Wenger: Irány a bajnoki cím!

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 13. 20:22
Két hét alatt három cím megnyeréséről kellett lemondania az Arsenalnak, de Arsene Wenger menedzser nem kesereg. Szerinte profitálhatnak is abból, hogy most már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk, méghozzá, úgy, hogy begyűjtik a PL-trófeát!


Az elmúlt két hét alatt három illúzióval kellett leszámolniuk az Arsenal játékosainak (és drukkereinek), a Birmingham a Ligakupa-döntőben tréfálta meg őket, a Barcelona a BL-nyolcaddöntőben végzett velük, legutóbb pedig a Manchester United intézte el őket az FA-kupában.

Az Ágyúsok francia menedzsere, Arsene Wenger nem veszítette el optimizmusát a szombati kupakudarc után, bízik abban, hogy 2004 után ismét bajnok lehet csapata, amely három ponttal az MU mögé szorul ugyan a tabellán, de egy meccsel kevesebbet játszott, május közepén ráadásul otthon fogadhatja majd a jelenlegi éllovas Vörös Ördögöket.

"Most talán eltökéltebbek leszünk a bajnokságban. A Manchester United elleni rangadó csak akkor érdekes, ha megnyerjük az azt megelőző összes meccsünket. Úgy gondolom, hogy ha sorsdöntő lesz az az összecsapás, akkor kiválóak az esélyeink a végső győzelemre. Addig is a lehető leghamarabb talpra kell állnunk, ennek már szombaton, a West Brom otthonában tanújelét kell adnunk. Nagyon jó vizsga lesz a számunkra, kiderül, össze tudjuk-e szedni magunkat, megmutathatjuk, hogy van bennünk tartás, válaszolhatunk a kritikusoknak. Hosszú ideje először nem lesz hétközi meccsünk, ami jól jöhet."

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu