Büntetőkkel büntetett a Fradi Újpesten

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 28. 20:49
A jégkorong ob I középszakaszában hazai pályán papírforma mérkőzésen nehezen nyert az NZ Stars a Miskolc ellen, az Újpest viszont büntetőpárbajban elbukott a Ferencvárossal szemben. A csíkszeredai túra miatt fáradt két házigazda duplán ráfizetett – különösen a lila-fehérek – a hétvégi kiruccanásra.


A vártnál is jobban megnehezítette a Miskolc Káposztásmegyeren a házigazda, nálánál jóval esélyesebb NZ Stars dolgát. A vendéglátókon azért érződött: nem pihenhettek igazán rá a mérkőzésre, lévén hétvégén két nehéz meccset tudott le a MOL Liga elődöntőjében az alapszakaszt megnyerő HC Csíkszereda csapatával szemben, plusz az oda, de különösképpen a visszaút fáradalmait is kivitték a jégre a káposztásmegyeriek.

A miskolciak erőn felül teljesítve gólnélküli első harmadot tudtak le és a második felvonásban is csupán Holéczy Roger révén szereztek minimális előnyt a házigazdák. A Stars aztán a harmadik harmadra ellenállást nem ismerő elszántsággal ment ki a jégre és a hajrában szerzett három találatával – amelyből kettőt emberelőnyös szituációban játszva szereztek a hazaiak – biztos győzelmet aratott.

A káposztásmegyeriekhez hasonlóan a szomszédvár újpestieken is érezhető volt a hétvégi, csíkszeredai túra: Pék György együttese a SC ellen „vérzett el” a MOL Liga elődöntőjében. A szerdai találkozón aztán a ferencvárosiak ráéreztek arra: adott az esély a nagy rivális lila-fehérek legyőzésére. Így hiába szereztek kétszer is előnyt az újpestiek, a vendégek kétszer is egyenlíteni tudtak. Az egalizálást jelentő gólt emberhátrányból szerezték – Hoffmann Attila nevéhez fűződik a bravúros tett –, ez annyira feldobta őket és leültette a házigazdákat, hogy alig több mint két perccel később a mérkőzésen először már a vezetést is átvették.

Az Újpest azonban ráérzett, itt baj is lehet, ha hagyják lendületbe jönni a vendégeket és egy perc múlva egyenlítettek. Izgalmasan alakult a harmadik felvonás is, amelyben a zöld-fehérek kétszer újfent vezetést szereztek, de a lila-fehérek postafordultával egyenlítettek. Jánosi Csba góljára 55 másodperc elteltével kettős emberelőnyből Jan Zlocha válaszolt, Vígh Balázs találatára ugyancsak egy légiós, Igor Rufus felelt, akkor 27 másodperc kellett a válaszhoz.

A rangadóhoz és az izgalmakhoz képest igen sportszerű, de kemény volt a találkozó, nem úgy, mint a durvaságba átcsapó közelmúltbeli, alapszakaszban látott mérkőzésen. A büntetőpadok ritkán maradtak üresen, de az érintettek két percnél nagyobb büntetést nem „vállaltak be”. Mivel 65 perc sem hozott döntést a kiegyenlített csatában, jöhetett a büntetőpárbaj, amelyben a vendégek voltak a jobbak: először szereztek így pontot a szezonban az Újpest ellen.

OB I, KÖZÉPSZAKASZ:
NZ STARS-MISKOLCI JJSE 5-1 (0-0, 1-0, 4-1)
Gólszerzők: 37:45 Holéczy Roger (Szappanos Dávid, Maszlov Szergej), 41:49 Szappanos Dávid (Maszlov Szergej, Holéczy Roger), 54:56 Gergely Csaba (Majoross Gergely, Svasznek Bence), 56:09 Svasznek Bence (Gergely Csaba, Szajbert Patrik), 59:16 Szajbert Patrik (Svasznek Bence, Kangyal Balázs), ill. 44:44 Láda Péter (Sike Zoltán, Láda Balázs)
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
ÚJPESTI TE-FERENCVÁROSI TC 5-6 (1-0, 2-3, 2-2, 0-0, 0-1)-büntetőkkel
Gólszerzők: 8:45 Roczanov Dezső (Németh Péter, Hetler Ádám), 21:09 Roczanov Dezső (Németh Péter, Harmati Dávid), 34:48 Berta Ákos (Kiricsenko, Borbás Gergely), 44:19 Zlocha (Berta Ákos), 46:56 Rufus (Zlocha, Dubek), ill. 20:43 Parfirjev (Székely Mádai László, Hoffmann Attila), 31:25 Hoffmann Attila (Jánosi Csaba), 33:43 Kovsov (Bálint György), 43:24 Jánosi Csaba, 46:29 Vígh Balázs (Jánosi Csaba, Buzás Norbert)
Kiállítások: 12, ill. 20 perc


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu