Barcelona: földönkívüliek és ragadozók

Szerző: N.K.Létrehozva: 2010. december 28. 14:29
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az általatok szeptemberben a legnépszerűbb klubokra leadott több mint 48 ezer szavazat alapján határoztuk meg, ez alapján most a Barcelona következik. Egy csapat, amely sztárokkal is igazi csapategységet alkot.

Mindig ez ment: Barcelona, Real Madrid. Amióta a világ a világ, e két nagy rivális neve lengte be az aktuális bajnokságot. Volt, hogy a fővárosiak, volt, hogy a katalánok kerekedtek felül, de kétségtelen, Kubala László egykori csapata mindig is meghatározó eleme volt Spanyolország labdarúgásának.

 

Szűkítsük a kört: miközben az '50-es, '60-as, '70-es, '80-as és '90-es évek vége rendre a nagy rivális blancókról szólt, addig az elmúlt időszak egyértelműen a Barcáról dalolt. A 20-szoros spanyol bajnok 2009-ben ért fel a legeslegmagasabb csúcsra (a mesterhatos: spanyol bajnokság, Király Kupa, Bajnokok Ligája, klubvilágbajnokság, honi és nemzetközi Szuperkupák) - s bár 2010-re icipicit megtorpant, a lendület alapjában véve nem lankadt.

A bajnoki címvédőben szupersztárok futballoznak, olyanok, akiket a világ is hímes tojásként kezel. Művészek, mint Lionel Messi, Xavi, Andrés Iniesta, nem véletlen, hogy éppen ők hárman a jelöltek az év legjobb focistája címére. A katalán keretben nyolc friss világbajnok szerepel, s ez a tény a legtöbb edzőnek bizony nehézséget okozna. De nem Josep Guardiolának, a védőből lett sztáredző ugyanis érti játékosai nyelvét, akiket 2008 óta olyan egységessé kovácsolt össze 2010-re, hogy párját ritkítja.

A csillagok szerények tudtak maradni, miközben ötöt rúgtak a Real Madridnak, nyolcat hintettek Almeríában, a BL-ben is menetelnek, mi több, a Király Kupában is állnak még. Minden fronton jelen van a gránátvörös-kék alakulat, de ez így, év végén, akár megszokott is lehetne. Legalábbis, ha az elmúlt időszakot nézzük. Egyértelmű: a 2010-2011-es szezonban is ők oktatják a futballt - - szerencséjükre még a sérülések is elkerülik ezt a garnitúrát -, s meglehet, néha becsúszik egy-egy gyengébb meccs, még mindig ők a sportág királyai. És nem kell ehhez senkinek sem szurkolónak lennie.

Noha nem a Barcelona nyerte idén a klubvébét, kétségtelen, hogy ott van a legjobbak között. Ha nem a legjobb. Hogy miért? Nos, mert Katalónia szeme fénye az évek során igazi csapattá érett, amelyet drágakövek alkotnak! Vagy földönkívüliek, vagy ragadozók, akik nem egymás ellen, hanem egymás mellett, egymásért küzdenek! Ez pedig mindennél nagyobb erő...

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK
Leghosszabb győzelmi sorozat (La Liga, BL, Király Kupa): 10 mérkőzés - nov. 7.-dec 21.: Getafe 3-1, Ceuta 5-1, Villarreal 3-1, Almería 8-0, Panathinaikosz 3-0, Real Madrid 5-0, Osasuna 3-0, Rubin Kazany 2-0, Real Sociedad 5-0, Espanyol 5-1.
Leghosszabb veretlenségi sorozat (La Liga, BL, Király Kupa): 23 mérkőzés - szept. 14.-jelenleg: Panathinaikosz 5-1, Atlético Madrid 2-1, Sporting Gijón 1-0, Athletic Bilbao 3-1, Rubin Kazany 1-1, Mallorca 1-1, Valencia 2-1, Köbenhavn 2-0, Real Zaragoza 2-0, Ceuta 2-0, Sevilla 5-0, Köbenhavn 1-1, Getafe 3-1, Ceuta 5-1, Villarreal 3-1, Almería 8-0, Panathinaikosz 3-0, Real Madrid 5-0, Osasuna 3-0, Rubin Kazany 2-0, Real Sociedad 5-0, Espanyol 5-1, Athletic Bilbao 0-0.
Leghosszabb nyeretlenségi sorozat: (La Liga, BL): 2 mérkőzés - szept. 29.-okt. 16.: Rubin Kazany 1-1, Mallorca 1-1.
Legnagyobb győzelem: nov. 20.: Almería 8-0.
Legnagyobb vereség: aug. 14.: Sevilla 1-3 (Spanyol Szuperkupa); szept. 11.: Hércules 0-2.
Nyári átigazolási egyenleg: -20,3 millió euró (72,5 millió euró kiadás, 52,2 millió euró bevétel)
Legdrágább nyári érkező: David Villa - 40 millió euró
Legdrágább nyári távozó: Yaya Touré - 30 millió euró
Házi gólkirály: Lionel Messi 27 gól (17 La Liga, 6 Bajnokok Ligája, 3 Spanyol Szuperkupa, 1 Király Kupa)
Az ősz mérkőzése: La Liga, 13. forduló, Real Madrid 5-0.
Őszi szereplés a La Ligában, hétről hétre: (forrás: bwin)
A BAJNOKSÁG JELENLEGI ÁLLÁSA 16 MÉRKŐZÉS UTÁN (2010/11)
1. Barcelona 16 14 1 1 51-9 +42 43
2. Real Madrid 16 13 2 1 39-12 +27 41
3. Villarreal 16 10 3 3 30-14 +16 33
A BAJNOKSÁG TAVALYI ÁLLÁSA 16 MÉRKŐZÉS UTÁN (2009/10)
1. Barcelona 16 12 4 0 37-10 +27 40
2. Real Madrid 16 12 2 2 40-13 +27 38
3. Valencia 16 9 5 2 28-16 +12 32

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Milan: létezik ennél jobb csatársor?
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Juve lehet az olasz Barca
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Arsenal: elveszett trófeák nyomában
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Chelsea csatát veszített, nem háborút
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
City: szegénylegényből lett krőzus...
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Íme a naptári év bajnoka, a Roma!
ŐSZI SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Őszi mélyrepülés, Inter módra
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Barcelona FC
Hozzászólások
Filipó István 2011. január 14. 12:05 (45)
Bajnok
  2743
Igen meglehet minket is verni, de a Hercules nem a jo példa erre, mert végigtámadtuk a meccset szokásunkhoz híven, de nekünk semmi nem jött össze nekik 2 kontrából igen!
igy alakult! példának inkább az Intert hoznám fel!
Hajrá FC Barcelona!!!
fink attila 2010. december 31. 16:25 (44)
Újonc
  26
Az előttem lévő 2 reálos hozzászólónak szimpatikus a megjegyzése...Bár a neve nem tetszik annyira....xD ((Puta Barca)
fink attila 2010. december 31. 16:18 (43)
Újonc
  26
Üdv!Most regiztem az oldalra Hatalmas Barca fan vagyokennyit magamról.xd
a hozzászólás:az összes divatdrukkert utálom,égetik a barcát,meg egyebek...csak a szájuk nagy...a többi csapatot tisztelem, barcásként elismerem hogy a Reál az egyik legnagyobb multu csapat.De ezeket a hozzászólásokat nembírom h ****** a barca,****** a reál stb...nem ******...örülnék ha ien ****** csapatba játszatnék....erről ennyit.xD
PuTa Barca 2010. december 30. 22:15 (42)
Rajongó
  856

„A barcelona csak Spanyolországban jó.Más helyen egy hétig nem bírná.Csak pénzük van...
Divatcsapat.





[Hivatkozás: Molnár Máté 2010. december 28. 18:59]
Látszik divatka vagy.....

1.alig van pénzük......és honnan.....vennének játéksosokat.......

5:0 ra nyertek ellenünk.....és a PL.ben is biztos 1-2.dik lenne......mert nem nagyon van nekik hullám völgy.....nem ugy mint a többi angol csapatnak.....
Törölt felhasználó 2010. december 29. 19:54 (41)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
deboer tibor 2010. december 29. 13:10 (40)
Bajnok
  3986

„Így van, igazad van! Ezt a tempót nem is lehet így tartani nagyon sokáig, sőt senki se tudja! Többi kommentárra reagálva, nem tudom felfogni, hogy miért nem lehet azt megérteni, hogy a Barcelona nem fog indulni a Premier League-ben? Nem bírnák a tempót? Akkor most oda-vissza, akkor az angol csapatok nem bírnák a spanyol technikás focit? Na most, hogy is van ez? Ne legyetek fogyatékosok, gondolkozzatok légyszíves, mert nem hiszem el, hogy valakinek ennyi esze legyen ehez a játékhoz, és nyomja a butábbnál-butább kommenteket.Kérdem én: a Barca ugyan úgy megnyerne mindent, mondjuk még 2 éven át, ahogy azt tette 2009-ben, akkor elfogultság nélkül állítanátok azt, hogy a Barca a világ legjobbja? Csak az a baj, hogy ezen a forumon és úgy minden egyes fórumon, 30 év felett jön meg az ember esze, mert ti taknyos 16 évesek ilyen kommenteket tudok ide írni, hogy:"faxopó barkelóna nem is jó csapat csak hátul passzolgatnak semmi játék csak ölik a focit", persze vessző nélkül, sok értelmetlen.Ennek mi értelme van? Van itt pár idősebb Real drukker, igaz , hogy nem értünk egyet semmiben, de EL LEHET VELE BESZÉLGETNI, úgy is, hogy élvezem ezt a beszélgetést.Egy szónak is száz a vége, gondolkozzatok el mit írtok, és hogyan gondolkodtok, mert a való életben is ilyen problémáid lesznek, akkor mehetsz havat lapátolni a Boráros térre!

Jah és szia Tibor és István!”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. december 29. 11:03]
szia,meg van késve a köszöntésem,de most már fenn leszek a neten,ha beszélgetni akarsz!
Törölt felhasználó 2010. december 29. 11:03 (39)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
deboer tibor 2010. december 29. 10:48 (38)
Bajnok
  3986

„szia egyeet értek veled! lehet normálisan is komentezni De mért csak ezt a két csapatot említed meg a real MU nem csk ezeknek a csapaoknak van szurkoló tábora!!”




[Hivatkozás: Oláh István 2010. december 29. 09:34]
Hy,mondhattam volna bárkit,ezek csak példák,de te is tudod,hogy ennek a 3 csapatnak van a legtöbb szimpatizánsa,ezért mondtam!
gabinho gabinho 2010. december 29. 09:37 (37)
Újonc
  124
Én Realosként mondon, hogy a Barca a világ egyik, ha nem a legjobb csapata, jelenleg!Régen a reál szárnyalt, és nyert meg sokmindent, most a Barca csinálja ugyanezt, de ahogyan a Realnak is végeszakadt egyszer a sorozat, úgy a Barcának is vége fog szakadni úgy 5 éven belül, mert ezt a tempót nem tudják évtizedekig tartani!
Oláh István 2010. december 29. 09:34 (36)
Ígéret
  383
szia egyeet értek veled! lehet normálisan is komentezni De mért csak ezt a két csapatot említed meg a real MU nem csk ezeknek a csapaoknak van szurkoló tábora!!
deboer tibor 2010. december 29. 08:39 (35)
Bajnok
  3986
Helló,nem értem a hsz.-od lényegét! Hogy jön ide a verhetetlenség,miért hozod fel? Rajtad kívül senki más nem emlegeti.Olyan nincs,hogy vehetetlen csapat!Én elég sokat szoktam kommentezni,és mostanában nem találkozok avval,hogy valamelyik Barca szurkoló társam túlzott optimizmussal írogatna,ha meg mégis akad,azt elhiheted,hogy mi sem szeretjük,de ilyen van minden csapat szurkolója között,hogy arcoskodik,az ilyenek általában beképzelt,éretlen tinik,nem kell velük foglalkozni,a normális szurkolókkal el lehet beszélgetni,legyen az Realos,vagy MU-s!!
Dombóvári László 2010. december 28. 22:50 (34)
Avatar_70_male
Rajongó
  783
áhhh megint ez a PL-ben a Barca..........ettől már kivagyok.már nem tudják mivel oltani a Barcát ezért jön ezzel mindenki h a PLben xar se lenne, mert tudják h ez soha a rothadt életbe nem derül ki.hát erre én azt mondom még arról beszéltek h a Barca ott lenne esetleg az első helyen a PLben addig AKÁRMELYIK angol csapat CSAK a dobogó utolsó fokáért harcolna a La Ligában.erről ennyit
Dombóvári László 2010. december 28. 22:43 (33)
Avatar_70_male
Rajongó
  783
ki mondott olyat h verhetetlen a Barca?? ne legyál már idota!!
Dombóvári László 2010. december 28. 22:42 (32)
Avatar_70_male
Rajongó
  783

„Bazz...szedd már le azt a képet, a négyből háromtól felfordul a gyomrom, tisztelet Casillasnak!”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. december 28. 22:38]
mekkora oltás
Törölt felhasználó 2010. december 28. 22:38 (31)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. december 28. 21:52 (30)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
deboer tibor 2010. december 28. 20:53 (29)
Bajnok
  3986

„nah ebben vagyok a legbiztosabb h a pl-ben nem állná meg a helyét másrészt ti barcások meg fent hordjátok az orrotokat mert azt hiszitek ha a fél világ baca lázban ég...és az ilyen nagyképű barcafanok miatt (tisztelet a kivételnek )KÖNYVELIK EL A BARCA FANOK NAGYRÉSZÉT DIVATDRUKKERNEK (ha megadnátok a tiszteletet a többi csapatnak és nem írnátok le őket azért mert nem megy a szekér.megadnák a tiszteletet.”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. december 28. 20:03]
Kedves Papp Dávid,mikor nem adtam mondjuk én meg a tiszteletet más csapatoknak! Tudod,ennek oda-vissza kellene működni,nem csak azt szajkózni hogy mi nem adunk tiszteletet,hát mert nekünk sem adnak!

Szerkesztve: 2010. december 28. 20:54
Sebő Levente 2010. december 28. 20:51 (28)
Ígéret
  303

„nah ebben vagyok a legbiztosabb h a pl-ben nem állná meg a helyét másrészt ti barcások meg fent hordjátok az orrotokat mert azt hiszitek ha a fél világ baca lázban ég...és az ilyen nagyképű barcafanok miatt (tisztelet a kivételnek )KÖNYVELIK EL A BARCA FANOK NAGYRÉSZÉT DIVATDRUKKERNEK (ha megadnátok a tiszteletet a többi csapatnak és nem írnátok le őket azért mert nem megy a szekér.megadnák a tiszteletet.”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. december 28. 20:03]
ember nemveszed észre h.a barca nem a pl-ben játszik?mindig csak ezzel jöttök h.a barca nem tudná megálni a helyét a pl-ben.Nem is tom mi volt a 2009-es bl döntőn
Törölt felhasználó 2010. december 28. 20:03 (27)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
kiss nagy 2010. december 28. 19:54 (26)
Ígéret
  450

„A barcelona csak Spanyolországban jó.Más helyen egy hétig nem bírná.Csak pénzük van...
Divatcsapat.





[Hivatkozás: Molnár Máté 2010. december 28. 18:59]
Szerinted egy Földközi-tenger parti város, amely véletlenül épp Spanyolországban van, melyik bajnokságban kéne induljon?
24 ÓRA
13:00  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték12:40  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését11:55  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve10:10  Speciális kötést kap Juhász Roland23:30  Először bajnok a Montpellier23:00  Napoli-cím, szomorú búcsú Del Pierótól21:10  Szinte ezüstérmes a Videoton20:49  Top nyolc emlék a Bundesligából19:55  Torino, Pescara: irány a Serie A!18:47  A Juventus a kupát is behúzza - blog16:45  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!16:05  Falcao: minden idők egyik legszebb gólja15:25  Solskjaer nemet mondott a PL-re14:53  Schweinsteiger sokkot kapott14:18  Megaigazolásra készül a BL-győztes13:31  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebbVa  A BL-döntő egyik vesztese ott sem volt!Va  Orosz higanymozgás a BL-döntőben - videóVa  BL-döntő - Az edzők reakciójaVa  Villas-Boassal tárgyal a LiverpoolSzo  Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!Szo  Tagadják, hogy Jordi Alba már a BarcáéSzo  Nem akárhonnan ollózta be - videóSzo  Blatter Budapesten, Szepesit kitüntetikSzo  Top nyolc emlék a La Liga-szezonbólSzo  Premier League: a West Ham jutott visszaSzo  Bertrand állítólag kezd a BL-döntőn!Szo  Fradi-búcsú a közönségtől, vereséggelSzo  Kínában folytathatja SeedorfSzo  Argentin keret Tévez és Pastore nélkül!Szo  Ezt már csak a Montpellier bukhatja el!Szo  A Kolozsvár nyerte a román bajnokságotSzo  A labdarúgó NB I küszöbén az EgerSzo  Balotelli marad a Manchester CitybenSzo  A Bayern lesz a BL-győztes - blog  A Kecskemét elhibázta, a Győr nem  Bayern ötödször, vagy Chelsea először?  Ronaldo megkoronázta magát  Előkerült egy videó a nyolcéves Messiről  Drogba: Nem vagyok színész!  MU-legenda is képben az Aston Villánál  Vagyonért igazolt a Mönchengladbach  Elege lett az Arsenal kapusának  Hollandiába tart a Chelsea csatára  Bizalmat kapott a Bologna vezetőedzője  Barcelonában és Madridban tárgyal a Juve  A Győr tette izgalmassá a magyar focit  A Liverpool már tárgyal Martínezzel  Mancini: Erősítünk, a cél a BLCsü  Továbbállt a korábbi spanyol kapitányCsü  Drogba BL-győzelemmel feledné MoszkvátCsü  Harmadosztályból Bundesliga-kispadraCsü  Harmadszorra már távozik a Lazio edzőjeCsü  „Kifulladásig” ünneplik a bajnokotCsü  Utolsóként befutott a görög névsor is!Csü  Top tíz emlék a Premier League-bőlCsü  Sepp Blatter bocsánatot kértCsü  Hodgson porrá égette magát – videóCsü  Király-kupa-döntő Alves nélkül
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS