A Chelsea öt bajnoki után százszázalékos, és nagyszerű sorozatát folytatná az Égszínkékek ellen is, akik ráadásul komoly védőgondokkal küzdenek.
Roberto Mancini elmondta, mindössze Pablo Zabaleta, Vincent Kompany és Kolo Touré játéka vehető biztosra, és csupán abban bízhat, hogy Micah Richards időben felépül szalagsérüléséből.
A menedzser bár részletekbe nem akart belemenni, nem zárta ki, hogy Nigel De Jong, Adam Johnson, James Milner, netán Gareth Barry egy sorral hátrébb lép.
A szakember bízik benne, mielőbb túlteszik magukat a Ligakupa-kiesésen, és a Chelsea ellen ismét legszebb arcukat mutatják.
„Kevés időnk van a felépülésre. Mindössze három nap áll rendelkezésre, hogy rendbe szedjük magunkat, csak remélni tudom, hogy elég lesz.”
A sérülések a Chelsea-t is sújtják, Salomon Kalou és Josszi Benajun szerdán összeszedett sérülése alighanem kiírta őket a szombati derbiről.
Pedig a londoniaknak lenne miért visszavágniuk, hiszen oda-vissza vereséget szenvedtek a Citytől az előző idényben.