Sima győzelem a britek ellen

Szerző: MTILétrehozva: 2012. július 15. 16:02
A londoni játékokra készülő magyar női vízilabda-válogatott simán legyőzte az olimpiai házigazda briteket a budapesti barátságos mérkőzésen, amelyet a Vodafone Kupa nemzetközi férfitorna programjában rendeztek meg vasárnap a Margitszigeten.

 

Merész András ötkarikás alakulata jól kezdett, a csapatkapitány - s végül öt gólig jutott - Drávucz Rita révén hamar megszerezte a vezetést. A januári, hollandiai Európa-bajnokságon bronzérmes hazai gárda aztán 3-1-re, majd 4-2-re is elhúzott, amikor váratlan fordulat következett be, s a Fekete Szilveszter személyében magyar szakember irányította vendégek előbb egyenlítettek, majd 5-4-re a vezetést is átvették. A nagyszünet előtt viszont részben „helyreállt a világ rendje", s a harmadik negyednek már újfent hazai előnynél vághattak neki a csapatok (7-6). Az ötperces pihenő a magyaroknak tett jobbat: az esőre hajló időben is kitartó több száz néző üdvrivalgása közepette kétszer egymás után is rezdült a brit háló (9-6). A szívósan küzdő ellenfél nem adta fel, 9-7-re és 10-8-ra is visszazárkózott, 24 percnyi játékot követően azonban 12-8-at mutatott az eredményjelző. A befejező játékrészben végképp egyértelművé vált a helyzet, s végül igen egyértelmű, 17-11-es magyar siker született. A válogatott meccs előtt bonyolították le - szintén a Hajós uszoda 50-es medencéjében - a 13. országos strandvízilabda-bajnokság döntőjét, amelyet a Szolnoki Homárok alakulata nyert két szettben, 6-4, 6-4-re a Minune Baso elnevezésű társaság ellen.

NŐI VÍZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MECCS:

Magyarország - Nagy-Britannia 17-11 (4-4, 3-2, 5-2, 5-3)

A magyar góldobók: Drávucz 5, Tóth 3, Kisteleki, Csabai 2-2, Takács, Czigány, Antal, Menczinger, Keszthelyi 1-1

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. július 15. 16:04 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64263
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
22:23  West Ham: repülőrajt a játékospiacon21:41  Messi ismét történelmet írhat20:51  Söpréssel nyerte az aranyat az Eger20:32  Bajnok a Veszprém – 21-edszer20:08  Juventus-Arsenal: Jovetics a tét19:40  Magyar ezüstérem Pekingben19:31  A Movistar diadalmenete a Girón19:11  Harmincmilliót kap az MK-győztes18:48  Még nem tudni, ki lesz az Inter edzője18:10  Topligába igazolhat Dzsudzsák18:02  De Boer 2017-ig az Ajaxnál17:27  Götze még mindig nem edzhet17:20  Korszakváltás a Stoke-nál is!16:56  Egy vagyont fizettek Fergie rágójáért16:15  Balotelli, a tévedhetetlen15:54  Lemondott a BL-aspiráns edzője15:36  A PSG kibabrálhat a Napolival15:21  Katalán színekben pompázik a Barca-mez15:01  Műfogsor a pályán - videó!14:57  „A Dortmund megnyeri a BL-t”14:29  Kezek nélkül a világ tetején13:53  A Bayern a pénzügyekben is éllovas13:27  Erőssék bajba kerültek a Himalájában13:20  Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!12:46  Íme, az új angol mez – fotó12:22  Együtt kell dolgozni a jövőért11:52  A 10 legjobb idézet Mourinhótól11:19  Nemhogy a foci-vb, a főpróba se áll jól10:45  A Barcelona 20 milliót adna Kompanyért10:10  Megszületett Rooney második fia09:37  Előnyben a Chicago-verő Detroit09:04  Ferguson lett az Év Menedzsere  Büntetés a Romának és az Internek  Az Atlético elengedi Falcaót  Európa-liga-döntő Varsóban?  Börtönben a Steaua elnöke  Hivatalos: Mourinho távozik!  Visszavonul a Giro korábbi győztese  Neymar beintett a Barcelonának  Újabb négy év a magyar elnöknek  Mourinho ideje már rég lejárt – vélemény  Nadal titka: küzdelem, munka és alázat  Finnországban a magyar botránykapus  Nincs BL, de Bale hosszabbíthat!  Újratárgyalják a korrupt vezetők ügyét  A Juventus Higuaín helyett Tévezt akarja  A Spursből igazolna a Liverpool  Moyes munkába állt az Old Traffordon  Megvan az újabb magyar Himalája-csúcs!  Neville visszavonulhat  Franciaországban Ibrahimovic a legjobb  Dzsudzsák: a legrosszabb meccsem volt!  Megvan a Bajnokok Ligája-döntő bírója  Ancelotti már menne, de a PSG nem engedi  A Boston a másodikat is behúzta  Lemondott a Napoli edzője, jön Mancini?  A Spurs lehet a címvédő kihívója?  Nadal előzött, jöhet a Roland Garros  Fordított és világbajnok SvédországVa  Így lépett át a Veszprém a Szegeden
Lapozás Több hír