Argentína bár a harmadik helyen áll a világbajnoki selejtezősorozatban, már több alkalommal is botlott az eddig lejátszott tíz fordulóban, és nem a megszokott, látványos játékot mutatta be.
Az utolsó cseppet a pohárban a Chile elleni hétközi, 1-0-s vereség jelentette, a kapitány, Alfio Basile pedig egy nappal később köszönte szépen, többet nem kér az argentin nemzeti együttesből.
A keze alatt a legnagyobb sztárok, Lionel Messi és Sergio Agüero sem a klubcsapatukban oly sokszor megcsillogtatott erényeiket kamatoztatják, amit a gyatra eredményeknél is jobban sérelmeznek az égszínkék-fehér drukkerek.
A szakvezetőt megpróbálta maradásra bírni a válogatottakat felügyelő bizottság, ám szavaik süket fülekre találtak, és nem sikerült meggyőzni a mindenképpen távozni szándékozó kapitányt.
Az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA) közlése szerint Basile saját lelkiismeretére hallgatva adta be lemondását, és semmilyen külső tényező nem befolyásolta a döntés meghozatalakor.
Az utódot gőzerővel keresik a szövetség elöljárói, ám konkrét jelölt neve még nem hangzott el. A válogatott új főnökének mindenesetre lesz ideje kidolgozni a tétmérkőzéseken sikeres taktikát, hiszen csak kora tavasszal, bő öt hónap múlva folytatódik a vb-selejtezősorozat.
