Jégkorong, Mol Liga: hazai pályán nyert a Dab.Docler és az Újpest

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 21. 21:31
A jégkorong Mol Liga alapszakaszának vasárnapi játéknapján a Dab.Docler az SC Csíkszeredát, az Újpest a Gyergyószentmiklóst verte hazai pályán.


 

A korábbi három meccsen aratott három győzelem az SC Csíkszereda mellett szólt, különösen azt figyelembe véve, hogy vendéglátó dunaújvárosiak négy mérkőzésükön mindössze egy pontot szereztek, háromszor kikaptak. Dunaújvárosban viszont borult az esélylatolgatás: a házigazdák második harmadban mutatott remek és gólerős játékuknak köszönhetően győzni tudtak. Az Acélbikák akkor nyolc perc alatt négy gólt – köztük három emberelőnyöst – lőttek.

 

 

Bravúros mérkőzésen nyert az Újpest, hiszen erdélyi ellenfelük már a találkozó második percében vezetést szerzett. Hiába jött a lila-fehérek egyenlítő találata, a vendégek a 29. percre kétgólos előnyre tettek szert.

 

Akkor azonban beindult a lila-henger, amely nem ismert kegyelmet: a második harmadban négy perc alatt három góllal elhúztak, majd a záró részben újabb három góllal még tovább növelték előnyüket. A vendégek az utolsó másodpercben ébredtek a 6-0-s sokkból és egy góllal beállították a végeredményt.

 

 


MOL LIGA, ALAPSZAKASZ:
DAB.DOCLER - SC CSÍKSZEREDA 5-1 (0-0, 4-1, 1-0)
Gólszerzők: 25:52 Galanisz Nikandrosz (Kiss Ákos), 28:14 Kiss Ákos (Azari Zsolt), 32:35 Pozsgai Tamás, 33:53 Azari Zsolt ( Kiss Ákos), 45:13 Jonkl László (Hegyi Ádám), ill. 36:03 Patrik Sigvard Wallenberg (Johan Wilhelm Ramstedt, Szőcs Szabolcs)
Kiállítások: 6, ill. 18 + 10 perc fegyelmi (Péter Róbert)

MOL LIGA, ALAPSZAKASZ:
ÚJPESTI TE – GYERGYÓSZENTMIKLÓS 7-4 (1-2, 3-1, 3-1)
Gólszerzők: 10:16 Ladislav Sikorcin (Vladimir Dubek, Jan Zlocha), 31:58 Hetler Ádám (Berta Ákos, Hüffner Adrián), 35:13 Juraj Kadlubiak (Ladislav Sikorcin, Rufus Igor), 35:54 Borbás Gergely (Berta Ákos, Hüffner Adrián), 44:56 Jan Zlocha (Vladimir Dubek, Juraj Kadlubiak), 53:09 Rafaj Attila (Németh Ádám Péter, Roczanov Dezső), 53:48 Rufus Igor (Sikorcin Ladislav, Vladimir Dubek), ill. 1:46 Alekszandr Csernyisz (Nagy Csaba, Robert Franc), 17:51 Robert Franc (Alekszandr Csernyisz), 28:34 Vitalij Kiricsenko (Csiki Csaba), 59:59 Kozma Zsolt (Sára Tibor János, Balla Szabolcs)
Kiállítások: 12, ill. 10 + 10 perc fegyelmi (Robert Franc)
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu