KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "TENISZ_US_OPEN"
New York skót királya: Andy Murray 2012. szeptember 11. 03:14 A szombati tornádóra emlékeztető viharos szélben kezdődött a szezon utolsó Grand Slam-döntője. A két gladiátornak nem csak egymással, az elemekkel is meg kellett küzdenie. A játékot alapvetően meghatározták az időjárási körülmények, amikhez eleinte egyértelműen jobban alkalmazkodott a 25 éves Andy Murray. A címvédő Novak Djokovics az első játszmában kétszer is brékhátrányból egyenlített, a másodikban 0:4-ről érte utol a britek büszkeségét 5:5-nél, de előbb a rövidítést bukta el (10:12), majd azért adogatva hibázott. Andy Murray így 2 óra 26 perc alatt egyetlen játszmára került attól, hogy tenisztörténeti győzelmet ünnepeljen. Brit férfiteniszező 1936 óta nem nyert Grand Slamet egyéniben, akkor a legendás Fred Perry maradt veretlen a US Openen. Két ilyen drámai játszma (7:6, 7:5) elvesztése még a kőkemény harcos Djokovicsot is megviseli, padlóra küldi, de a szerbet (Nadallal együtt) az különbözteti meg a többiektől, hogy villámgyorsan képes felállni, megújulni a nehéz, már-már kilátástalan helyzetekből. Most is ez történt: óriásit javult az adogatása, sokkal jobban, agresszívabban, kevesebb hibával kezdett teniszezni, amivel meglepte a kicsit lassuló, fáradó Murray-t és kiegyenlítette a játszmaállást (6:2, 6:3), 4 óra 3 perce tartott ekkor a csata. A szerencsés nézők a helyszínen extázisban tapsoltak, tomboltak, ámultak és bámultak a szenzációs, harminc ütésből álló, hihetetlen labdameneteket, megoldásokat látva. Legutóbb 2004-ben a Roland Garroson tudott a bajnok (Gaston Gaudio) 0:2-ről Grand Slam-döntőt nyerni. Ezúttal elmaradt a csoda, bár azt is annak tekinthetjük, hogy Andy Murray az ötödik felvonásban visszavette az irányítást, képes volt megújulni: duplabrékkel elhúzott 3:0-ra. Djokovics még felzárkózott 3:2-re, majd 5:2-nél kikérte az orvost (már a hetedik gém közben húzta a lábát), de ekkor már nem lehetett megállítani Andy Murray-t, 4 óra 54 perc alatt 7:6, 7:5, 2:6, 3:6, 6:2-re nyert. Andy Murray pályafutása első Grand Slam serlege mellé 1 millió 900 ezer dolláros csekket kapott, a világranglistán megelőzte a július óta sérülés miatt nem versenyző Rafael Nadalt és már harmadik. Novak Djokovicsnak a címvédés nem csak plusz 1 millió 450 ezer dollárt jelentett volna, de gyakorlatilag a 2012-es világelsőséget is. Így a koronáért még óriási verseny várható november 11-ig Federer és közte. Az idén négy játékos nyert Grand Slamet amire 2003 óta nem volt példa.
 
Önmagát kellett legyőznie S. Williamsnek 2012. szeptember 10. 01:07 Kivégzésnek, könnyű kalandnak indult, dráma és majdnem meglepetés lett a vége: a 30 éves Serena Williams nyerte a US Opent, a döntőben 2 óra 18 perc alatt győzött 6:2, 2:6, 7:5-re a világelső Victoria Azarenka ellen. Az amerikai felmosta a pályát az első játszmában a fehérorosz ranglistavezetővel, ökölvívómeccsen már technikai KO-t hirdettek volna, de itt folytatták... A tizennégyszeres Grand Slam-bajnok mintha megunta volna az egyoldalú küzdelmet, egyre többet hibázott, mély gödörbe taszítva magát. A finálé első ötven percében Azarenkának gyakorlatilag semmi köze nem volt ahhoz, miként alakul az eredmény. Aztán a minszki megérezte, hogy lehet keresnivalója és megmutatta, nem teljesen érdemtelenül vezeti a női teniszezők világranglistáját. A döntő szettben az első brékelőnyét még elbukta, de a következőnek köszönhetően pályafutása második Grand Slam serlegéért adogathatott 5:4-nél, hiába, egyetlen pontot nyert. A döntőben 13 ászt adogató Serena Williams sokadszor mutatta meg, hogy nem csak kivételes teniszező, de óriási küzdő is: kimászott a sírból és 13 évvel első itteni diadala után negyedszer is veretlen maradt Flushing Meadowsban. A trófea mellé 1 millió 900 ezer dolláros csekket kapott, de arra még várnia kell, hogy a trónt is visszafoglalja, egyelőre csak negyedik.
 
Pánikszerűen menekültek a stadionból 2012. szeptember 8. 23:26 Katasztrófafilm lett a US Open szuper szombatjából. Az már koradélután eldőlt, hogy a női döntőt nem játsszák le este. Megkezdődött a versenyfutás az idővel, hogy a két férfiegyes elődöntőt befejezzék, de mivel az első majd 4 órán át tartott esély sem maradt Djokovics és Ferrer mérkőzésének a befejezésére. A spanyol kétszer elnyerte a címvédő adogatójátékát, 5:2-re vezetett, amikor lefújták a folytatást. Még sütött a nap, de akkora vihar érkezését várták, hogy nem kockáztathattak a szervezők, idejében ki akarták üríteni az Arthur Ashe stadiont. A szurkolók futva hagyták el az arénát… Gyakorlatilag evakuálták a nézőket a Billie Jean King Teniszközpontból. Nem bíztak, nem bízhattak semmit a véletlenre: a híradásokból lehetett tudni, hogy Queensre két tornádó csapott le, alig néhány kilométerre a US Open helyszínétől. Vasárnapra gyönyörű időt ígérnek, így nem lesz akadálya, hogy helyi idő szerint 11-től folytassák Djokovicsék meccsét, délután 4 óra 30 perctől lejátsszák a női finálét, Serena Williams és Victoria Azarenka főszereplésével, míg a férfi döntőt, sorozatban ötödször a harmadik hétfőn rendezik, délután 4-től.
 
A skót bírta jobban a viharos szelet 2012. szeptember 8. 22:24 A skót bírta jobban a viharos szelet Andy Murray már döntős a US Openen: a harmadik kiemelt skót, az időnként orkánerejű szélben rendezni tudta a gondolatait a maratoni első szett elvesztése után és 3 óra 58 perc alatt 5:7, 6:2, 6:1, 7:6-ra verte a két napja Roger Federert búcsúztató Tomas Berdychet. A szél erejére jellemző, hogy egyszer, miközben Murray épp adogatott, a székét és a táskáját úgy repítette be a pályára, mint valami papírpoharat. A szuper szombat első felvonása nem a teniszről szólt, inkább arról, ki tud jobban alkalmazkodni a gyakran irreális körülményekhez. Berdych nagyot küzdött, 15 fogadóelőnyt hárított (22-ből), a negyedik játszmában 2:6, 1:6, 0:3-nál feltámadt, de a londoni olimpia aranyérmese idejében kapcsolt, hogy még nincs vége és a szettet záró rövidítést ő bírta jobban (2:5-ről, illetve 5:6-ról fordítva). Andy Murray pályafutása 5. Grand Slam döntőjére készülhet, az első négyet, akárcsak edzője, Ivan Lendl elvesztette.
 
Elhalasztották a női döntőt a US Openen 2012. szeptember 8. 19:39 Az utóbbi években nincs szerencséje az időjárással a US Opennek: rendre a harmadik hétfőig húzódik a bajnokság az eső miatt. A szuper szombaton délutánra vártak kiadós csapadékot, ezért, szakítva a hagyománnyal, egy órával előrébb hozták a kezdést. Komoly kihívás elé állítja a rendezőket egy ilyen minimálisnak tűnő változtatás (tévék, szurkolók, dolgozók), de van már benne tapasztalatuk. Arra viszont nem lehet felkészülni, hogy pontosan mikor érkezik az eső. Hiába akartak 11-kor kezdeni, ha 10.30-tól hatalmas felhőszakadás áztatta Flushing Meadowst. Végül bő egy órás késéssel, óriási szélben elkezdődött az első férfiegyes elődöntő, Andy Murray és Tomas Berdych párbaja, de alig 45 perccel később megszületett a döntés, hogy a női döntőt elhalasztják. Victoria Azarenka és Serena Williams tehát vasárnap előtt nem lép pályára.
 
Sarapova kiesett, S. Williams szárnyal 2012. szeptember 7. 23:28 Az idei szezon eddigi három női egyes Grand Slam-bajnoka a US Openen is főszerephez jutott. Az elődöntőben az Australian Open győztese, Victoria Azarenka és a Roland Garros királynője, Marija Sarapova találkozott először. Az idényt sorozatban 26 megnyert mérkőzéssel kezdő fehérorosz nehezen melegedett be, de idejében felébredt és 2 óra 42 perc alatt 3:6, 6:2, 6:4-re megnyerte a csatát. Életében először jutott döntőbe Flushing Meadowsban a 23 éves minszki. A szombati fináléban a wimbledoni-bajnok Serena Williams lesz az ellenfele, az amerikainak nem okozott gondot Sara Errani. Nem volt azonos súlycsoportban a két játékos, és nem csak azért, mert Serena Williams az öt mérkőzésén 50 ászt adogatott, míg a 164 cm magas olasz egyet sem. A tizennégyszeres egyéni Grand Slam-bajnok 64 perc alatt 6:1, 6:2-re győzött, a második meccslabdájánál második adogatásból ütött ászt. Victoria Azarenka vagy Serena Williams tehát duplázhat 2012-ben, ami azért érdekes, mert a legutóbbi hét GS-t, hét különböző játékos nyerte a nőknél.
 
Ki állítja meg a golyóálló Djokovicsot? 2012. szeptember 7. 05:25 Két férfiegyes negyeddöntőt játszottak a US Open 11. napján, de teniszben így sem volt hiány: David Ferrer 4 óra 31 percig küzdött Janko Tipsareviccsel, mire legyőzte a szerbet 6:3, 6:7, 2:6, 6:3, 7:6-ra. Csodálatos mecset játszottak, az egyetlen szépséghibája az volt, hogy nem nyerhettek mindketten. Az Arthur Ashe stadion esti programjában a címvédő Novak Djokovics és az ugyanitt 2009-ben győztes Juan Martin Del Potro könyörtelen, fordulatos, 84 percig tartó második szettet produkált (a belgrádi az első fordulóban 73 perc alatt intézte el az olasz Lorenzit), ami el is döntötte a csata kimenetelét. Az argentin hiába bombázta kitartóan a szerb térfelét, Djokovics ütőjéről a leglehetetlenebb, legkiszorítottabb helyzetből is rakétaként ment vissza a labda és általában a vonalat érintve csapódott be. A második kiemelt végül 3 óra 6 perc alatt 6:2, 7:6, 6:4-re nyert (eddigi 5 meccsén nem vesztett szettet) és készülhet a szuper szombatra, ahol David Ferrerrel találkozik a fináléba jutásért (az már szerdán eldőlt, hogy Andy Murray és Tomas Berdych mérkőzik a másik elődöntőben). Pénteken a nőké a főszerep Flushing Meadowsban: a világelső Azarenkára Sarapova vár, S. Williams ellenfele a párosban már döntős Errani lesz.
 
Kiütötték Roger Federert a US Openen 2012. szeptember 6. 05:37 Hiányozni fog a US Open hagyományos szuper szombatjáról Roger Federer! A világelső svájci sorozatban nyolcszor játszott elődöntőt Flushing Meadowsban (a 60. születésnapját szeptember 2-án ünnepelt Jimmy Connors 1974-től 12-szer jutott a legjobb négy közé New Yorkban), de ezúttal a cseh Tomas Berdych már a nyolc között elgázolta az Arthur Ashe stadionban. A parádés napot kifogott Berdych a döntőbe jutásért a skót Andy Murray ellen játszik, bár nem sokon múlt, hogy Marin Cilics elbúcsúztassa a londoni olimpia aranyérmesét. A nőknél Serena Williams került utolsóként a legjobb négybe: szenzációsan teniszezve állította meg Ana Ivanovicsot (58 perc alatt 6:1, 6:3). Az olasz sara Errani lehet a következő áldozata az amerikainak.
 
Sírva búcsúzott az amerikai legenda 2012. szeptember 6. 01:30 Múlt hét csütörtökön jelentette be Andy Roddick, hogy az idei US Open lesz az utolsó versenye, visszavonul. Azóta minden meccsén úgy lépett pályára, hogy ha kikap, vége. Az ausztrál Bernard Tomic és az olasz Fabio Fognini még nem jelentette a végállomást, de a 2009-es US Open-bajnok Juan Martin Del Potro lezárta a 2000. óta íródott pályafutást. Kedd este a texasi 1:0-ra vezetett az első szett rövidítésében, amikor elkezdett esni az Arthur Ashe stadionban. A szerdai folytatásban Roddick be is húzta a játszmát, de ahogy múlt az idő egyre kevesebb esélye maradt, hogy ő legyen a címvédő Novak Djokovics ellenfele (a szerb 6:4, 6:1, 3:1-re vezetett Stanislas Wawrinka ellen, amikor a svájci kezet nyújtott neki) a negyeddöntőben. A tenisz íratlan szabálya szerint a csata után a győztes visszamegy a pályára és fogadja a publikum tapsát. Az argentin ennek megfelelően a hálóhoz lépett a diadalát követően (3 óra 15 perc alatt 6:7, 7:6, 6:2, 6:4), de nagyon visszafogottan örült és folyamatosan Andy Roddickra mutatott, jelezvén, hogy ez az ő pillanata, neki jár az ünneplés. Szerényen, gyorsan le is ment a színpadról, átadván a terepet a búcsúzó vesztesnek, aki kisírt szemekkel (mintha már az utolsó labdamenetek közben a könnyeivel küzdött volna) köszönte meg a bíztatást. Juan Martin Del Potro győzte le utoljára Marat Safint is (2009-ben Párizsban). Az argentin egyébként az egyetlen teniszező, aki Federer, Nadal és Djokovics mellett Grand Slamet tudott nyerni a 2005-ös Australian Open óta: 2009-ben Flushing Meadows-ban maradt veretlen és három év szünet után játszott újra az Arthur Ashe stadionban.
 
Nem hagyta magát eltakarítani Sarapova 2012. szeptember 5. 21:29 Kedden kezdték, és akkor úgy nézett ki, hogy Marion Bartoli felmossa a pályát Marija Sarapovával, de az eső (0:4-nél) közbeszólt. A szerdai folytatásban Marija Sarapova az első játszmát már nem tudta megfordítani, de egyre jobban, agresszívabban teniszezett. A francia Marion Bartoli azonban nem zuhant össze, női atomtenisz lett a parádés csatából. Sarapova végül 2 óra 32 perc alatt 3:6, 6:3, 6:4-re győzött az idei US Open eddigi egyik legjobb mérkőzésén. A harmadik kiemelt orosznak ez volt 2012-ben a 12. háromjátszmás ütközete: mindet ő nyerte. Marija Sarapova az elődöntőben a világelső Victoria Azarenkával találkozik. Az alsóágon Sara Errani nem mosolygott az újabb sikere után, mert legjobb barátnőjét, páros partnerét Roberta Vincit állította meg (6:2, 6:4). A budapesti WTA Grand Prix idei bajnoka az elődöntőben a Serena Williams-Ana Ivanovics meccs győztese ellen lép pályára.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu