Szuper Djokovics: 24-ből 24!

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 31. 09:05
Szezonbeli 22. meccsét nyerte, ezzel 24-nél tart Novak Djokovics veretlenségi sorozata: szerdán a dél-afrikai Kevin Andersonnak vágott vissza a három évvel ezelőtti vereségért a Key Biscayne-i 3,645 milliós férfi tenisztorna negyeddöntőjében. Négy közé jutott a Juan Martín Del Potrót búcsúztatott Mardy Fish is, aki ezzel nem akármilyen bravúrt vitt véghez.


Három évvel ezelőtt a néhány hónappal korábban élete első Grand Slam-versenyét nyert (Australian Open) Djokovics első meccsén búcsúzott Floridában, nem más, mint Anderson révén. Idén Melbourne-ben ismét a belgrádi nyert, szerdán pedig visszavághatott a vereségért.

Meg is tette, bár az eredmény könnyed mérkőzést sejtet, valójában 1 óra 48 perces csata volt. A szerb sikerének zálogát lényegesen jobban beütött első szervái (81 és 60 százalék) és hatékonyan kihasznált bréklabdái (3-ból 3, illetve 5-ből semmi) jelentették.

„Minden volt, csak nem könnyű – mondta később az immár 24 mérkőzés óta verhetetlen Djokovics. – Az eredmény nem mutatja, mi történt valójában a pályán. Számítottam rá, hogy agresszíven játszik Anderson, de tényleg nyomás alá helyezett."

Lényeg a lényeg, pályafutása során harmadszor jutott elődöntőbe Miamiban, 2007-ben győzött, 2009-ben a döntőben kapott ki. Ami idei esélyeit illeti, legyen elég annyi, hogy a viadalon még nem vesztette el adogatását, és fináléba jutásért azzal a Mardy Fishsel találkozik, aki ellen még veretlen (ötből ötöt nyert).

A 14. kiemelt Del Potro elintézése után David Ferrernek sem kegyelmezett. Ezzel nemcsak az elődöntőbe jutott be, de a címvédő Andy Roddick korai búcsújával megelőzi honfitársát, és hétfőtől pályafutása során először a legmagasabban rangsorolt amerikai lesz.

A másik ágon magyar idő szerint csütörtök este összejöhet a Federer-Nadal álomelődöntő, ehhez a világelsőnek Tomas Berdychet, a svájcinak pedig az őt az Australian Openen ötszettes csatára kényszerítő Gilles Simont kell búcsúztatnia.

SONY ERICSSON OPEN, ATP 1000-ES VERSENY, KEY BISCAYNE
KEMÉNY PÁLYA, 3,645 MILLIÓ DOLLÁR, NEGYEDDÖNTŐ:
Djokovics (szerb, 2.)-Anderson (dél-afrikai) 6:4, 6:2
Fish (amerikai, 14.)-Ferrer (spanyol, 6.) 7:5, 6:2

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Verhetetlen Federer, Nadal és Djokovics
VIDEÓ! Egyaránt két szettben, összesen 12 játékot veszítve jutott tovább a világ három legjobb férfi teniszezője a Key Biscayne-i 3,645 millió dolláros tornán, Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovics is negyeddöntős....
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu