Londonból figyelik a Barca csatárát

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 25. 16:17
Fényesebb jövőt jósoltak a szerb származású Bojan Krkicnek, mint az ifjú Pedrónak, eleddig mégsem váltotta be a hozzáfűzött ígéreteket. Vagy nem kapott elég lehetőséget erre a Barcelonánál. A nyáron ezért jó esély mutatkozik arra, hogy befejező csatár klubot váltson. Legfrissebb hírek szerint elsősorban nagynevű Premier League-csapatok érdeklődnek iránta.


A 4-szeres katalán-, és 1-szeres spanyol válogatott Bojan Krkic 1999-ben kezdett el futballozni, a Barcelona utánpótlásbázisán nevelkedett. A mindössze 20 esztendős játékos 2007-től tűnt fel az első csapatnál, azóta 96 meccsen öltötte magára a gránátvörös-kék szerelést.

A tehetséges futballista ennél is több lehetőségre vágyik, ezért felmerült az eligazolása. A Juventus, a Napoli és a Chelsea azonnal elkezdett tapogatózni az ügyben, legfrissebb hírek szerint pedig az Arsenal és a Tottenham is kivetné rá a hálóját.

A spanyol sajtó szerint az idény végén konkrét ajánlattal áll elő a két, utoljára említett PL-csapat. Bár Bojan nemrégiben meghosszabbította szerződését a katalánokkal, David Villa, Leo Messi és Pedro mögött nem sok sót eszik meg. Idén 19 lehetőség, 3 gól a termése.

"Kifejezetten szeretem a Premier League-et - üzent a Barca TV-n a támadó.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Keretátalakítás jöhet a Barcánál
Nem csak egyik ragyogó tehetségét, Jon Toralt veszítheti el a Barcelona a nyáron, hanem öt sztárjától is jó eséllyel elbúcsúzhat a dolgok jelenlegi állása szerint. Dani Alves és Gabi Milito szinte biztos, hogy távozik, Keita és...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu