Londonba utazik az FC Barcelona elnöke

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 29. 12:19
Sandro Rosell elfoglalt ember, de pénteken egész napra az angol fővárosba repül. Naivan azt is hihetnénk, egyszerű magánutazásról lesz szó, de az ibériai sajtó úgy tudja, szó sincs erről. Az FC Barcelona újdonsült elnöke ugyanis üzleti célból látogat Londonba, ebből pedig már ki is találhatjuk az indokot. Igen, a katalán klub első számú vezetője az Arsenalt kívánja meggyőzni Cesc Fabregas ügyében...


 

Rosell valószínűleg titokban akarta tartani az utazást, de az El Mundo Deportivo kiderítette, miért repül Londonba. Persze, nem volt nehéz dolga a sportnapilapnak, lévén régóta zajlik az átigazolási időszak tekeregénye, elvonási tüneteink lennének, ha több napra megszakadna a sorozat…

A hét elején az ibériai sajtó már arról cikkezett, minden összeállt, megszülettek a szükséges megállapodások. Vagyis Cesc Fabregas visszaigazol anyaegyesületéhez, így beteljesül az álma. Aztán Arsene Wenger, vagyis a világ- és Európa-bajnok középpályás londoni főnöke közbeszólt, és megcáfolta a cáfolhatatlannak hitt (?) híreket. A francia tréner továbbra is ragaszkodik az Arsenal első számú gyémántjához, semmi pénzért nem akarja eladni.

Sandro Rosell éppen az utóbbit szeretné elkerülni, azzal a szándékkal kell útra, hogy megvásárolja a spanyol klasszist. A Barca elnöke úgy érzi, lesz az a pénz, amelyre már rábólint Wenger mester és az Arsenal vezetése.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Véget ér a nyár átigazolási sagája?
Titkos megegyezésről beszél az El Mundo Deportivo Cesc Fabregas ügyében, arról, hogy nem csak a játékos, hanem a klubvezetők igenjét is megszerezte a Barca, 45 millió euró fejében engedhetik el a sztárt, még a héten....
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu