Az Újpest 21 év után nyerne bajnokságot

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 10. 10:19
Pénteken Székesfehérváron kezdődik, majd vasárnap Újpesten folytatódik, és az egyik fél negyedik győzelméig tart a magyar élvonalbeli jégkorong-bajnokság nagydöntője, amelybe a címvédő Alba Volán és legfajsúlyosabbnak nevezhető honi kihívója, az Újpest csapata került. A fehérváriak tizedik bajnoki címüket ünnepelnék, megszakítás nélkül pedig a hetediket, míg a 13-szoros bajnok Megyeri úton legutóbb 1988-ban ünnepelhettek bajnoki aranyérmet a hokisok. Nem most volt, de vajon most lesz-e?


Az Újpest elsősorban kiváló első, szlovák légiósokból álló sorának köszönhetően a MOL Ligában és az ob I eddig szakaszában is remek teljesítményt nyújtott. A közös magyar-román bajnokságban legjobb magyar klubcsapatként az alapszakaszt a harmadik helyen zárta. Igaz, az SC Csíkszereda elleni kétmeccses elődöntőt 2-0-ra elbukta, majd utána az ob I középszakaszának elején is érték váratlan pofonok, a hullámvölgyből azonban gyorsan kijött: a bajnokságnak azt a periódusát is az élen zárták a lilák. Az elődöntőben pedig 3-0-ra verték azt az NZ Stars, amely újoncként mindenhol közvetlen a nyomában járt az újpesti együttesnek, kvázi a második legjobb formát és eredmény mutatta eddig. A „nagyvolán” beszállásáig.

Az Újpest hosszú éveken keresztül megkerülhetetlen tényező volt a magyar jégkorongban klubszinten, de azok az idők már régen elmúltak. Az utóbbi idényekben előfordult, hogy csak a túlélésért küzdöttek, a tisztes helytállás volt a cél, majd többnyire rendre légiósaikra építettek. Azért átmenetileg leigazolták még a válogatott Ladányi Balázs, Horváth András párost, így három éve nagydöntőt is játszhattak. Akkor , még az EBEL-időszakot megelőzően 4-1-re kaptak ki a fehérváriaktól.

 

Az újpest szlovák csatársorában a rájátszás eddig találkozóin Vladimir Dubek és Jan Zlocha 31-31 pontot szerzett (15+16 és 12+19), de a náluknál kevesebb meccsen pályára lépő Ladislav Sikorcin sem engedte alább 23 (7+16) pontnál.

A csak az elődöntőre érkező, alanyi jogon a bajnokságot a négy között kezdő fehérváriak első csapatának tagjai egyelőre messze állnak az ilyen kiugró egyéni teljesítményektől. Valószínű, nem a döntő mérkőzései során érik majd utol az újpestieket. A gólokkal és pontokkal soha nem adós Palkovics Krisztián jelenleg nyolcnál (3+5), Ocskay Gábor hatnál (1+5), Fekete Dániel ötnél (3+2) tart.

A papírforma és az esélyek egyértelműen az Alba Volán végső sikerét ígérik, ezt támasztotta alá a 3-0-ra megnyert elődöntős párharc is a megyei rivális Dab.Docler gárdája ellen. Az önbizalomtól telt, egész szezonban kisebb megingástól eltekintve kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Újpesttel azonban jó lesz vigyázniuk.

Énekes Lajos, az Alba Volán megbízott edzője szerint a fehérváriak el tudják majd viselni az esélyesség terhét, fegyelmezett és motivált játékkal pedig a fináléban is hasonlóan biztos sikert arathatnak, mint tették azt az elődöntőben.

Az újpestiek játékosként a magyar legendák közé soroltató mestere, Pék György szerint övéi tisztelik az ellenfelet, de nem mennek feltartott kézzel a csatába. Nem állnak be védekezni, nyílt csatákra számít, szeretnék megnehezíteni a címvédő dolgát és legalább egyszer el is kapni a fehérváriakat.

A DÖNTŐ MENETRENDJE:
1. mérkőzés március 13., péntek, 18.00 Alba Volán – UTE
2. mérkőzés március 15., vasárnap, 14.30 UTE – Alba Volán
3. mérkőzés március 17., kedd, 18.00 Alba Volán – UTE
4. mérkőzés március 19., csütörtök, 18.00 UTE – Alba Volán
5. mérkőzés március 21., szombat, 18.00 Alba Volán – UTE – ha szükséges
6. mérkőzés március 23., hétfő, 18.00 UTE – Alba Volán – ha szükséges
7. mérkőzés március 25., szerda, 20.00 Alba Volán - UTE – ha szükséges

A párharc az egyik csapat negyedik győzelméig tart

Jegyárak:
Székesfehérvár – 600 Ft, 1000 Ft, 1800 Ft
Újpest – 700 Ft, 1200 Ft

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu