A Lazio pár
évvel ezelőtt a megszűnés szélére sodródott, miután az előző elnök, Sergio
Cragnotti ténykedése idején a klub csődközeli állapotba került. 2004-ben a
jelenleg is regnáló tulajdonos, Claudio Lotito vette át az irányítást. A nagy
tőkével rendelkező vállalkozónak azóta sikerült stabilizálnia és tisztába
tennie a „sasok” financiális helyzetét.
Ennek ellenére a
római égszínkék-fehér szurkolók körében nem tett népszerűségre szert az új
elnök, akitől a tifósok folyamatosan a lemondását követelik.
Azt nem lehet tudni, hogy Lotito tudott-e a maffia tervéről, mindenesetre a nápolyi illetőségű Casalesi klán emberei harmadik személy közbenjárásával, maffia-mószerekkel, azaz erőszakkal és megfélemlítéssel szerzett pénzből szerettek volna szert tenni a nagy múltú klubra.
A maffia elképzelésére akkor derült fény, amikor a római rendőrség az úgynevezett „Törött Szárnyak” elnevezésű akciója során tíz bűnözőt letartóztatott.
A Lazio kétségbeejtően rossz szezont hagyott maga mögött az elmúlt évadban. A Bajnokok Ligája csoportküzdelmei során kiesett, a Seria A-ban pedig csak a tizenkettedik helyet szerezte meg, így az előttünk álló idényre képtelen volt biztosítania magának az európai kupaindulást.
A klub nyári erősítési tervei ellenben jól sikerültek, hiszen három dél-amerikai futballista, az argentin támadó, Mauro Zárate, az argentin kapus, Juan Carrizo és a brazil középpályás, Francelino Matuzalem leigazolása mellett kölcsönszerződése után sikerült visszacsábítaniuk a csapathoz a 25 éves olasz válogatott középpályást, Pasquale Foggiát és a 24 éves svájci válogatott hátvédet Stefan Lichtsteinert is.
