Az MLSZ-elnök marad! Ki nevet a végén?

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 21. 12:07
Gyűlnek, sokasodnak az érvek és az ellenérvek a Bicskei Bertalan kontra Kisteleki István ügyben. Válasz a válaszra, reakció a reakcióra, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke ismét megszólalt. Legutóbb a szakmai igazgató sportnapilapban publikált levelére felelt, ezúttal pedig a honlapunkon péntek este megjelent Bicskei-interjúra reflektált. Kisteleki nem mond le, marad a posztján. Azzal indokol, hogy az ügyhöz kapcsolódó részletek, amelyeket megosztott a SportHirado.hu-val, tényeken alapulnak.


 

Olvasva Bicskei Bertalan reakcióját változatlanul fenntartom a véleményem, az első szótól az utolsóig vállalom - mondta el a SportHirado.hu érdeklődésére Kisteleki István. – Azt ígértem, hogy lemondok, ha bizonyíthatóan valótlant állítok, de mivel a nyilatkozatom tényeken alapul, maradok a posztomon. Ahogyan azt a honlapjuknak adott interjúmban már kifejtettem, inkorrektnek és etikátlannak tartom azt, ahogyan Bicskei viselkedett. Ha valaki pályát vált és még ki sem hűlt a széke, de máris visszatámad a sérelmei miatt, az nehezen magyarázható bármivel is."

„Rengeteg feszültség gyülemlett fel Berciben, ki tudja, miért - folytatta az MLSZ-elnök. - Elég sok konfrontáción mentem keresztül az elmúlt években, de eddig is el tudtam, és ezután is el tudom majd különíteni a dolgok emberi és szakmai oldalát. Például, amikor megváltunk Bozsik Pétertől vagy Várhidi Pétertől, akkor is tisztességes módon vettünk búcsút egymástól."

„Bicskei kivált egy közösségből, azok az emberek, akik munkája során körülvették, nem ezt érdemelték volna - fűzte hozzá Kisteleki. - Mondok egy személyes példát. 2000 nyarától 2001 őszéig, másfél idényig voltam az Újpest vezetőedzője. Kirúgtak. Nyeltem egy nagyot, felálltam, kezet fogtam és kiléptem az ajtón. Nem kezdtem sárdobálásba. Sok minden kiderül akkor, ha egyazon kollektíva keretein belül dolgozunk valakivel, de még több tanulsággal szolgál az, hogy miként reagál arra, ha különválnak az utak."

„Bicskei Bertalan megfeledkezett arról, hogy mindvégig kitartottunk mellette betegsége idején, mindezek után rontott nekünk. Ezért pedig elítélem. Még egyszer hangsúlyozom, nem szakmailag, hanem emberileg csalódtam benne. Ettől függetlenül jó egészséget kívánok neki. A továbbiakban ezzel az üggyel nem szeretnék foglalkozni, a véleménykülönbség abból adódik, hogy az etikai normák megítélése rendkívül szubjektív" - zárta szavait az elnök.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu