Eb 2010: Gyárfás Tamás meggyőzte a LEN-t

Szerző: shLétrehozva: 2009. december 11. 17:37
Isztambulból származó információk szerint Gyárfás Tamás alelnök meggyőzte a nemzetközi szövetség legszűkebb, öttagú vezető testületét a jövő évi budapesti Európa-bajnokság ügyében. A magyar szövetség első számú főnöke szerint a televíziós közvetítés körüli bonyodalom belső ügy, a kormány kötelezettségvállalása elsimítja a konfliktust.


Gyárfás hangsúlyozta, a magyar kormány képviselője aláírta az úszó Eb rendezésével kapcsolatos körülményeket, a LEN által is ismert tévéügyet tekintsék a magyarok belső ügyének.


A magyar szövetség elnöke elmondta, sokáig mérlegelte, melyik hangütés lehetne a legeredményesebb, a megértést, a türelmet kérő, a magyarázkodó, a Magyar Televízió körüli történések elemzésére szorítkozó, vagy a határozott kiállás. Azért döntött az utóbbi mellett, mert nem csak ez tűnt a legeredményesebbnek, hanem mert maga is ezt vallja helyénvalónak.


„Az érveléshez erőt adtak az elutazás előtti hazai tárgyalások, többek között a Schmitt Pál vezette Magyar Olimpiai Bizottság egyértelműen pozitív kiállása“ - mondta a MÚSZ vezetője.


A hivatalos állásfoglalásra a szombat délelőtt ülést tartó LEN Büro a hivatott, de Gyárfás Tamás az ügyvezetés viszonyulása alapján nem tart drámai fordulattól.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu