Real: ha az a 0-5 nem lett volna...

Szerző: KPLétrehozva: 2010. december 30. 23:43
SZEZONÉRTÉKELÉS. December 21-31. között a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári-őszi eseményekre. A sorrendet az általatok szeptemberben a legnépszerűbb klubokra leadott több mint 48 ezer szavazat alapján határoztuk meg, ez alapján a második legnépszerűbb Real Madrid a soros, amely tökéletes félszezont futott volna, ha az a 0-5 nem lett volna.

 

 

A 2009 nyarán tartott 250 milliós bevásárlás gyümölcse nem érett be az előző idény végére, a többek között Cristiano Ronaldóval, Kakával, Xabi Alonsóval és Benzemával megerősített Real Madrid az elmúlt négy évhez hasonlóan a legjobb 16 között búcsúzott a Bajnokok Ligájában és zsinórban másodszor nem bírt a Barcelonával a bajnokságban.

Az első lépés, amelyet a királyiak tettek a kudarc után, hogy kipenderítették Manuel Pellegrini vezetőedzőt, helyére pedig az aktuális messiást, José Mourinhót hozták el az Intertől. Az átigazolási piacon nem maradt tétlen az együttes, de megfontoltabb lépéseket tett, mint egy évvel korábban, egyedül Di María került egy vagyonba, 33 millió euróba.

A nyáron és ősszel a portugál sztáredző szájából mást sem lehetett hallani, mint nem lehet reálisan megítélni a csapat erejét, mivel az egyelőre az építkezés fázisában tart. Mourinhónak pedig tényleg nem volt (és nincs) könnyű dolga, hiszen a 25 fős keretből 16 játékos az idén vagy tavaly érkezett a klubhoz. „Szinte ki sem csomagolták még őket."

Reuters
Gyanítható, maradt tavaszra ütőkártya Mourinho paklijában Fotó: Reuters

A szezonrajt a várakozásoknak megfelelően döcögősre sikerült, elsősorban a gólszerzéssel akadtak gondok, első 7 tétmeccsén mindössze 9 gólig jutott a Real (közben két 0-0 is becsúszott), és mindjárt slágertéma lett, hogy a két klasszikus ék, Gonzalo Higuaín és Karim Benzema mellé miért nem szerződtettek egy harmadik támadót.

Az viszont hamar látszott, a védekezéssel aligha lesznek gondok, hiszen azon a bizonyos első 7 találkozón csak egyszer kellett kapitulált Casillas kapus. Az összerázódás jeleit mutatta az első gála, a La Coruna elleni 6-1 október elején, amelyet ezidáig további hét mérkőzés követett, ahol legalább négyet rúgott az együttes. Nesze nektek csatárkritikák.

Miközben Cristiano Ronaldo elképesztő ütemben termelte a gólokat, a hatból négy új szerzemény, Mesut Özil, Sami Khedira, Ángel Di María és Ricardo Carvalho azonnal megszokta az új környezetet, ám feltűnő volt Higuaín tavalyinál visszafogottabb teljesítménye, illetve hol a kispadon, hol a kezdőben szereplő Benzema gyengélkedése.

Reuters
Ronaldo fantasztikus: 25 gólig jutott az ősszel Fotó: Reuters

Ezt is elbírta az együttes. A Milan elleni hajrás egyenlítéssel gyakorlatilag november elejére megvolt a csoportelsőség a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban pedig az élen, zsinórban 19 veretlen találkozóval a háta mögött, egyértelműen csúcsformában várta a Barcelona elleni szuperrangadót a zsinórban négy Clásicót bukott fővárosi különítmény.

Ami aztán a Nou Campban történt, az maga a tragédia volt a Real Madrid számára, nem elég, hogy kikaptak, megalázták őket a katalánok, és a 0-5 a földdel tette egyenlővé az akkorra jócskán belendülő játékosok önbizalmát. Mourinho meghajolt az ellenfél előtt, ám a csapat becsületére legyen mondva, nem omlott össze a kijózanító zakótól.

Rögtön a következő bajnokin bedarálta a Valenciát, majd kicsit később a Sevilla ellen is kibrusztolta a győzelmet, így mindössze két ponttal az ősi rivális mögött zárta az évet a La Ligában.

Hogy mennyire ment az együttes szekere jól jelzi, hogy három egységgel többet gyűjtött, mint tavaly ősszel, ha pedig beigazolódnak Mourinho szavai, miszerint még csak építkeznek, májusban eljöhet a Real Madrid ideje, mind a bajnokságban, mind a BL-ben. Ehhez viszont két akadályt biztosan át kell lépni, a Lyont és a Barcelonát!

STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK:
Leghosszabb győzelmi sorozat (La Liga, BL, Király Kupa): 5 mérkőzés (3x) - szept. 28.-okt. 26.: Auxerre 1-0, Deportivo La Coruna 6-1, Málaga 4-1, Milan 2-0, Racing Santander 6-1; nov. 7.-nov. 29.: Atlético Madrid 2-0, Real Murcia 5-1, Sporting Gijón 1-0, Athletic Bilbao 5-1, Ajax 4-0; dec. 4.-jelenleg: Valencia 2-0, Auxerre 4-0, Real Zaragoza 3-1, Sevilla 1-0, Levante 8-0.
Leghosszabb veretlenségi sorozat (La Liga, BL, Király Kupa): 19 mérkőzés - aug. 29.-nov. 29.: Mallorca 0-0, Osasuna 1-0, Ajax 2-0, Real Sociedad 2-1, Espanyol 3-0, Levante 0-0, Auxerre 1-0, Deportivo La Coruna 6-1, Málaga 4-1, Milan 2-0, Racing Santander 6-1, Real Murcia 0-0, Hércules 3-1, Milan 2-2, Atlético Madrid 2-0, Real Murcia 5-1, Sporting Gijón 1-0, Athletic Bilbao 5-1, Ajax 4-0.
Leghosszabb nyeretlenségi sorozat: (La Liga, BL, Király Kupa): 1 mérkőzés (5x): aug 29.-szept. 11.: Mallorca 1-1; szept. 25.-szept.28.: Levante 0-0; okt. 26-okt 30.: Real Murcia 0-0; nov. 3.-nov. 7.: Milan 2-2; nov. 29.-dec. 4.: Barcelona 0-5.
Legnagyobb győzelem: dec. 22.: Levante 8-0.
Legnagyobb vereség: nov. 29.: Barcelona 0-5.
Nyári átigazolási egyenleg: -79 millió euró (89 millió euró kiadás, 10 millió euró bevétel)
Legdrágább nyári érkező: Ángel Di María - 33 millió euró
Legdrágább nyári távozó: Rafael van der Vaart - 10 millió euró
Házi gólkirály: Cristiano Ronaldo 25 gól (17 La Liga, 4 Bajnokok Ligája, 4 Király Kupa)
Az ősz mérkőzése: Király Kupa nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: Levante 8-0.
Őszi szereplés a La Ligában, hétről hétre: (forrás: bwin) 

A BAJNOKSÁG JELENLEGI ÁLLÁSA 16 MÉRKŐZÉS UTÁN (2010/11)
1. Barcelona 16 14 1 1 51-9 +42 43
2. Real Madrid 16 13 2 1 39-12 +27 41
3. Villarreal 16 10 3 3 30-14 +16 33
4. Valencia 16 8 4 4 24-19 +5 28
A BAJNOKSÁG TAVALYI ÁLLÁSA 16 MÉRKŐZÉS UTÁN (2009/10)
1. Barcelona 16 12 4 0 37-10 +27 40
2. Real Madrid 16 12 2 2 40-13 +27 38
3. Valencia 16 9 5 2 28-16 +12 32
4. Mallorca 16 9 3 4 30-18 +12 30
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Liverpool: még szurkolóik sem ismerik...
SZEZONÉRTÉKELÉS. December 21-31. között a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári-őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Barcelona: földönkívüliek és ragadozók
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Milan: létezik ennél jobb csatársor?
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Juve lehet az olasz Barca
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Arsenal: elveszett trófeák nyomában
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Chelsea csatát veszített, nem háborút
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
City: szegénylegényből lett krőzus...
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Íme a naptári év bajnoka, a Roma!
ŐSZI SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Őszi mélyrepülés, Inter módra
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »
Címkék: Real Madrid
Hozzászólások
G. Dániel 2011. január 2. 11:21 (38)
Avatar_70_male
Újonc
  36

„A Real egy fantasztikus csapat,aki ha leszólja nincs tisztában hogy mit tesz azzal!ez a Real Madrid erősebb és egységesebb ebben a szezonban mint a tavalyiban,de ez a gyümölcs ebben az évben még csak érik,jövőre viszont HA megér....ez a Real minimum olyan erős lessz mint legutobb 98-02 között amikor 3szor is elvitték a BL-t 6 éven belül...Murinho személyében egy kétségtelenül új világ lesz/van a blancók háza táján!ő egy olyan egyéniség aki tud rendet,fegyelmet tartani,ez az edző maga a zsenialitás!A meglátásai,taktikái,egyszerűen varázslatos!egyetlen ember van aki még egy ilyen típus,ő Sir Alex Fergusson!20 év van kettejük között,de én elismerem,Murinho lesz a kövezkező Fergusson csak ő annyiból fog más utat bejárni hogy nem egy csapattal teszi a sikereket!ő az és talán a jelenlegi futbalvilág legideálisabb embere mint edző aki ezeket a feladatokat véghez tudja vinni!nekem Mou és Fergi a valaha volt és a jelen 2 legjobb edző





[Hivatkozás: Vaczola László 2010. december 31. 14:01]
azt ne felejtsd el h még a barca is tudérni
deboer tibor 2010. december 31. 18:34 (37)
Bajnok
  3986

„Én mint nagy madridista a barcelonai zakóval együtt is nagyon meg vagyok elégedve szeretett csapatom őszi produkciójával, úgy amblokk.Viszont innentől jön csak a neheze, ahol 2-3 vereséggel kupákról lehet lemaradni legyen az bármelyik nagy csapat!!! A bajnokságban a két csapat történelmében a tavalyi évvel együtt most szerepel ilyen brutálisan jól és ha így folytatják ebből megint könnyen rekord döntés lehet!!! A REAL pedig bár a csoportkör az elmúlt években sem okozott komolyabb gondot azért olasz csapatokkal rendre meggyűlt a bajunk, illetve a Lyonnak is sikerült megtréfálnia, de idén ezt a csoportkört rég nem látott magabiztossággal,eredményességgel,hatékonysággal abszolválta a királyi alakulat.Mert lehet durci bármelyik Milan vagy Ajax drukker, mind a 2 csapat előtt fényévekkel voltunk ebben a kvartettben, mert a Milan is elég olcsón megúszta ezzel a 2-0;2-2 -vel és aki látta a meccseket az tudja, hogy miről beszélek.Emellett ugye a REAL volt a BL csoportkör legjobb csapata a maga 16 pontjával, valamint az elmúlt évek gyalázatos szerepléseivel ellentétben idén eddig stabilan áll a Király Kupában is !!! Úgyhogy csak azt tudom mondani, illetve kívánni az új esztendőre, hogy hasonlóan eredményesen mint az elmúlt fél évben és akkor nem lesz gond! B.U.É.K minden drukkernek, még a Barcásoknak is


HALA MADRID !!!





[Hivatkozás: Szabó Máté 2010. december 31. 15:43]
Köszi,ez egy normális megnyilvánulás,követendő példa,mint a Real,mint a Barca drukkereitől!! Visca el Barca! Gyözzön majd a jobbik!
kiss nagy 2010. december 31. 17:46 (36)
Ígéret
  450
Elvagy tájolva, nem gyengén.Persze, hogy durva dolog 5-öt kapni, de végső soron ez is csak egy bajnoki volt, ahol nem sikerült nyernie a csapatnak.Ugyanannyi pontot szereztünk volna a Nou Campban, ha 0-1-re, vagy 1-23-ra kap ki a Real Madrid.
Varga Zsófia 2010. december 31. 16:11 (35)
Újonc
  104
Ronaldo a Real legeredményesebb játékosa.

Messinek hány golja van?


Elnök_Úr Madridista 2010. december 31. 15:43 (34)
Ígéret
  304

„nem azt mondtam h.csak ez....nagyszerű csapat a Barcelona....de!! nincs 5 gól a két csapat között ezt még a józanabb Barcások is elismerik sztem...jobb csapat jelen pillanatban a Barcelona a Realnál de nem 5 góllal....




[Hivatkozás: Szabó Péter 2010. december 31. 15:19]
nem az,h a Barca jobb a Realnál....
2006 óta a Barca a legjobb, ez tény
a VB óta meg hááát még jobb lett azt hiszem 8 vb van a keretben??
a Barca és a Real a PLben is dobogós lenne, max nem akkora gólkülönbséggel; de ténylen nem 5:0 a különbség!!

Hala_Madrid!!
Szabó Máté 2010. december 31. 15:43 (33)
Ígéret
  355
Én mint nagy madridista a barcelonai zakóval együtt is nagyon meg vagyok elégedve szeretett csapatom őszi produkciójával, úgy amblokk.Viszont innentől jön csak a neheze, ahol 2-3 vereséggel kupákról lehet lemaradni legyen az bármelyik nagy csapat!!! A bajnokságban a két csapat történelmében a tavalyi évvel együtt most szerepel ilyen brutálisan jól és ha így folytatják ebből megint könnyen rekord döntés lehet!!! A REAL pedig bár a csoportkör az elmúlt években sem okozott komolyabb gondot azért olasz csapatokkal rendre meggyűlt a bajunk, illetve a Lyonnak is sikerült megtréfálnia, de idén ezt a csoportkört rég nem látott magabiztossággal,eredményességgel,hatékonysággal abszolválta a királyi alakulat.Mert lehet durci bármelyik Milan vagy Ajax drukker, mind a 2 csapat előtt fényévekkel voltunk ebben a kvartettben, mert a Milan is elég olcsón megúszta ezzel a 2-0;2-2 -vel és aki látta a meccseket az tudja, hogy miről beszélek.Emellett ugye a REAL volt a BL csoportkör legjobb csapata a maga 16 pontjával, valamint az elmúlt évek gyalázatos szerepléseivel ellentétben idén eddig stabilan áll a Király Kupában is !!! Úgyhogy csak azt tudom mondani, illetve kívánni az új esztendőre, hogy hasonlóan eredményesen mint az elmúlt fél évben és akkor nem lesz gond! B.U.É.K minden drukkernek, még a Barcásoknak is


HALA MADRID !!!
Szabó Péter 2010. december 31. 15:19 (32)
Bajnok
  2423

„azért az az 5-0 nem csak arról szólt h a Madridnak semmi nem jött össze a Barcának meg igen...amugy télleg jó őszi szezonon vannal túl a madridisták





[Hivatkozás: Dombóvári László 2010. december 31. 14:22]
nem azt mondtam h.csak ez....nagyszerű csapat a Barcelona....de!! nincs 5 gól a két csapat között ezt még a józanabb Barcások is elismerik sztem...jobb csapat jelen pillanatban a Barcelona a Realnál de nem 5 góllal....

Szerkesztve: 2010. december 31. 15:20
Szabó Péter 2010. december 31. 15:15 (31)
Bajnok
  2423

„A Real egy fantasztikus csapat,aki ha leszólja nincs tisztában hogy mit tesz azzal!ez a Real Madrid erősebb és egységesebb ebben a szezonban mint a tavalyiban,de ez a gyümölcs ebben az évben még csak érik,jövőre viszont HA megér....ez a Real minimum olyan erős lessz mint legutobb 98-02 között amikor 3szor is elvitték a BL-t 6 éven belül...Murinho személyében egy kétségtelenül új világ lesz/van a blancók háza táján!ő egy olyan egyéniség aki tud rendet,fegyelmet tartani,ez az edző maga a zsenialitás!A meglátásai,taktikái,egyszerűen varázslatos!egyetlen ember van aki még egy ilyen típus,ő Sir Alex Fergusson!20 év van kettejük között,de én elismerem,Murinho lesz a kövezkező Fergusson csak ő annyiból fog más utat bejárni hogy nem egy csapattal teszi a sikereket!ő az és talán a jelenlegi futbalvilág legideálisabb embere mint edző aki ezeket a feladatokat véghez tudja vinni!nekem Mou és Fergi a valaha volt és a jelen 2 legjobb edző





[Hivatkozás: Vaczola László 2010. december 31. 14:01]
nagyon igazad van!!!
heinz cseri 2010. december 31. 15:07 (30)
Ígéret
  284

„Az tény hogy a Realnak ez egy hatalmas pofon volt,de melyik csapat nem kapott még ebben a szezonban ehez fogható "nyaklevest"?

pl: Barca-Hercules 0-2
West ham-United 4-0
CFC-Sunderland 0-3
stb....néha bizony előfordul hogy a nagy csapatok is óriási vereségbe szaladnak bele és ezt egy klub sem fogja sohasem elkerülni amíg foci lesz a foci





[Hivatkozás: Vaczola László 2010. december 31. 14:15]
. ute-FTC

De a mu a ligakupában kapott ki ami nem naon számit

És se a mu se a barca se a cfc nem a legnagyobb riválistol kapott 1 5-öst
Törölt felhasználó 2010. december 31. 15:06 (29)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. december 31. 14:45 (28)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Dombóvári László 2010. december 31. 14:22 (27)
Avatar_70_male
Rajongó
  783

ám a ciikhez : nagyon vártam márkiváncsi voltam mi a véleményük a csapatról hiszen láttuk h.nem mindig függetlenek...de ez jóra sikerült...egyetértek h.ennek a csapatnak még eggyütt érnie kell de sztem kötelező továbbjutni a Lyon ellen...és ha az elődöntőig eljutunk az már sztem jó és jövőre kell megpróbálni megnyerni...a bajnokságban peig így kell folytatni ahogy eddig viszont az El Classicot a Bernabeuban meg kell nyerni!!!! tudom h.vadul hangzik az 5:0 után de akkor is...van olyan jó ez a csapat h.megtudja verni a Barcelonát a Bernabeuban...az 5:0 pedig olyan volt h.a Real kicsit nagy mellénnyel ment ki sztem és nem jött nekik össze semmi...és ahogy lenni szokott a Barcának pedig minden...
HALA MADRID!!!!



És boldog új évet mindenkinek!!!






[Hivatkozás: Szabó Péter 2010. december 31. 13:16]
azért az az 5-0 nem csak arról szólt h a Madridnak semmi nem jött össze a Barcának meg igen...amugy télleg jó őszi szezonon vannal túl a madridisták
Telegdi Tibor 2010. december 31. 14:20 (26)
Ígéret
  266
Szerintem is egész jól zárul az idei év.Főleg a kupában való továbbjutást emelném ki, ami már egy ideje sajnos nem jött össze.Meglátjuk, tavasszal mit alkotnak a fiúk.Remélem a Lyon nem szívja fel magát.

Hala Madrid!
Hajrá Real Madrid!!!
Vaczola László 2010. december 31. 14:15 (25)
Bajnok
  3676

„Hát márpedig kikaptatok, az pedig barátok között is 0-5, Mourinho meg elismerte a Barcelona teljesítményét, szerintem a cikk korrektül összefoglalja a szezont! A Real nagyon jó lesz tavaszra és akkor már nem fog számítani a 0-5!





[Hivatkozás: Besenyei Gergő 2010. december 31. 13:55]
Az tény hogy a Realnak ez egy hatalmas pofon volt,de melyik csapat nem kapott még ebben a szezonban ehez fogható "nyaklevest"?

pl: Barca-Hercules 0-2
West ham-United 4-0
CFC-Sunderland 0-3
stb....néha bizony előfordul hogy a nagy csapatok is óriási vereségbe szaladnak bele és ezt egy klub sem fogja sohasem elkerülni amíg foci lesz a foci
György Máté 2010. december 31. 14:10 (24)
Ígéret
  316

„Hát márpedig kikaptatok, az pedig barátok között is 0-5, Mourinho meg elismerte a Barcelona teljesítményét, szerintem a cikk korrektül összefoglalja a szezont! A Real nagyon jó lesz tavaszra és akkor már nem fog számítani a 0-5!





[Hivatkozás: Besenyei Gergő 2010. december 31. 13:55]
OK igazad van ,de nem 0-5, mert akkor a Real nyert volna 5 góllal.Az eredmény 5-0.(sajnos)
Vaczola László 2010. december 31. 14:09 (23)
Bajnok
  3676
De csak a United után
Fekete Krisztián 2010. december 31. 14:04 (22)
Ígéret
  265
Szerintem tökéletes lett ez eddigi idény mert csak 1-szer kaptunk ki és arra számítani is lehetett...HALA MADRID [ te queiro madrid ] :-)
Vaczola László 2010. december 31. 14:01 (21)
Bajnok
  3676
A Real egy fantasztikus csapat,aki ha leszólja nincs tisztában hogy mit tesz azzal!ez a Real Madrid erősebb és egységesebb ebben a szezonban mint a tavalyiban,de ez a gyümölcs ebben az évben még csak érik,jövőre viszont HA megér....ez a Real minimum olyan erős lessz mint legutobb 98-02 között amikor 3szor is elvitték a BL-t 6 éven belül...Murinho személyében egy kétségtelenül új világ lesz/van a blancók háza táján!ő egy olyan egyéniség aki tud rendet,fegyelmet tartani,ez az edző maga a zsenialitás!A meglátásai,taktikái,egyszerűen varázslatos!egyetlen ember van aki még egy ilyen típus,ő Sir Alex Fergusson!20 év van kettejük között,de én elismerem,Murinho lesz a kövezkező Fergusson csak ő annyiból fog más utat bejárni hogy nem egy csapattal teszi a sikereket!ő az és talán a jelenlegi futbalvilág legideálisabb embere mint edző aki ezeket a feladatokat véghez tudja vinni!nekem Mou és Fergi a valaha volt és a jelen 2 legjobb edző
Besenyei Gergő 2010. december 31. 13:55 (20)
Ígéret
  366

„Milyen 0-5?? Örültem volna ,de az eredmény 5-0.Ja és Mourinho meghajolt a Barca előtt?Azt nem hinném.”




[Hivatkozás: György Máté 2010. december 31. 13:47]
Hát márpedig kikaptatok, az pedig barátok között is 0-5, Mourinho meg elismerte a Barcelona teljesítményét, szerintem a cikk korrektül összefoglalja a szezont! A Real nagyon jó lesz tavaszra és akkor már nem fog számítani a 0-5!
RM Fan 2010. december 31. 13:51 (19)
Rajongó
  523
én megvagyok elégedve ezzel az őszi szezonnaligaz a Barca elleni 5:0 rázós volt ,de ettől függetlenül jó őszt zártunk szerintemHala Madrid
24 ÓRA
13:51  Nem csak a Manchester City útja létezik12:50  Világsztár edzheti Juhászt12:00  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthat11:11  Beckham mellett kampányol Giggs21:44  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!20:47  Barcelona-ajánlat Giovincóért20:06  Elhagyhatta a kórházat Abidal19:40  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke18:15  Így láttam – BL-döntő a helyszínen17:36  Mihajlovics a szerb kapitány16:38  Torres is befért a spanyol bő keretbe!16:18  Drogba elhagyja a Chelsea-t15:30  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!15:16  Berbatov: Elhagyom a Unitedet14:08  Del Piero: Új életet kezdek14:05  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebbVa  A BL-döntő egyik vesztese ott sem volt!Va  Orosz higanymozgás a BL-döntőben - videóVa  BL-döntő - Az edzők reakciójaVa  Villas-Boassal tárgyal a LiverpoolSzo  Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!Szo  Tagadják, hogy Jordi Alba már a BarcáéSzo  Nem akárhonnan ollózta be - videóSzo  Blatter Budapesten, Szepesit kitüntetikSzo  Top nyolc emlék a La Liga-szezonbólSzo  Premier League: a West Ham jutott visszaSzo  Bertrand állítólag kezd a BL-döntőn!Szo  Fradi-búcsú a közönségtől, vereséggelSzo  Kínában folytathatja SeedorfSzo  Argentin keret Tévez és Pastore nélkül!Szo  Ezt már csak a Montpellier bukhatja el!Szo  A Kolozsvár nyerte a román bajnokságotSzo  A labdarúgó NB I küszöbén az EgerSzo  Balotelli marad a Manchester CitybenSzo  A Bayern lesz a BL-győztes - blog  A Kecskemét elhibázta, a Győr nem  Bayern ötödször, vagy Chelsea először?  Ronaldo megkoronázta magát  Előkerült egy videó a nyolcéves Messiről  Drogba: Nem vagyok színész!  MU-legenda is képben az Aston Villánál  Vagyonért igazolt a Mönchengladbach  Elege lett az Arsenal kapusának
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS