- Milyen benyomásokkal, konzekvenciákkal zárták a Final Fourt?
- Mindent egybevetve csodálatos volt, talán játékostársaim nevében
is mondhatom: életünk élménye volt. Az a hangulat, az a szeretetteljes
közeg, amely ott bennünket körülvett, leírhatatlan, visszaadhatatlan.
Elég régóta kosarazom, társaimhoz hasonlóan nekem is ez volt az első
négyes döntőm az Euroligában, de csodálatos élményekkel gazdagodtam,
nem tagadom, egy év múlva szívesen átélnék újra valami hasonlót.
- Szakmailag hogyan értékeli a salamancai szereplést?
- Azt gondolom, kicsit annak a fantasztikus hangulatnak a hatása
alá kerültünk, ami a hazaiak elleni meccsen fogadott minket, így a
találkozó elején kicsit leblokkoltunk, a Salamanca pedig elhúzott.
Később többször is volt lehetőségünk felzárkózni, ám ekkor mindig
közbejött egy-egy kihagyott ziccer, büntető, vagy eladott labda, valami
hiba a védekezésben. Jól felkészültünk, de úgy gondolom, ehhez képest
átlagos teljesítményt nyújtottunk. Szerintem a hangulat főleg a
fiatalabbakra hatott jobban, ami érthető is. Úgy érzem, Salamancán
kívül még ezzel a játékkal is bárhol legyőzhettük volna a Halcon
Avenida csapatát. Ott azonban több egyéni extra kellett volna, no meg
fegyelmezettebb, szervezettebb védekezés. Hetvennyolc dobott ponttal
ugyanis idegenben is lehet nyerni, ám sajnos kaptunk nyolcvanöt, ami
nagyon sok. Nem szabad a vereségek, a hibák mellett szó nélkül elmenni,
fel kell dolgozni a Salamancán történteket és tanulni kell belőlük.
- A Jekatyerinburg ellen már nem játszottak
ennyire szoros meccset. Valóban annyival jobbak az oroszok, mint amit
az eredmény tükröz?
- Először is azt szeretném elmondani, olyan hangulatban, mint a
ellen, még életünkben nem játszottunk, ugyanis a spanyol szurkolók, a
salamancai drukkerek is mögénk álltak, buzdítottak bennünket. Ott
azonban szerintem egy olyan hibát követtünk el, amilyet az évad során
még sosem: elkezdtünk arra figyelni, kik, mekkora sztárok játszanak az
ellenfélnél. Túlságosan is tiszteltük őket.
- Akkor pozitív élményekkel telve zökkenhetnek vissza a magyar bajnokságba. Hogyan tovább?
- Kezdjük a bajnoki rájátszást a Vasas-Csata ellen. A hazai
bajnokságban a címvédés a célunk, de ahhoz mindig a következő
ellenfélre, a következő mérkőzésre kell koncentrálunk. Most újabb
kemény menet következik: kétnaponta játszunk meccseket.
„Életünk legjobb élménye volt Salamanca"
Szerző: shLétrehozva: 2009. április 9. 16:15
Utolsó, negyedik helyen végzett az MKB Sopron együttese a Salamancában rendezett Euroliga négyes döntőben. A már az elődöntőbe jutással történelmet író magyar csapat így is rengeteg tanulsággal és tapasztalattal térhetett haza. Eördögh Edit, a soproniak rutinos csapatkapitánya honlapunknak elmondta, életük talán legszebb élményét élték meg a gyönyörű spanyolországi városban.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS