Webb kiváltságosnak érzi magát

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 10. 21:49
Kevesek ért meglepetés, amikor a FIFA csütörtökön nyilvánosságra hozta, hogy Howard Webb vezetheti a világbajnokság döntőjét. Az angol sípmester asszisztenseivel együtt úgy érzi, óriási megtiszteltetésben lehet részük, ám pontosan tudják: az év legjelentősebb sporteseményét dirigálhatják majd, így minden tapasztalatukra, tudásukra szükségük lesz.


 

Több mint negyed évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy angol bíró ismét vb-döntőt vezethessen, hiszen legutóbb 1974-ben, Jack Taylor személyében ért ekkora megtiszteltetés szigetországi sporit.

Huszonhat évvel Taylor után azonban itt van Howard Webb, akit 38 évesen élete legfontosabb feladatával bíztak meg. A polgári foglalkozását tekintve rendőrnyomozó Webb pontosan tudja, hogy ekkora lehetőség csak egyszer adódik az ember életében, így segítőivel együtt a lehető legjobb teljesítményt igyekeznek majd nyújtani.

"Nagyon örülök, hogy minket választottak erre a feladatra, hiszen egy játékvezetőt ennél nagyobb megtiszteltetés nem is érhet. Büszkék vagyunk arra, hogy mi képviselhetjük az angol szövetséget. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy vasárnap este tovább öregbítsük majd az angol bírók hírnevét" – nyilatkozta Webb a finálé előtt egy nappal megtartott sajtótájékoztatón.

"Tisztában vagyunk a mérkőzés súlyával, s azzal is, hogy minden tapasztalatunkra szükségünk lesz, hogy ne hibázzunk. Azt ugyanis nem bírnám elviselni, ha egy vitás helyzetben rossz döntést hoznék."

Webb két asszisztense Michael Mullarkey és Darren Cann lesz majd. Utóbbi szintén úgy érzi, hogy hatalmas megtiszteltetésben lehet részük: "Ezzel tulajdonképpen 20 évi munkánkat ismerték el. Amikor megláttam, hogy a vb 64., s egyben legfontosabb mérkőzését mi kaptuk meg, akkor nagyon boldog voltam."

Ez a trió dirigálta egyébként az idei Bajnokok-Ligája döntőt is, így talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a karrierje során mérkőzésenként átlagban három sárga lapot kiosztó Webb és segítői jelenleg a legjobbak.

Darren Cann, Howard Webb és Michael Mullarkey  

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Angol bíró vezeti a vébédöntőt
Kijelölte a világbajnoki döntő bíráját a FIFA Játékvezetői Testülete, a 38 éves angol Howard Webb fújja majd a sípot a vasárnap este fél kilenckor kezdődő Hollandia-Spanyolország összecsapáson....
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu