A szám komáromi világ- és Európa-bajnoka az alapversenyben 1168 körrel - három társával együtt - a nyolcadik helyen zárt. A szétlövés során álló helyzetből öt lövést kellett leadni, s a magyar 48,2 kört ért el, amellyel ezt a szakaszt egyetlen tizeddel nyerte meg a dél-koreai Han Dzsin Szeop előtt.
Sidi fekvő helyzetben rosszul kezdett, 394 körrel mindössze a 33. helyen állt, igaz neki ez számít a leggyengébb 40-es szakasznak. Álló helyzetben viszont a mezőny egyik legjobbja volt 389 körrel, így összetettben feljött a második helyre, és már csak az erősségének számító térdelő helyzet maradt hátra. Az utolsó pozícióban, ha nem is kezdett jól - 98, illetve 97 kört lőtt az első két tizes sorozatban -, úgy tűnt, biztos éremesélyesként jut a fináléba, az utolsó két tizes sorozatban azonban egyformán 95 kört ért el, ezzel a döntőbe jutása is veszélybe került.
Az alapversenyt 1180 körös olimpiai csúccsal az olasz Niccolo Campriani nyerte, de a második helyen álló amerikai Matthew Emmons előnye már "csak" négy kör Sidivel szemben, a harmadik francia Cyril Graff pedig három körre van tőle.
A 33 éves magyarnak ez már a harmadik, egyben utolsó és legfőbb száma Londonban. Korábban légpuskában a 14. helyen végzett, míg a kisöbű szabadpuska fekvő számában éppen szétlövésben maradt le a döntőről, s 11. lett.
A nyolcas döntő 14:45-kor kezdődik.