Hihetetlen: 95 éves játékos a póker-vb-n

Létrehozva: 2009. május 29. 19:12
1913-ben született, mégis az előző évben még vígan érkezett Las Vegasba, hogy szerencsét próbáljon a póker-világbajnokságon (WSOP-n) az idén 40. születésnapját ünneplő sorozat történetének legidősebb versenyzője, Jack Ury. A kedden rajtolt versenysorozat eddig egészen pontosan 286,993 játékost vonzott, 53 embert varázsolt dollármilliomossá és közel egymilliárd dollárt (!) forgatott meg a játékosok között. Összegyűjtöttük a WSOP legérdekesebb adatait, rekordjait.

Amikor az amerikai sportokban forgó őrületes pénzekről beszélnek, gyakran elfelejtik, mind közül a legzsírosabb összegeket bizony a póker-vb forgatja meg. Minden év nyarán emberi ésszel felfoghatatlan, súlyos dollár-százmilliók cserélnek gazdát a résztvevők között.

 

 

A negyvenéves bajnokság története során eddig egészen pontosan 867,253,377 dollárt osztottak szét nyereményként. Hogy tudjunk viszonyítani, ez nagyjából azzal az összeggel egyezik meg, amelyből a Dél-afrikai Köztársaság a teljes 2010-es labdarúgó-világbajnokságot finanszírozza, márpedig az sem egy kis vállalkozás.

 

Az évtizedek során 286,993 játékos fordult meg a WSOP-n, amely nagyjából két Nyíregyháza méretű városnak felel meg. Hozzá kell tenni, ennek döntő többsége az utóbbi években szállt harcba, 2006 óta rendszeresen több mint 50 ezer ember játszik a legnagyobb kártyás rendezvényen.

 

Eddig 761 versenyt rendeztek, az első tornán győztes Johnny Moss egy centet sem kapott ténykedéséért, igaz, akkor hatan (!) ültek össze. Ehhez képest 2006-ban Jamie Gold 8773 ellenfelét maga mögé utasítva 12 millió dollárt kasszírozott, amikor megnyerte a főversenyt. Változnak az idők...

Jamie Gold hihetetlen győzelme Las Vegasban

$$fhvideo:108125$$

Aki azt gondolja, hogy a kitartást és elképesztő koncentrációt igénylő játékot csak a fiatalok űzik, nagyot téved. A 2008-as vb-n megjelent egy öreg úr, nevezetesen az amerikai Jack Ury, aki ekkor már a 95. (!) életévébe lépett.

 

Az egészen elképesztő történet csattanóját az jelenti, hogy a bácsi nem csak játszogatott a 10 ezer dolláros főversenyen, hanem bizony a második fordulóba jutott és több ezer fős mezőny első harmadában zárt!

A 40 ÉVES WSOP (WORLD SERIES OF POKER) REKORDJAI, ÉRDEKESSÉGEI
Kifizetett összes nyeremény 867,253,377 dollár
Az összes résztvevő 286,993 fő
A főverseny összes részvevője 36,979
Fizetős helyezettek 27,685
Megrendezett versenyek 761
Kiosztott aranykarkötők* 731
Legtöbb résztvevő egy évben 58,720, 2008-ban
Legtöbb versenyszám egy évben 57
Legsikeresebb játékos Phil Hellmuth, 11 karkötő
Dollármilliomossá váló játékosok 53
Legtöbb egyszerre futó asztal 295 - (2950 játékos foglalhat helyet)
Legnagyobb fődíjas verseny 12 millió dollár, 2006-os főverseny, Jamie Gold,
Az első győztes nyereménye 0 dollár, 1970, Johnny Moss
A legnagyobb versenymezőny 8774 fő, 2006-os főverseny
A legkisebb versenymezőny 6 fő, 1970-es verseny
A legidősebb játékos 95 év, Jack Ury, 2008-ban
Legtöbb nemzet egy évben 124, 2008-ban
Legkevesebb nemzet egy évben 1, 1970-ben
Legolcsóbb 2009-es torna 1,000 dolláros NL Hold'em
Legdrágább 2009-es torna 50,000 dolláros H.O.R.S.E.
A versenyt rögzítő tv-kamerák száma: 40, (a Super Bowlt csak 35-tel vették)
*1974-es főverseny bajnoka kapott először karkötőt, 1975-től valamennyi győztes. 1982-ben aranyórával gazdagodtak a bajnokok.

MINDEN A PÓKER-VILÁGBAJNOKSÁGRÓL:

►Bedőlt az első magyar pókermenet Las Vegasban

►Magyar pókerünnep készül Vegasban

►Gyűlölt pókersztárok, pedofikok, csalók

A 40. WSOP versenyei, teljes programja

A 39. WSOP összes eredménye, statisztikája

►A vb-főverseny eddigi győztesei

►A vb-karkötősök örökrangsora



Hozzászólások
24 ÓRA
22:27  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellen22:08  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-t21:35  Az arabok lerombolnák a PSG stadionját21:14  A volt argentin kapitány is Kínába tart20:53  Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj20:35  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"20:13  Ez a bíró tényleg vak! - videó19:44  Bajban van a magasugrás királynője19:18  Megműtötték a Fradi beállóját18:47  Milan: Silva és Ibra biztosan marad18:21  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntős18:11  Hegy volt, változás nincs a Girón17:24  Elengedte Hargreavest a City - videó17:19  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajt17:18  Magyar Bajnokok Ligája-győztesek16:58  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellen16:35  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-t16:21  Giovinco az Európa-bajnokság után dönt15:46  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nek15:34  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!14:59  Lassan halad a FIFA megújulása14:41  Mourinho még négy évre aláírt a Realhoz14:19  Argentin csatárt igazol az Inter13:51  Nem csak a Manchester City útja létezik13:26  Magyarok felemás napja12:50  Világsztár edzheti Juhászt12:34  Komoly változások előtt a váci kézilabda12:09  Távozik a Fradi edzője12:00  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthat11:38  Kettős magyar siker 200 vegyesen11:11  Beckham mellett kampányol Giggs10:44  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről10:10  NHL: Rangers - Devils, újra egál09:39  Itt a vége, nem bírta a Lakers09:00  Ungvári riválisának súlyos balesetete  Balzsay Belfastban védheti meg címét  Az Egeré az aranyérem  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Egy meccsre a címvédéstől a Szolnok  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Heti kvíz - játssz velünk és nyerj!  Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  NOB: napirenden a Schmitt-ügy  Mihajlovics a szerb kapitány  Kubica visszatérésére nincs esély  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Újabb 21 ezer ft a zsebben - fogadóblog  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  Perel a menesztett kapitány  Életet mentettek a szurkolók - videó  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  Négy magyar úszó lett Eb-döntős hétfőn  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS