Zlatan Ibrahimovic unatkozik Olaszországban! A napokban az Eurosport televíziónak adott interjújában az Inter labdarúgócsapatának támadója kifejtette, jól érzi magát, de egy klubcserétől sem zárkózna el. Öt éve igazolt el az Ajaxtól Itáliába és gyakorlatilag minden elismerést begyűjtött, amit lehetett. A Serie A góllövőlistájának élén álló klasszis elmondta, eljött az a pillanat az életében, amikor valami újra vágyik.
Fotó: Reuters
Hetek óta folynak a találgatások Ibrahimovic jövőjével kapcsolatban, és a kék-feketék igazgatója, Marco Tronchetti Provera nemrég elárulta, „csekély” 100 millió euróért el is engednék „ékkövüket”.
A híreszteléseket legutóbb a játékos is megerősítette. „Ugyan egy ideig még az Interhez köt szerződésem, de most érkezett el az a pillanat az életemben, amikor úgy érzem, valami újra vágyom.”
„Már ötödik éve tartózkodom Olaszországban, mindent megnyertem, amit lehetett és nagyon sokat tanultam, de már olyan gondolatok járnak a fejemben, mint amikor az Ajaxban negyedik éve fociztam” – zárta nyilatkozatát a svéd.