belépési adatok mentése
 

Szávay nyert, pokol helyett menny vár rá

Létrehozva: 2010. március 13. 23:16
Frissítve: 2010. március 14. 11:06

Különösebb megerőltetés nélkül, 1 óra 13 perces csatában fektette két vállra Szávay Ágnes a tajvani Csan Jung-csant az Indian Wellsben zajló kemény pályás WTA-torna második fordulójában. További jó hír, hogy a magyar lányra a következő fordulóban nem az első helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecova, hanem az oroszt óriási meglepetésre búcsúztató Carla Suárez Navarro vár.

Szávay Ágnes rápihenhetett a tajvani teniszezővel való csatára, erőnyerőként ugyanis nem volt érdekelt az első körben – illetve csak annyira, hogy megnézze, ki ellen kezdi meg szereplését Indian Wellsben.

A sors Csan Jung-csant sodorta az útjába, a világranglista-97. hölgy azonban nem állította túlságosan komoly erőpróba elé Szávayt.

Az első számú magyar játékosnak bő hetven percébe tellett letudni a kötelezőt, és lépett túl sima 6:3, 6:2-vel a második körön.

 

Kevesen gondolták, hogy a következő körben nem Kuznyecovával mérkőzik majd, mivel nyolc éve nem fordult elő Indian Wellsben, hogy az első kiemelt nyitómeccsén búcsúzzon. Most erre is sor került, az oroszt három szettben legyőzte a világranglistán 42. spanyol Carla Suárez Navarro, így ő lép pályára Szávay ellen.

INDIAN WELLS-I WTA-TORNA, NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
(3,645 millió dollár, kemény pálya):
Szávay (magyar, 27.)-Csan Jung-csan (tajvani) 6:3, 6:2
Suárez Navarro (spanyol)-Kuznyecova (orosz, 1.) 6:4, 4:6, 6:1

Partnereink
lapszemleFriss hírekMilliolap.huobserverInteraktív linkgyűjtemény