Huntelaar Manchesterbe érkezett!

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 20. 21:00
A manchesteri repülőtérre érkezett Klaas-Jan Huntelaar, az AC Milan labdarúgója kedd este, hogy tárgyalásokat kezdjen vagy a Uniteddel, vagy a Cityvel - értesült a talkSPORT rádió.


Adriano Galliani, a piros-feketék általános igazgatója a múlt héten kijelentette, hogy valószínűleg egy angol egyesülethez kerülhet a holland válogatott, források pedig a Tottenhamet és az Aston Villát emlegették, mint célállomás.

A két új gyárvárosi szereplő érte folytatott versenybe való bekapcsolódása csak a City esetében tűnik realitásnak, az újgazdag Kékek ugyanis nemrég váltak meg Valerij Bozsinovtól és Benjanitól és korábban Fernando Torres és Edin Dzeko szerződtetésével is próbálkoztak.

Ezzel szemben a Manchester United már korábban megerősítette csatársorát, hiszen május 27-én leigazolta a Guadalajarától Javier Hernándezt, Sir Alex Ferguson pedig két friss nyilatkozatában is arról beszélt, hogy nem szeretné tovább erősíteni keretét az idei nyáron.

Huntelaar két mérkőzésen szerepelt a világbajnoki ezüstérmet szerző Oranje színeiben: győztes gólt lőtt a Kamerun elleni csoportmérkőzésen. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Angliából érdeklődnek a Milan ászáért
Kellene Klaas-Jan Huntelaar az Aston Villának. A 36-szoros holland csatár nem szerepel az új Milan-edző, Massimiliano Allegri terveiben, Martin O'Neill viszont szívesen látná őt a birminghami csapatban. ...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Milan: Podolski jöhet, ha Huntelaar megy
Adriano Galliani, a Milan ügyvezetője megerősítette, hogy a klub érdeklődik a német válogatott csatára, Lukas Podolski iránt. Minden Klaas-Jan Huntelaartól függ....
Tovább a teljes cikkhez »

Huntelaar Cataniának lőtt két gólja november 29-én a 93. és 94. percben

Huntelaar Kamerun ellen szerzett győztes találata

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu