Elköszöntek a Liverpool menedzserétől!

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 16. 17:34
Vége Kenny Dalglish második érájának a Liverpool menedzseri székében - jelentette a Sky Sports News és a BBC az elmúlt percekben, majd félórán belül a klub is megerősítette azt. A kupamenetelések nem mentették meg az edzőt (Ligakupa-trófea, FA-kupa-ezüst), aki a bajnokságban 17 pont hátránnyal végzett csapatával a top négytől, a nyolcadik helyen, az Everton mögött. Az utód spanyol nemzetiségű lehet, az egykori sikerkovács Rafa Benítez vagy a Wigan mestere, Roberto Martínez.

A Pool 2006 óta most először nyert trófeát: a Wembley-ben a Cardiff Cityt győzte le tizenegyesekkel, és szerezte meg az Angol Ligakupát, ami egyben azt is jelentette, hogy a Mersey-partiak jövőre újra érdekeltek lesznek európai kupasorozatban, mégpedig az Európa Ligában.

Tény azonban, hogy az 1953-54-es szezon óta most szerezték a legkevesebb pontot, az pedig különösen nehezen bocsátható meg, hogy az Everton mögött zártak a PL-táblázaton.

Az amerikai tulajdonosokon semmi sem múlott, bőkezűnek mutatkoztak, s áldásukat adták Henderson, Downing, Adam, Carroll és Coates megszerzésére is, ami összesen több, mint hatvanmillió eurót emésztett fel.

17:59. A Liverpool hivatalos honlapján is megerősítette a hírt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mi lesz veled King Kenny?
Még mindig csak találgatni lehet, vajon marad-e a Liverpool menedzsere a klublegenda Kenny Dalglish. Ha nem, az utódja egyik elődje, Rafael Benítez lehet, esetleg a Wigant irányító Roberto Martinez....
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Brian Urlacher 2012. május 16. 22:28 (25)
Mezei Ádám 2012. május 16. 21:51 (24)
Bajnok
  2809
erről van szó, ilyen kerettel bőven a bl-ért harcolni kéne!
Hajrá FC Barcelona!!!
Angel Di Maria 2012. május 16. 21:41 (23)
Rajongó
  1150
Lehet Mourinho vagy Guardiola az edzőjük ha nem igazolnak normálisan...ilyen Adamekkel meg Hendersonokkal nem fognak sokat érni
Hajrá San Marino!!!
Makán Gergő 2012. május 16. 20:00 (22)
Ígéret
  332

Ó, bakker.Hát ez elrontotta az egész napomat.Bevallom, volt, amikor kételkedtem, és megfordult a fejemben, hogy jobb lenne, ha távozna, de év végén nyilatkozott, és igaza volt.Azt mondta, hogy 1 év alatt nem lehet bajnok csapatot csinálni.Nem értem, mi volt a baj vele.Nyertünk egy kupát, a másodikhoz is közel voltunk.A bajnokság most őszintén, kit érdekel? Megvan az EL indulás? Kiestünk? Nem.Hátakkormeg?
Henderson, Carroll fiatalok, és az év végére egészen kezdtek belelendülni a játtékba.Suarez alap, hogy jó igazolás volt.Downing és Adam valóban nem alkotott nagyot, ez igaz.De mégis.Kenny szerintem nagyot alkotott, más ennyi idő alatt szerintem feleennyit sem tudott volna csinálni.És hogy miért szerették őt Liverpoolban? Mert ős szívét-lelkét kitette a Liverpoolért, imádta a csapatot, és mindig kiállt mellette.Talán ez volt az egyetlen hibája, hogy a szeretete elnyomta a valóságot, és ilyen alapon hozta a döntéseit.Lehet, vannak nála jobb edzők, de ilyen hűségesek aligha.Mindenesetre köszönjük szépen a munkádat, reméljük maradsz továbbra is a klubnál, és segítesz minket!

You'll Never Walk Alone!!!!!!
nnnnnnn dddddd 2012. május 16. 20:00 (21)
Avatar_70_male
Rajongó
  904

„Ezigen...Vajon ki lesz az utódja?




[Hivatkozás: Bóta Csaba 2012. május 16. 17:38]
Guardiola. Amúgy ezt csak viccből írnám, de még a végén megtörténik.
Istvan Szabolcs 2012. május 16. 19:20 (20)
Megszállott
  5902

„focistaként jó volt de edzőként valljuk be nem volt meggyőző.Nem tudom miért voltak úgy oda érte hogy jó edző,csak azért szerették mert Liverpooli legenda.De elismerem játékosként az eggyik legjobb volt.Benitez visszahozása lenne a logikus lépés,vagy Capello.Igaz Capellot a Chelsea akarja de ha már el is küldik Di Matteot őt is idehozhatnák Chelseaval nézzétek meg mit csinált,BL döntőt játszanak,nyert velük F.A kupát tessék szerintem ő is logikus lépés lenne.”




[Hivatkozás: Nagy Gábor 2012. május 16. 18:00]
Edzőként is hatalmas dolgokat vitt véghez,nem csak játékosként volt nagyon jó,ugyan is a Pool vele nyerte meg az utolsó bajnoki címet még 1990-ben,szóval nem rossz edző csak amikor visszavonult svsz azóta a foci hatalmasat változott,és a modern foci nem annyira megy neki.
Németh Zoltán 2012. május 16. 19:06 (19)
Rajongó
  1449
Carrol, 40 milla!
Németh Zoltán 2012. május 16. 18:42 (18)
Rajongó
  1449
Érdekes, hogy most senki nem b@szogatja !külső hivatkozás, lehetséges spam! BL-t érő helyre is bejutott volna a Pool a 2.évére! Mindenkii azzal jött, hogy hudsonnak nem nagy csapat való, érdekes Daghlis sztárokat igazolt és mégis rosszabb helyen áll mint amikor Hudsont menesztették! Jött Carrol...

Szerkesztve: 2012. május 16. 18:44
Nagy Gábor 2012. május 16. 18:24 (17)
Rajongó
  1167

„Talán azért voltak/unk úgy oda érte, mert vele nyerte a csapat az utolsó 4 bajnoki címét...”




[Hivatkozás: Harmath Ádám 2012. május 16. 18:03]
ezt nem is tagadom ahogy látod focistaként én is elismerem és nem is szidni akartam
Hajrá Real Madrid!!!
gloger ferenc 2012. május 16. 18:22 (16)
Rajongó
  694

„engem kicsit meglepett..azért nem utalt semmi rá,hogy elküldik,vele legalább nyertek egy kupát..1.komolyabb évében nem kell sokat várni tőle sem..nem az edzővel van a gond,hanem a kerettel inkább..annyit költenek játékosra mint a nagyobb csapatok,de a minőséget meg sem közelítik,amíg Downing-Carroll kettősért képesek voltak 50 millió körüli fontot kidobni,nem is várhatnak sokmindent..normális játékosok kellenek oda,mert jelenleg Suarez aki oké a támadosorba,Gerrard sokat sérült.




[Hivatkozás: Yaya Toure 93 2012. május 16. 18:09]
jaja nem elleg jo a keretuk azert szegyen azert az everton hatat nezni a tablazaton mar nem sertesnek ertem de az erverton keves kolcsegvetsbol is ott van ahol a pool
Hajrá Everton!!!
Roberto Baggio 2012. május 16. 18:21 (15)
Bajnok
  4175
Érthető , de már ha jól tudom indulhatnak az ELben.Benitezt kéne visszaszerezniük
Hajrá AC Parma!!!
Yaya Toure 93 2012. május 16. 18:09 (14)
Megszállott
  9349
engem kicsit meglepett..azért nem utalt semmi rá,hogy elküldik,vele legalább nyertek egy kupát..1.komolyabb évében nem kell sokat várni tőle sem..nem az edzővel van a gond,hanem a kerettel inkább..annyit költenek játékosra mint a nagyobb csapatok,de a minőséget meg sem közelítik,amíg Downing-Carroll kettősért képesek voltak 50 millió körüli fontot kidobni,nem is várhatnak sokmindent..normális játékosok kellenek oda,mert jelenleg Suarez aki oké a támadosorba,Gerrard sokat sérült.
Hajrá Manchester City!!!
Boruzs Balázs 2012. május 16. 18:05 (13)
Rajongó
  785
azt nem tudják sokan, hogy King Kenny a Liverpool legsikeresebb edzője...szóval biztos tudott ő valamit

újabb hír: Ian Ayre-t is kirúgták Henryék
Harmath Ádám 2012. május 16. 18:03 (12)
Újonc
  110

„focistaként jó volt de edzőként valljuk be nem volt meggyőző.Nem tudom miért voltak úgy oda érte hogy jó edző,csak azért szerették mert Liverpooli legenda.De elismerem játékosként az eggyik legjobb volt.Benitez visszahozása lenne a logikus lépés,vagy Capello.Igaz Capellot a Chelsea akarja de ha már el is küldik Di Matteot őt is idehozhatnák Chelseaval nézzétek meg mit csinált,BL döntőt játszanak,nyert velük F.A kupát tessék szerintem ő is logikus lépés lenne.”




[Hivatkozás: Nagy Gábor 2012. május 16. 18:00]
Talán azért voltak/unk úgy oda érte, mert vele nyerte a csapat az utolsó 4 bajnoki címét...
Székely Dániel 2012. május 16. 18:00 (11)
Bajnok
  2475
Benitez vagy jobb lett volna ha megtudták volna szerezni Unai Emery-t.És normális igazolásokkal újra felépíteni a Liverpoolt.Sok Sikert
Nagy Gábor 2012. május 16. 18:00 (10)
Rajongó
  1167
focistaként jó volt de edzőként valljuk be nem volt meggyőző.Nem tudom miért voltak úgy oda érte hogy jó edző,csak azért szerették mert Liverpooli legenda.De elismerem játékosként az eggyik legjobb volt.Benitez visszahozása lenne a logikus lépés,vagy Capello.Igaz Capellot a Chelsea akarja de ha már el is küldik Di Matteot őt is idehozhatnák Chelseaval nézzétek meg mit csinált,BL döntőt játszanak,nyert velük F.A kupát tessék szerintem ő is logikus lépés lenne.
Hajrá Real Madrid!!!
This Is Anfield 2012. május 16. 17:50 (9)
Ígéret
  299

„Rafa visszahozásán kívül én nem látok egyetlen logikus és értelmes lépést se.”




[Hivatkozás: Kovacs Adamka 2012. május 16. 17:45]
Egyetértek, ő ismeri a csapatot és szereti Liverpool városát.Martinezzel, meg az összes többi kiscsapatos edzővel csak egy újabb Hodgsont szabadítanánk a csapatra...Nem lesz ennek jó vége
Hajrá Liverpool!!!
Bóta Csaba 2012. május 16. 17:47 (8)
Bajnok
  3971

„Ettől is csak jobbat találnak Nem tudom miért vannak odaérte mert egy cseppet sem jó edző....Tőle ezerszer jobbak vannak szabadon most.Pl: Lippi, Capello”




[Hivatkozás: Killakikitt Bazdmeg 2012. május 16. 17:46]
Jah, de lehet visszahozzák az öreg Rafat
Hajrá Chelsea!!!
Killakikitt Bazdmeg 2012. május 16. 17:46 (7)
Újonc
  28

„Ezigen...Vajon ki lesz az utódja?




[Hivatkozás: Bóta Csaba 2012. május 16. 17:38]
Ettől is csak jobbat találnak Nem tudom miért vannak odaérte mert egy cseppet sem jó edző....Tőle ezerszer jobbak vannak szabadon most.Pl: Lippi, Capello
Kovacs Adamka 2012. május 16. 17:45 (6)
Bajnok
  4746
Rafa visszahozásán kívül én nem látok egyetlen logikus és értelmes lépést se.
24 ÓRA
03:31  Neymar a Barcelona játékosa – HIVATALOS22:35  A Bayern feljutott a csúcsra 12 év után22:12  "Cavani Spanyolországba menne"21:41  Zidane: Messi, CR7, utána jön Bale!20:58  Ancelotti menne, Beckhamet kihagyta20:19  Nyílt titok: Neymar a Barcát választotta19:51  Agüero hosszabbított a Citynél!18:52  Győrben csúszott le a dobogóról az MTK18:21  Suárezről álmodik a Real Madrid17:24  Casillas nélkül a Real, derbin a Barca16:34  "Rossz döntés volt elhagyni a BVB-t!"16:07  Joaquín a Serie A-ba igazol15:25  Már a kispadra sem fér fel Casillas14:12  „A Dortmund? Mint a 2005-ös Liverpool!"13:39  Magyar vezetőedző érkezik Újpestre12:13  Irány a BL-döntő - együtt Egervárival11:45  Révben a Barca és a Real, Neymar dönt  „Ha valaki verheti a Bayernt, az a BVB”  Mazzarri váltotta Stramaccionit  A Dortmund 10 millióért vett védőt  Bombagóllal tovább él a siófoki remény  A Napoli elnöke: Benítez az új edző  A hajrában verte a Haladás az Újpestet  A Monaco komplett bevásárlólistája  A Monaco elkezdte, 70 millióért igazolt  Coentrao: Mindenki azt akarja, távozzak!  Egy kattintás egy Bogdán-mezért!  Stramaccionitól elköszöntek - Sky Italia  Pastore: 100 százalék, hogy maradok!  „Kizárt dolog, hogy eladjuk Agüerót"  Szépségdíjas, 20 méteres ollózós gól!  Benítez egy bejelentésre a Napolitól  Gibraltár az Eb-selejtezőben!  Hivatalos: az El-győztes a BL-ben!  Német edző Eto'óéknál  Valdés elbúcsúzott a Barcától  Mégis bentmarad a Hoffenheim?  Lamela, mint Messi-helyettes  Chelsea-City: fordítás 0-3-ról!Csü  Saját edzője becsmérli HollandiátCsü  Eladta csatárát a Bayern MünchenCsü  A Citynek nem kell se Neymar, se FalcaoCsü  A Bayernt kísérthetik az elbukott döntőkCsü  A bekk végleg a MilanéCsü  Vasszigor a rasszizmus ellenCsü  Reus: Ne írják le a Dortmundot!Csü  Fogcsikorgató BL-döntő lesz!Csü  Lampard 2016-ig 250 gól fölé jutnaCsü  A Milan-szurkolók Allegri mellé álltakCsü  Egy évvel hosszabbított Rio FerdinandCsü  Falcao szerint nem is ő dönt a jövőjérőlCsü  Vádemelés a magyar bundabotránybanCsü  Újabb BL-döntő Németországban!Csü  Málaga: A Real Madrid is Iscót akarjaCsü  Edzőnek áll a leukémiás labdarúgóCsü  „Nincs Arsenal-ajánlat Joveticsért"Csü  Juhászéktól vett támadót a FiorentinaCsü  Bombagóllal kupagyőztes a SahtarCsü  Ramos: Bale beleillene a RealbaCsü  Nevetséges Barca-ajánlat Neymarért
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók