KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "FERRARI"
Elhunyt a Ferrari első futamgyőztese 2013. június 15. 18:56 Kilencvenéves korában elhunyt Jose Froilan Gonzalez, aki elsőként nyert Forma-1-es világbajnoki futamot Ferrari volánja mögött. Argentin médiajelentések szerint a Pampák Bikájának becézett legendás pilótát Buenos Airesben érte a halál szombaton.
 
Bemutatták az új Ferrarit - videó 2013. február 1. 11:41 Bemutatta 59. együléses versenygépét, a 2013-as szezonra fejlesztett F138-at a Ferrari F1 istálló péntek délelőtt, maranellói székhelyén. Idén is Fernarndo Alonso és Felipe Massa a két versenyző, a Ferrari reméli, hogy már a tesztszezon is jól sikerül majd az új kocsival. Nem úgy, mint mint 2012-ben.
 
„Vettel aláír a Ferrarihoz” 2012. június 27. 10:21 Nem csak Fernando Alonso győzelme, hanem egy átigazolási pletyka is megdöbbentette az F1 világát a napokban, még ha nem is először kapott szárnyra. Az Italia 1 csatornán már tényként közölték, hogy Seba Vettel a Ferrarinál folytatja 2014-től.
 
Már a szezon elején elszáll a Ferrari? 2012. március 5. 20:47 Hiába a háromszor négy nap a tesztelésre, a Ferrarinál a jelek szerint még messze nem állnak készen a Formula 1-es idényre. Pat Fry technikai igazgató pesszimista a rajtot illetően, lehet, korán elszállnak az olaszok esélyei?
 
Már „lestoppolták” Alonso új társát? 2011. december 15. 13:29 Nemrég ért véget az idei szezon, de az olasz és a francia sajtó egybehangzó állítása szerint a Ferrari már most kész tervekkel rendelkezik a 2013-as F1-es idényre! A maranellói csapat állítólag mindent megtesz azért, hogy bebiztosítsa magának Fernando Alonso új társát, vagyis Felipe Massa jövőre szerepel utoljára a tűzpiros autóval.
 
Massa „utódjáért” izgul a Ferrari 2011. december 10. 14:01 Pénteken eldőlt, hogy a következő szezonban a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen csapattársa Romain Grosjean lesz, így kialakult a 2012-től Lotusként szereplő korábbi Renault-istálló összeállítása. Így az olasz sajtó egyik prominens és rendkívül népszerű sportnapilapja máris megszellőztette a Ferrari tervét, amely erősen kapcsolódik az előző csapathoz.
 
Megunta Massa botladozását a Ferrari? 2011. november 1. 16:26 Minden előfordulhat a száguldó cirkuszban, még az is, hogy felbontsák egy versenyző szerződését. A nemzetközi szaksajtó szerint ez a „forgatókönyv” vár Felipe Massára is, aki az utóbbi időben eredmények helyett sorozatos „baklövéseivel” szolgáltat témát, teljesítménye jócskán elmarad a Ferrarinál elvárt szinttől. Emiatt kell (?) mennie a maranellói csapattól, noha kontraktusa csak a 2012-es szezon végén jár le.
 
Feltámadt a Ferrari, Massa az élen! 2011. október 28. 12:17 Az élre repítette a Ferrarit Felipe Massa az Indiai Nagydíj pénteki versenynapjának második szabadedzésén, 88 ezreddel maga mögé utasítva a friss világbajnok Sebastian Vettelt. Fernando Alonso autóját daruval emelték ki a kavicságyból délelőtt (helyi idő szerint), délután harmadik lett. Hamilton, Webber, Button a további sorrend.
 
A McLarentől érkezik Alonso csapattársa? 2011. szeptember 21. 17:18 Hírlapi kacsa vagy egy erősen titkolt valós történet? Ki tudja? Tény, az olasz média ismét arról ír, hogy a 2013-as szezonra megváltozik a Ferrari összeállítása és Fernando Alonso csapattársa a száguldó cirkusz egyik brit világbajnoka lesz.
 
Alonso örülne Vettel érkezésének 2011. szeptember 1. 13:33 A tavalyi világbajnokot ugyan 2014-ig szerződés köti a Red Bullhoz, de Fernando Alonso valószínűsítheti, előbb-utóbb a Ferrarinál köt ki. A spanyol sztár szerint akkor lehet teljes Sebastian Vettel F1-es pályafutása, ha kipróbálja magát a maranellóiaknál is.
 
Következő »
24 ÓRA
19:48  Magyar Eb-bronz, de mellette kudarcok19:34  Juventus: itt az újabb „féligazolás"19:13  Súlyos büntetés a szegedi balhéért18:53  Mata Barcelonába tart?18:24  Ostorral fojtották meg a birkózót18:17  Carroll végleg távozott Liverpoolból17:49  Puyolt hatodszorra műtötték meg17:45  Hivatalos: Gattuso a Palermo edzője17:28  Két hétre hazaengedték a kézikapitányt17:18  Isco ára 35 millió, nem kevesebb16:44  Zaccheroni nem énekli az olasz himnuszt16:10  Újra milanos focitábor Budapesten15:36  „Maradok a Real Madridban”14:54  Csak két órán múlt Czink Melinda élete14:30  A spanyolok is tudják: ők a legjobbak14:13  Golyóval a fejében védte végig a meccset13:55  A Pool kettős igazolásra készül13:22  Konföd. Kupa: szolidaritás a tüntetőkkel12:52  Dzsudzsák az orosz liga legjobbjai közt12:21  Magyarországon készül a Serie A-s csapat11:48  Thiagónak könyörög a Barcelona11:18  Doppingoláson érték az olimpiai bajnokot10:43  Itt a 2013-14-es Premier League-sorsolás10:10  Egy körig bírta a Roland Garros döntőse09:38  PSG: ha AVB nem jön, jó lesz Capello is09:04  A Miami Heat megmentette az NBA-döntőt22:16  Carroll végleg elhagyhatja a Liverpoolt21:40  Egyetemistáktól kapott ki válogatottunk21:16  Elhalasztották Ribéryék botrányperét20:45  Dán óriást vett az Aston Villa20:15  „Wenger győzött meg az Arsenalról”Ke  Thiago-tripla, spanyol címvédés az Eb-nKe  Mennie kell az angol kapitánynakKe  Ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapatKe  Ismét Nyíregyházán lesz otthon a LokiKe  Beckham hatalmas sztár KínábanKe  Élvonalbeli csapat padján MiriutaKe  Suárezt 40 millió fontért elengedhetikKe  A Spurs kivásárolná a brazil sztártKe  Városon belül igazolhat a JuveKe  Dél-Korea és Irán is vb-résztvevőKe  Elődöntős férficsapatunk az Eb-nKe  Husztiéknak adta tinijét a DortmundKe  Közeledik egymáshoz a két KoreaKe  Besült a horvát kapitány MoszkvábanKe  Ausztrália vért izzadt BrazíliáértKe  Indul Nagy László kézilabdatáboraKe  „A Barcának nem kell középső védő"Ke  Kaká: Corinthians nem, Spurs esetlegKe  Már a 4. percben bombagólt lőttKe  Hónapokra kidőlt az Anzsi sztárjaKe  JIM a Valladolid új vezetőedzőjeKe  Heynckes: A Bayern Iscót szerződtesseKe  „Egész Tahiti figyelt, majdnem sírtam"Ke  A Bostonnak most nem kellett ráadásKe  Megvan a Juventus második igazolása  Ez Adriano utolsó dobása, szerződtetik!  Nigéria hatot számolt Tahitire  Kína túl nagy falat volt a mieinknek  Pokoli balhét csaptak az olasz szurkolók
Lapozás Több hír