Csütörtökön joggal lehetett hiányérzete a párizsi közönségnek, lévén a hölgyek két találkozója kurtán-furcsán zárult. Francesca Schiavone és Jelena Gyementyjeva elődöntője egy szettet követően fejeződött be az orosz szépség sérülése miatt, a másik összecsapás azonban úgy sem tartott egy órán át, hogy két felvonásra is sor került. Jelena Jankovics azonban borzalmasan szenvedett, egy-két percig tudta csak tartani a lépést Samantha Stosurral…
Volt, miért „törlesztenie” a pénteki főszereplőknek és már az első találkozó után elégedetten dörzsölhették tenyerüket a fehér sport imádói. Persze várható volt, hogy a pazar formában lévő svéd és cseh vitéz hosszasan küzd majd, de most nemcsak küzdeni tudásból vizsgáztak jelesre, hanem a tenisz szépségéből is alapos ízelítőt adott a kettős.
A 3 óra 37 perces rangadó első felvonása különlegesen zárult, legalábbis a 2010-es párizsi verseny eddigi történései miatt. A remekül fogadó Söderling ugyanis brékelte riválisát, ez pedig bőven elegendőnek bizonyult az 1-0-hoz. Hogy mi ebben a különlegesség? Nos, Berdych előző öt mérkőzésén szettet sem veszített a 2010-es Roland Garroson, vagyis 15-0-s mérleggel érkezett a pénteki derbire.
A szettvesztés olyannyira felpaprikázta a cseh teniszezőt, hogy a következő két felvonásban megmutatta Söderlingnek, komolyan gondolja az idei hatodik párizsi győzelmet is. Berdych három évvel ezelőtt Monte-Carlóban 0-1-ről győzte le a svéd óriást, igaz, ez nem tegnap volt, de ómennek azért nem volt rossz.
A cseh játékos óriási erőfeszítések és három brék „árán” egy szettre került a Garroson a finálétól, de ekkor valamit ismét előhúzott a skandináv a cilinderből. Söderling a korábbinál is keményebben támadott, remek pontokat szerzett és megtörte ellenfele védekezését. Berdych picit „lerövidült”, az ötödik szettre pedig végképp elfogyott az ereje. Mással nehezen magyarázható, hogy a tavalyi döntős 14, míg riválisa mindössze 2 nyerőt ütött a záró szettben.
Söderling ellenfele az a Rafael Nadal lesz, akinek 2009-ben megszakította párizsi veretlenségi sorozatát. A mallorcai salakkirály Jürgen Melzert győzte le három szettben a második elődöntőben, a döntő játszmában tie breakben, harmadik meccslabdáját értékesítve biztosította helyét a fináléban.
A spanyol a 2009-es Australian Open óta nem döntőzött, ám most véget vetett a hosszú böjtnek. Igaz, a legnehezebb feladat még hátravan - erről Federer is sokat tudna mesélni. A svájci a mostani sorozatban már megtapasztalta, milyen az, amikor Söderling elemében van.
Francesca Schiavone az első olasz teniszezőnő, aki Grand Slam-torna fináléjába verekedte magát, jóllehet, ehhez kellett Jelena Gyementyjeva sérülése is. A francia nyílt teniszbajnokság női egyes első elődöntője 1 óra 9 perc...
Tovább a teljes cikkhez »