1. CSOPORT
Magyarország Tiranában 1-0-ra verte meg Torghelle Sándor góljával Albániát, ezzel továbbra is életben tartotta esélyeit a 2010-es világbajnokságra való kijutásért folyó harcban. Torghelle a 34. percben szerezte a mindent eldöntő találatot, Huszti Szabolcs beadását követően, kapu előtti kavarodás után a léc alá bombázott. Folytatódik az Afrikai Álom című mese. A következő epizód: Magyarország-Málta. Dánia pillekönnyű győzelmet aratott Máltán: Sören Larsen már az első félórában duplázott, a vége 3-0 az északiaknak. Teljesült Erwin Koeman kívánsága: a portugál és a svéd csapat döntetlent játszott egymással, és négy pontos hátrányba került a dánokkal és a mieinkkel szemben.
2. CSOPORT
Izrael és Görögország válogatottja is megosztozott a pontokon Ramat Ganban a második csoport rangadóján. A Moldovában simán nyerő Svájc ezzel pontszámban beérte a 2004-es Eb-győztest. A helvétek 2-0-al húzták be a meccset, Frei az első félidőben, Fernandes pedig a lefújás előtt volt eredményes. A görögök jobb gólkülönbségük révén vezetik a csoportot.
3. CSOPORT
A játéknap egyik legnagyobb meglepetését egyértelműen az északír együttes okozta, hiszen hazai pályán 3-2-re megverte a lengyeleket. A szigetországiak ezzel vezetik a hatos fogatot. Kiegyenlített első félidőt követően hamar eldöntötték a meccs sorsát a hazaiak, elhúztak 3-1-re. Saganowski az utolsó percben ugyan szépített, de már hiába… Az észak-írek ezzel utolsó három meccsükön 10-2-es gólkülönbséget és kilenc pontot tudnak felmutatni. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ebből két siker San Marino ellen született. A csoport másik meccsén az ugyanolyan mutatókkal álló szlovének és csehek gólnélküli döntetlent játszottak, amely mindkét félnek csalódás. Minden maradt tehát a régiben.
4. CSOPORT
A négyes csoportban a finn labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert Walesben. A finnek Jonatan Johansson góljával szereztek vezetést, majd a lefújás előtt az éppen pályára lépő Shefki Kuqi bebiztosította a győzelmet. A walesiek harmadik vereségüket szenvedték el a csoportban. A csoport másik meccsén Oroszország 2-0-ra verte Azerbajdzsánt. A Tottenham légiósa, Pavljucsenko szerzett vezetést, Zirjanov a 71. percben csak bebiztosította a sikert. Győzelmével Oroszország megerősítette második helyét a csoportban.
A németek könyörtelenek a jelenlegi sorozatban. Első meccsükön éppen mostani ellenfelüket verték 6-0-ra, hazai pályán megverték az oroszokat, majd Walest is. Mindössze egy finnek elleni 3-3 csúszott be. Úgy tűnt, remekül illett tehát a sorba a Liechtenstein elleni második találkozó. Így is lett. A papírformát tulajdonképpen tíz perc alatt bebiztosították. A mérkőzés és talán a játéknap legszebb gólját a germánok csapatkapitánya, Michael Ballack szerezte az ötödik percben, majd a kilencedikben Marcell Jansen is rátett egy lapáttal. A második félidőben két perc alatt rúgtak újabb kettőt Bastian Schweinsteiger és az újra formába lendülő Lukas Podolski révén. Az Eb-ezüstérmes négy ponttal vezet, igaz egy mérkőzéssel többet játszott az oroszoknál.
BALLACK SZÉDÜLETES BOMBAGÓLJA! (GER-LIE 1-0, a VÉGE: 4-0)
5. CSOPORT
Megszerezte első pontját Örményország, de így is nyeretlen maradt, akárcsak Észtország. Gólzáporos hajrát élhettek át a szurkolók Belgiumban, korai bosnyák vezetés után a hajrában ötször is rezdült a háló, ebből háromszor a belgáké. A spanyol válogatott az előrehúzódó védő, Piqué találatával tartotta otthon a három pontot Törökország ellen. A Del Bosque-fiúk megnyugtató, hatpontos fórral várják a folytatást.
7. CSOPORT
A franciák félelmei nem igazolódtak be Litvániában, Franck Ribéry 67. percben szerzett góljával nyertek, és egy híján megduplázták pontjaik számát. A szerbek Constantában zúdítottak hidegzuhanyt a románokra, és 3-2-es diadalukat követően viszik a prímet a csoportban, három egység az előnyük.
8. CSOPORT
Marcello Lippi világbajnoki címvédő olasz csapata korán nyeregbe került Montenegróban, a 10. percben Andrea Pirlo amolyan Panenka-emeléssel vette be a mészpontról a kaput. A második félidőben a debütáns genovai csatár Giampaolo Pazzini pillanatai következtek, két ziccert kihagyott, a harmadikat viszont Polekszics kapus hathatós közreműködésével befejelte. Vukcsevics és Jovetics hiába villogott, az azzurrók védelme állta a sarat. Magabiztos, megérdemelt itáliai siker született, miközben Giovanni Trapattoni ír válogatottja egy öngól miatt otthon botlott a bolgárok ellen. Borítékolható, hogy olasz-ír versenyfutás zajlik majd a továbbiakban az első helyért.
9. CSOPORT
Tökéletes maradt a hollandok mérlege. A narancsmezesek ezúttal Skócia legjobbjait múlták felül megalkuvást nem ismerve. Az első félidőben előbb a Real Madrid támadója, Klaas-Jan Huntelaar, majd az arsenalos Van Persie talált be fejesből. A második félidőben Dirk Kuyt büntetőből állította be a 3-0-s végeredményt. Még csak féltávnál vagyunk, de szinte bizonyos, a hollandoknak senki sem érhet a nyomába a kvintettben. A skótoknak ez volt a második vereségük a sorozatban.


, ez már lassan nevetséges...