Hoeness nélkül is ugyanaz lesz a Bayern?

Szerző: SHLétrehozva: 2014. március 14. 21:36
Már nem Uli Hoenessnek hívják a Bayern München első emberét, az adócsalás miatt elítélt sportvezető nem élt fellebbezési lehetőségével, három és fél évre börtönbe vonul. Távozása mindenképpen korszakváltást jelent a - mostanság magasan szárnyaló - bajoroknál, elvégre a huszonkét bajnoki címből huszonegyet, az öt BL/BEK-serlegből ötöt azóta nyertek, hogy Hoeness a klubnál tevékenykedik futballistaként vagy menedzserként.


"A Bayern a világ egyik legnevesebb klubja, ez az ő munkája nélkül nem lett volna lehetséges. Ezért mindent tiszteletünket megérdemli. Én csak kilenc hónapja vagyok itt, de azt mondhatom, hogy fantasztikusan jól tudtunk együttműködni. Remélem, hogy később még visszatér, és a klub élvezheti majd támogatását" - nyilatkozta a nyáron kinevezett spanyol vezetőedző, Pep Guardiola a történtekről.

Mint arról korábban beszámoltunk, Hoenesst egy müncheni bíróság ítélte három és fél éves, letöltendő börtönbüntetésre csütörtökön, miután elismerte, hogy nem fizetett be az államnak 27,5 millió eurónyi adót.

A 62 éves Bayern-vezető pénteken a dpa hírügynükségnek közölte, nem fellebbez a német legfelsőbb bíróságon (amely egyébként csak formai szempontból vizsgálhatta volna az ügyet), hanem elfogadja a büntetést, egyúttal azonnali hatállyal lemond az elnökségről, és a klub igazgatótanácsában elfoglalt pozíciójáról.

"A családommal egyeztetve úgy határoztam, hogy elfogadom a müncheni kerületi bíróság döntését az adóelkerülési ügyben. Tudattam az ügyvédeimmel, hogy nem fellebbezek. Tisztességes, felelősségteljes döntést akartam hozni. Életem hibája volt az adóelkerülés, a következményeit pedig vállalnom kell. Azonnali hatállyal lemondok a Bayern Münchennél betöltött pozícióimról. Nem szeretném, ha ez a dolog kárt okozna a klubnak. A Bayern München mindig is életem fő műve lesz. Amíg élek, így vagy úgy, de kötődni fogok a klubhoz és a táborához. Szeretném megköszönni a támogatást a barátaimnak és a szurkolóknak!"

A bajor egyesület pénteken bejelentette, hogy Hoeness posztját Herbert Hainer, az adidas sportszergyártó cég ügyvezető igazgatója veszi át, ő ülhet majd a megüresedett elnöki székbe.

Uli Hoeness 18 évesen került a Bayernhez, amellyel háromszor is Európa csúcsára jutott, azon kevés labdarúgó egyike, aki vb-győztesnek, Eb-győztesnek és BL/BEK-aranyérmesnek mondhatja magát. 1979 óta tevékenykedett az FCB menedzsmentjében, 2009 óta volt a müncheni egyesület elnöke.

Címkék: uli_hoeness
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu