Négygólos jégkorongos orosz-lecke

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 22. 20:11
A vb-címvédő, NHL-s klasszisokkal megerősített orosz jégkorong-válogatott ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a pénteki vb-nyitány előtt a Pat Cortina által irányított magyar jégkorong-válogatott. Csapatunk remeküól felkészülve, kiválóan védekezve becsülettel helytállt, és tisztes, négygólos vereséggel hagyta el a küzdőteret. Hol van már a 18 gólos, 45 évvel ezelőtti különbség?


NÉGYGÓLOS, TISZTES VERESÉG
Csapatunk már a harmadik percben hátrányba került – Szaprikin egy kapu mögül visszatett korongból volt eredményes –, ám azt követően jól védekeztünk, két emberhátrányt is megúsztunk kapott gól nélkül. Köszönhetően elsősorban az ismét bravúrosan védő Szuper Leventének, csapatunk hálóőrének.

Az oroszokon látszott a hihetetlen fizikai és taktikai erőfölényük, de nem mindenáron erőltették a lövéseket, próbálták a legjobb helyzetekig kijátszani az akciókat. Az orosz, vagy ha úgy jobban tetszik, a szovjet iskola legszebb pillanatait idézték.

Támadásban kevés zavart keltettünk Ilja Brizgalov kapuja előtt, de erre számítanunk is kellett. A szünetre várva aztán Radulov is betalált, kétgólosra növelve csapata előnyét.
A második harmad elejét felpörgette az orosz válogatott, a magyar játékosok közül többen is a kiállítás sorsára jutottak - Vas János kétszer is -, egy alkalommal kettős hátrányba is kerültünk. De megúsztuk, kivédekeztük, kibekkeltük!
A játékrészt azonban nem úsztuk meg kapott gól nélkül: a hajrában Visnyevszkij távoli lövése pattant meg középen valakin és csorgott be a Szuper helyére a 31. percben érkező Hetényi Zoltán kapujába.
A harmadik harmadban a nem fáradó, viszont cserébe egyre jobban magára találó magyar együttes Benk András révén megszerezte a becsületgólt, amire szinte azonnal felelt az ellenfél. A végeredményt a hajrá előtt Kurjanov állította be, aki egy emberelőnyt váltott gólra, először adta meg magát a védelmünk kiállításnál.
Az 5-1-es vereség a címvédő oroszoktól több mint bizakodásra ad okot a vb-szereplést illetően.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
MAGYARORSZÁG - OROSZORSZÁG 1-5 (0-2, 0-1, 1-2)
Gólszerzők: Benk 45., ill. Szaprikin 3., Radulov 18., 46., Visnyevszkij 37., Kurjanov 54.
A KÉT CSAPAT JÁTÉKOSKERETE:
MAGYARORSZÁG:
Kapusok: Szuper, Budai, Hetényi
Védők: Tokaji, Horváth, Szélig, Ennaffati, Kangyal, Ondrejcik, Sille, Svasznek
Csatárok: Palkovics, Fekete, Kovács, Ladányi, Vas M., Peterdi, Kóger, Vas J., Nagy G., Jánosi, Vaszjunyin, Benk, Holéczy, Majoross
OROSZORSZÁG:
Kapusok: Ilja Brizgalov (klubja: Phoenix Coyotes, született: 1980), Alekszandr Jeremenko (Szalavat Julajev, 1980), Vaszilij Kosecskin (Lada Togliatti, 1983)
Védők: Ilja Nyikulin (AK Barsz, 1982), Vitalij Atyusov (Metallurg Magnyitogorszk, 1979), Konsztantyin Kornyejev (CSZKA Moszkva, 1984), Vitalij Proskin (Szalavat Julajev, 1976), Vitalij Visnyevszkij (Lokomotiv Jaroszlavl, 1980), Oleg Tverdovszkij (Szalavat Julajev, 1976), Dmitrij Kalinyin (Phoenix Coyotes, 1980), Anton Volcsenkov (Ottawa Senators, 1982), Gyenisz Grebeskov (Edmonton Oilers, 1983)
Csatárok: Gyenisz Zaripov (AK Barsz, 1981), Alekszej Morozov (AK Barsz, 1977), Alekszej Tyeresenko (Szalavat Julajev, 1980), Szergej Mozjakin (Atlant Moszkva, 1981), Anton Kurjanov (Avantgard Omszk, 1983), Pjotr Szcsasztlivij (CSZKA Moszkva, 1979), Oleg Szaprikin (CSZKA Moszkva, 1981), Alekszandr Radulov (Szalavat Julajev, 1986), Alekszandr Perezsogin (Szalavat Julajev, 1983), Konsztantyin Gorovikov (SZKA, 1977), Szergej Zinovjev (Dinamo Moszkva, 1980), Ilja Kovalcsuk (Atlanta Thrashers, 1983), Alekszandr Frolov (Los Angeles Kings, 1982)

Vjacseszlav Bikov gárdája komoly játékerőt képvisel – még úgy is, hogy néhány klasszisukra jelenleg is várnak –, hiszen a keretben már most hat NHL-s játékost találunk, míg ketten Stanley Kupa-győzelemmel is büszkélkedhetnek! Az első harmadot követően 2-0-ra vezet az orosz csapat.

Ilja Brizgalov a Phoenix Coyotes kapusa, a védők közül három szerepelnek a legrangosabb klubkiírásban: Dmitrij Kalinyin szintén a Phoenix Coyotes együttesében szerepel, míg Anton Volcsenkov az Ottawa Senators, Gyenisz Grebeskov pedig az Edmonton Oilers játékosa.
A csatárok közül Ilja Kovalcsuk az Atlanta Thrashers, Alekszandr Frolov a Los Angeles Kings alkalmazásában áll.

Brizgalov 2007-ben még az Anaheim Ducks, míg Oleg Tverdovszkij 2003-ban a New Jersey Devils színeiben emelhette a magasba a Stanley Kupát. Érdekes, azóta már mindketten másik csapatban játszanak, a 33 éves Tverdovszkij ráadásul Észak-Amerikából is hazaköltözött.

Reuters
Kovalcsuk, az orosz válogatott már csoportkörben harcba dobható egyik klasszisa Fotó: Reuters

 

Emeljük még ki külön Kovalcsuk nevét is, akit első orosz játékosként elsőként draftoltak az NHL-ben, 2001-ben rá esett az Atlanta választása.

Az orosz szakvezetés a vb-csoportkör mellett legalább olyan intenzitással figyeli az NHL-rájátszás napi történéseit is, hiszen klubcsapatuk esetleges kiesésétől függően a válogatott számára már lényegesen több izgalmat tartogató középdöntőben, illetve azon túl esély van Alekszej Ovecskin, Szergej Fjodorov, Alekszandr Szjomin, Nyikolaj Zserdov, Jevgenyij Malkin, Fjodor Tyutyin, vagy éppen Pavel Dacjuk bevetésére is.

Videó: Ilja Kovalcsuk legszebb góljai!

$$fhvideo:99904$$

A magyar jégkorong-válogatott a szerdai, Sierre-i találkozót megelőzően mindössze egy alkalommal játszot az orosz, vagy akkor még szovjet együttessel: az 1964-es innsbrucki olimpián 19-1-es vereséget szenvedett csapatunk. Hasonlóra most biztos nem kerül majd sor, az akkori többosztálynyi különbség mostanra ha nem is tűnt el teljesen, lényegesen lecsökkent.

A 18 gólos vereség ellenére a magyar válogatott tagjai akkor a mérkőzés végén érdekes módon sokkal jobban örültek, mint a győztesek, hiszen számukra majdhogynem felért az olimpiai aranyérem megszerzésével, hogy húsznál kevesebbszer mattolták őket és még a becsületgólt is meg tudták szerezni, Rozgonyi György révén.

A magyar együttes a múlt heti müncheni felkészülését követően érkezett meg Svájcba, egészen pontosan Sierre-be. A felkészülési időszakot és a végleges keretszűkítést követően összeállni látszanak a magyar együttes védőpárosai és támadótriói.

A kapuban Szuper Levente kezdő helye megkérdőjelezhetetlen. A védősorban Tokaji Viktor és Horváth András mellett az évtizedes összeszokottság szól. Szélig Viktor és Ennaffati Omar határozottsága nemzetközi mércével nézve is versenyképes. A kapitány Kangyal Balázs a szintén rendkívül rutinos Ondrejcik Rastislavval alkot gátat az ellenfél támadásainak, Svasznek Bence pedig a hozzá hasonlóan ugyancsak rutinos Sille Tamással.

A támadósorban találhatunk két plusz embert egyelőre, hiszen jelenleg még 25 játékosra számíthat a kapitány, de a csoportkörre már csak 23-t nevezhet, két ember tartalék.

Az első sorban a fehérváriak kapnak szerepet, ifjabb Ocskay Gábor tragikus kiválásával Palkovics Krisztián mellé egy összeszokott duó, Fekete Dániel és Kovács Csaba érkezett. A második sorban jelen állás szerint a felkészülési mérkőzéseken mutatott összeszokottságnak köszönhetően végleg bekerülhet Peterdi Imre – a közelmúltban rendre Vas János kapott itt szerepet –, aki Vas Mártonnal és Ladányi Balázzsal szintén nem ma kezdte a szakmát. Hanem bő másfél évtizede Dunaújvárosban…

Ausztriai és svéd légiósunk, Kóger Dániel és Vas János egy támadósorban játszhat, mellettük a fehérvári Nagy Gergő, illetve a ferencvárosi Jánosi Csaba kerülhet. A negyedik sorban ismét Székesfehérvár a jelszó, Vaszjunyin Artyom és Benk András jelenleg is az Alba Volán 19-ben szerepel, az idősebb korosztályt képviselő Majoross Gergely és Holéczy Roger viszont csak egykori volános, jelenleg mindketten az NZ Stars profijai.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu