450 és 750 lóerősek, és természetesen a Drift követelményeinek megfelelően lettek átépítve a GTS Motorsport műhelyében.


Az Országos bajnokság futamain két kategóriában mérhetik össze tudásukat versenyzők:

„Pro” és „Street Legal”. A pontozás szabályai mindkét kategóriában azonosak: a kanyarív, a kanyarsebesség, a kanyar szöge, az előre meghatározott „érintési pontok” megközelítése valamint a teljesített kör összképe. A drifterek páronként versenyeznek, és kieséses rendszerben jutnak tovább. A különbség a két kategória között, hogy a Street Legal-ben egyszerre csak egy autó van a pályán, a Pro-ban viszont ketten versenyeznek egyszerre, ez az úgynevezett tsuiso csata.

Ennek lényege, hogy egyszerre két autó van a pályán, az elsőnek tökéletes kört kell mennie, a követő autónak pedig le kell másolnia az előtte haladó mozgását. A következő körben megcserélik a pilótákat, aki elöl volt, most ő lesz a követő autó. Előzni csak abban az esetben szabad, ha az elől lévő nagyot hibázik, lecsúszik az ívről, vagy beforog. Természetesen mindez 100 km/h felett zajlik, így érinteni tilos egymást. A két kör pontjai alapján jut tovább az egyik versenyző.

A Street Legal kategóriában szintén két pilóta versenyzik egymással, de külön-külön mennek a pályán, és aki több pontot gyűjt, az megy tovább.

Természetesen a két kategória technikai követelményei is eltérnek egymástól, a Street Legalban gyári közeli autókkal is el lehet indulni, amelyekben csak a biztonsági felszereléseket kell „feljavítani”.

A Pro kategória autói épített versenyautók, amelyek meghatározott technikai szabályok szerint készülnek.


Az OXXO Energy Drink mint névadó szponzor lépett be a GTS Motorsport életébe, támogatva a két versenyzőt. Az energiaital ezáltal egy rendkívül látványos, emiatt mindig többezer néző előtt zajló versenysorozatban jelenik meg, s a két pilóta tehetsége és elszántsága révén méltó tagjai lettek a Fekete Seregnek.


Az OXXO Energy Drift Team Magyarország leghíresebb pályáján, a Hungaroringen fog debütálni augusztus 27-én, amikor is történelmi verseny kerül megrendezésre, ugyanis a Hungaroringen ez lesz az első alkalom, hogy Drift autók versenyezhetnek.

Címkék: driftoxxo
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu