Dakar-pótló afrikai viadal magyarokkal

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 29. 16:00
Noha a terepralizás álomversenye, a Dakar-rali következő kiírása elkerüli Afrikát, a sportág szerelmesei nem maradnak olyan esemény nélkül, amely áthalad a kontinensen, lévén a keddi marseille-i behajózással kezdődik az Africa Race, amelyen indul egy magyar kamionos egység is, a Qualisport csapata. A mezőny Marokkón és Mauritánián keresztül érkezik meg január 11-én a szenegáli Dakarba.


Az első ízben sorra kerülő sivatagi száguldás útvonala nagyban megegyezik azzal, amelyen idén januárban haladt volna a Dakar-rali. Ismert, a terrorfenyegetettség miatt elmaradt a viadal, januárban Dél-Amerikában próbálják majd ki tudásukat a résztvevők.

 

Az Africa Race ötletgazdája Hubert Aurioltól, a tereprali legendájától származik. Az 56 éves sportemberről sokat elárul, hogy motorral és autóval is győzött a Dakaron. Az új verseny lebonyolításában oroszlánrészt vállal két másik híresség, René Metge és Jose Maria Servia is.

 

Az „Afrika-verseny” mezőnyében olyan klasszisokat találhatunk, mint akamionos Jan de Rooy, valamint az autós Jean-Louis Schlesser. Összesen tizennyolc ország versenyzői állnak rajthoz, autósok, motorosok, kamionosok és quadosok.

 

A magyar próbálkozó, a Qualisport kamionos hármasa lesz, a versenyzők alapos felkészülés után vágnak a sivatagnak. A fülkében ül majd a névadó cég egyik ügyvezetője, a dakaros rutinnal is bíró Kovács Miklós. A 2007-es viadalon szerzett életre szóló élmények ösztönözték arra, hogy saját kamion építésébe fogjon, majd versenyzőként induljon a hazai és nemzetközi versenyeken. Navigátorként segíti majd Afrikában az Irigy Hónaljmirigyből ismert Sipos Tamás, valamint Tóth Tamás.

 

A csapatot erősíti még Magyarország legrutinosabb sivatagi navigátora, Czeglédi Péter is, aki négy Dakarral a háta mögött felbecsülhetetlen értékő tapasztalatokkal rendelkezik. A Qualisport Kovács-Sipos-Tóth összetételű triója a hazánkban és Romániában megrendezett Közép-Európa-ralin 41 induló közül a 17. helyen végzett, maga mögé utasítva több gyári támogatású egységet is. Októberben az istálló teljesítette az egyiptomi Fáraó-rali versenytávját is: ezen a versenyen Czeglédi Péter ült Sipos Tamás helyé.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu