JÁTÉKOS

0_8

Traply Péter

Sportág:póker
Poszt:null
Súly:0 kg
Magasság:0 cm
Születési idő:1987. március 24.
Születési hely:Magyarország
Eddigi csapatai:
PROFIL

Ahol nagyon megy: a virtuális valóság

 

A történet 2005 júliusában indult, amikor Traply Péter megismerkedett a pókerrel és innentől egyre többet és többet játszott. Természetesen robbanásszerű növekedést átélő online világ hamar magával ragadta az akkor még csak 18 esztendős ifjút.

 

Jött is a nagy dilemma. Az egyik oldalhoz való regisztrációja során szembesült az üres négyzettel: „felhasználónév". Mit írjunk be? Traply sietett, nem gondolkozott sokat, begépelte az első eszébe jutó szót: Bélabácsi, amely mára már összefort vele.

 

Azóta a legnagyobb online termekben a fedőnév alaposan kialakította renoméját. Eleinte készpénzes asztalokon kezdett játszani, de vasárnapokon egyre gyakrabban indult kisebb-nagyobb díjazású MTT-ken (Multi Table Tournament - többasztalos verseny), ahol egyre-másra szállította az eredményeket.

 

Persze közben évek teltek el és az utóbbi időben egyre inkább a tornák kerültek előtérbe, miközben a napi sokórás játék meghozta gyümölcsét, tökélyre fejlesztette képességeit. Napjainkban, mint ahogy a Sporthirado.hu-nak korábban elmondta, kényelmesen pókerezik 16 asztalon egyszerre, de 22 asztal fölé soha nem megy. Bár azt érdemes tudni, hogy a legtöbb ember figyelmét már négy párhuzamosan futó játék is alaposan leköti.

A mennyiségi játék híve, a lehető legtöbb tornán indul, apró részekből pakolja össze bevételét (bankrollját). Eddig háromszor nyerte el minden pókeres álmát jelentő Triple Crown-díjat (egy hét alatt három 10 ezer dollár feletti nyereményalapú tornán aratott győzelem, három különböző teremben).

 

Évek óta szállítja a bravúros eredményeket, de élete sikerét mégis 2009 áprilisában aratta, amikor a SCOOP (Spring Championship of Online Poker) 162 dolláros NL Hold'em Rebuy-versenyén lett második, 77,092 dollárral gyarapítva bankszámláját.

Éveken át a legjobb magyar játékos volt a Pocketfives hivatalos online ranglistáján, mielőtt Turmezey Péter le nem taszította. Igaz a tavaszi fantasztikus játékával visszavette Bélabácsi vezető helyét, a világranglista negyedik (!) helyét birtokolva.

A kártya mellett egyetemi tanulmányait éppen idén februárban fejezte be, üzleti kommunikáció szakon végzett. Azóta még nagyobb erővel veti bele magát a pókerbe, egyre gyakrabban élő versenyeken.
 
Élő játék, túl sok információ?
 
Traply első jelentős élő eredményét a 2007-es BPO-n (Budapest Poker Open) szerezte, ahol a főversenyen elért hetedik helyével és az egyik mellékviadal megnyerésével bizonyította, nemcsak a virtuális valóságban kell vele számolni.

Aztán kijutott a 2008 áprilisi EPT Monte Carlóra, ahol 842 játékos között, a világ legnagyobb sztárjai ellen versenyzett. A rendkívüli légkör cseppet sem zavarta, a harmadik fordulóban még vezetett (!) is, igaz a 26. helyen zárt.

Alig telt el néhány hónap és Bélabácsi Las Vegasban vitézkedett, ahol a WSOP (World Series of Poker) 10,000 dolláros főversenyén élete legjobb formáját nyújtotta. Öt fordulót élt túl és legjobb magyarként a 188. helyen zárt, pedig 6,488-an (!) vágtak neki a világ legnagyobb pókerversenyének.

Az élő tornákkal kapcsolatban korábbi nyilatkozataiban elmondta, mivel látja ellenfeleit, így lényegesen több információhoz jut, de ezek gyakran rossz döntéseket eredményeznek részéről. Állítása szerint például a 2008-as EPT Budapesten két rossz partija és kiesése is ennek tudható be...

 

Az ősz folyamán nagy port kavart a BPO-ról való kitiltása, amelyet saját blogjában jelentett ki biztos információkra hivatkozva. Állítólag az október végi EPT Budapesten keveredett ellentétbe egy osztóval, de ilyen esetre Traply Péter a Sporthirado.hu megkeresésére nem emlékezett.

Mindenesetre Bélabácsi a magyar online póker egyik klucsfigurája és az élő versenyeken is lassan beérik tehetsége. Május elején az EPT Monte Carlón fantasztikusan szerepelt, ezúttal pedig nem hibázott, mint egy évvel korábban ugyanitt.

 

Vezetett is Európa legdrágább versenyén, harmadikként jutott a döntőbe. Sokan a torna esélyesének tartották ellentmondást nem tűrő játéka láttán, minden arra utalt, ebből bármi lehet, aztán...

 

Alig szokta meg a finálé nívós légkörét, mikor jött egy A-K vs Q-Q parti a versenyt vezető Dag Martin Mikkelsen ellen és drámai körülmények között, nagyon hirtelen búcsúzott. Traply arcán az értetlenség ült, fel sem fogta mi történt, a győzelemre tört, de a pókeristenek elpártoltak tőle.

JELENTŐSEBB EREDMÉNYEI:
ÉLŐ TORNÁK
2009. 8. hely
EPT Monte Carlo, főverseny, 10,000 eurós NL Hold'em 241,238 dollár
2008. 26. hely EPT Monte Carlo, főverseny, 10,000 eurós NL Hold'em 55,177 dollár
2008. 188. hely WSOP, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em világbajnokság 38,600 dollár
2007. 1. hely Budapest Poker Open, NL Hold'em Masters, 315,000 forintos NL Hold'em 24,510 dollár
2007. 7. hely Budapest Poker Open, főverseny, 220 ezer forintos NL Hold'em 10,800 dollár
ONLINE TORNÁK
2009. 2. hely SCOOP, 162 dolláros NL Hold'em Rebuy (nyereményalap: 656,000 dollár) 77,092 dollár
2008. 1. hely 215 dolláros NL Hold'em Rebuy (nyereményalap: 220,000 dollár) 45,100 dollár
2009. 3. hely 109 dolláros NL Hold'em Rebuy (nyereményalap: 362,800 dollár) 36,280 dollár
2009. 1. hely 109 dolláros NL Hold'em Rebuy (nyereményalap: 186,100 dollár) 35,824 dollár
2008. 2. hely 215 dolláros NL Hold'em Rebuy (nyereményalap: 234,800 dollár) 34,633 dollár
2008. 1. hely 163 dolláros NL Hold'em (nyereményalap: 105,600 dollár) 25,344 dollár
2007. 3. hely 109 dolláros NL Hold'em Rebuy (nyereményalap: ?) 24,187 dollár
2009. 1. hely 535 dolláros NL Hold'em (nyereményalap: 97,200 dollár) 23,814 dollár

  VIDEÓ:

 

Traply Péter megleckézteti Las Vegas egyik legendáját

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu