Reformokra bizonyosan szükség van a honi kosárlabdázásban. Amit ugyanis a szombathelyi szurkolók - de akár a két csapat játékosait is említhetnénk - megengedtek maguknak, az nem sportpályára való.
Érdemes megnézni a videót, ahogy előbb Michael English, az Atomerőmű játékosa keménykedik, majd Lakatos Péter, a hazaiak kosarasa egy berepülő pilótát megszégyenítő ugrással főszereplővé válik.
Ebben a pillanatban gondolta úgy néhány vasi szurkoló, hogy neki kell rendet teremtenie a pályán, ezért igyekeztek mindenkit megütni, akit csak értek. Az óriási perpatvarból Király László játékvezető jött ki a legrosszabbul, aki több pofont is kapott.
Milliós büntetés a bíróverésért
Azonban nemcsak a bíró, hanem a címvédő együttes is pórul járt. Hétfő délelőtt ülésezett a honi kosárlabda-szövetség fegyelmi- és a versenybizottsága, amelyen döntés született a Falco-Atomerőmű mérkőzésen történt botrány ügyében is, adta hírül a szövetség honlapja, a hunbasket.hu.
A szombathelyi egyesület 1,4 millió forintos pénzbüntetést kapott.
Emellett a következő bajnoki mérkőzését zárt kapuk mögött kell
megrendeznie. 2009. november 30-ig pedig további két zárt kapus
mérkőzésre ítélték a vasi klubot, amely ítéletet felfüggesztették.
A versenybizottság a szombati bajnoki mérkőzést a pályán elért eredmény alapján az Atomerőmű javára igazolta.
$$fhvideo:107718$$