Két góllal nyert az Alba Volán Miskolcon

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 14. 20:29
Öt ponttal a tarsolyban utazhat haza Magyarországról a jégkorong Mol Ligában érdekelt román Steaua Bukarestbe, miután a pénteki fehérvári sikert követően (3-2) ezúttal Káposztásmegyeren nyert az NZ Stars ellen, igaz csak a szétlövésben. Az Alba Volán Miskolcon nyert két góllal, a Dab.Docler pedig Gyergyószentmiklóson szenvedett ötgólos vereséget.


A Stars pénteken a Ferencvárosnak, vasárnap a Steauánnak adott kétgólos előnyt. Előbb meccsen fordítani tudott a második harmad közepén elfáradó vendégek ellen, a román csapat ellen viszont megszenvedtek a túlóráért.

 

Gólnélküli első harmadot követően a második felvonás közepén 65 másodperc alatt kétgólos előnyt szerzett magának a román együttes, amely előbb emberhátrányból (!), majd fórból volt eredményes.

 

A káposztásmegyeriek első találatára az 59. percig kellett várni, akkor Grösch volt eredményes, majd 34 másodperccel a vége előtt Svasznek egyenlített. Mindkét találatnál egy hazai mezőnyjátékossal több volt a jégen, a svéd kapus, Wällberg lekorcsolyázott. A terv bejött. A hosszabbítás öt percében nem született gól, jöhetett a büntetőpárbaj, amelyet a vendégek nyertek: a románok három lövője közül kettő nem hibázott, megtette viszont ezt két káposztásmegyeri, harmadik társuknak így már oda sem kellett korcsolyáznia.

 

Nem sikerült túl jól a dunaújvárosiak erdélyi turnéja: pénteken az SC Csíkszeredától kaptak ki öttel (6-1), ezúttal hasonló különbséggel Gyergyószentmiklóson maradtak alul aktuális vendéglátójukkal szemben. Az első harmad hazai vezetését még kiegyenlítették a vendégek a második felvonás közepén, de utána kevesebb mint négy perc alatt három gólt lőttek a végig kettős emberelőnyben játszó hazaiak, eldőlt a mérkőzés. A végeredményt a záró rész elején állították be a hazaiak, akik közül Koniar Tibor mesterhármast szerzett.

 

A pénteken hazai pályán vereséget szenvedő Alba Volán Miskolcon a 21. percre háromgólos előnybe került, de a hazaiak az 50. percben egy gólra csökkentették a hátrányukat, az 52. percben viszont a vendégek újabb találatukkal bebiztosították a győzelmüket. A miskolciak második hazai vereségüket szenvedték el.

 

MOL LIGA, OB I, ALAPSZAKASZ:
FERENCVÁROS – HC CSÍKSZEREDA 2-5 (1-0, 0-3, 1-2)
Gólszerzők: 09:15 Jánosi (Bontovics, Székely Mádai), 41:57 Szafonov (Kovsov, Kiss Gábor), ill. 21:47 Petres (Foltín Peter), 23:05 Antal (Mihály), 25:39 Suur (Zabludovskyi, Petres), 52:08 Antal (Mihály, Péter), 59:59 Mihály (Antal)
Kiállítások: 16, ill. 22 perc + 10 perces fegyelmi (Suur)

 

MOL LIGA, OB I, ALAPSZAKASZ:
GYERGYÓSZENTMIKLÓS - DAB.DOCLER 6-1 (1-0, 3-1, 2-0)
Gólszerzők: 00:49 Koniar (Franc), 33:10 Koniar (Sára), 36:34 Nagy Levente (Kiricsenko), 37:06 Koniar (Hopkovics), 41:13 Kiricsenko (Csiki Csaba), 58:29 Basilidesz (Kiricsenko, Csiki Csaba), ill. 28:40 Magosi (Misal)
Kiállítások: 22 + 10 perc fegyelmi büntetés (Katrics), ill. 44 + 10 perc fegyelmi büntetés (Misal, Tőkési, Peterdi, Magosi)

 


MOL LIGA, OB I, ALAPSZAKASZ:
NZ STARS - STEAUA BUCURESTI 2-3 (0-0, 0-2, 2-0, 0-0, 0-1) – büntetőkkel
Gólszerzők: 58:19 Gröschl (Holéczy), 59:26 Svasznek (Kaspárek), ill. 31:38 Selea, 32:43 Severson (Geru, Kostandi)
Szétlövés: 0-2
Kiállítások: 17 + 10 perces fegyelmi büntetést (Kangyal), + 20 perces végleges kiállítás (Kangyal), ill. 26 perc + 10 perces fegyelmi büntetést (Severson)

 

MOL LIGA, OB I, ALAPSZAKASZ:
Miskolci Jegesmedvék – Alba Volán 3-5 (0-2, 2-2, 1-1)
Miskolc Jégcsarnok, 200 néző. Vezette: Kincses (Máyer, Juhász)
Miskolci Jegesmedvék: Pál – Budai, Cop (2), Popovics, Egri, Radványi, Rusznyák, Gőz, Kis, Strengell, Duschek (kapus), Nagy G., Korpos (1), Urbán, Salonranta, Kállai, Nyberg, Sike, Dányi. Edző: Mayer Péter.
Alba Volán: Bálizs – Dósa, Reiter, Németh N., Somos, Kovács V. (1), Rajz (1), Maklári, Meretei, Horváth D., Hajós (2), Barabás, Balogh B., Bedő, Bencze, Fekti, Szűcs G., Ozsváth, Farkas, Tóth Á. (1), Feil. Edző: Kóger István.
Edzőszemmel
Mayer Péter: - Csakúgy, mint két nappal ezelőtt, most is előnyt adtunk az ellenfélnek. A meccs második felében nagyszerűen harcoltunk, ezért gratulálok a csapatnak.
Kóger István: - Háromgólos vezetés után azt hittük, hogy már megvan a meccs. Figyelmeztető jel az összecsapás második fele, jól küzdött a Miskolc.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu